2014. 12. 25. 19:51

Egy Femen-prostituált próbálta megzavarni a karácsonyt Rómában

Félmeztelenül próbálta összerondítani karácsony ünnepét a Femen radikális - sokak szerint úgynevezett "nőjogi" szervezet egy lapinformációk szerint női tagja csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt hirdetve, hogy Isten egy nő. Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást.

Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az ocsmánykodásnak egy csendőr vetett véget, aki utánarohant, elvette tőle a gyermek Jézus szobrát, kötelezte, hogy öltözzön fel, majd jó messzire elvezette a jászoltól.

ghj

Íme a nőnek nehezen nevezhető lény

Az ukrajnai gyökerű Femen feminista mozgalomnak ez már a sokadik "performansza" (értsd: keresztényellenes uszítása) volt Európában, és a vatikáni Szent Péter téren sem az első. Kezdetben Kijevben tiltakoztak pucér keblekkel az egykori oroszbarát ukrán kormány, Vlagyimir Putyin orosz elnök és az ortodox egyház ellen, de már Nyugat-Európában is hajtanak végre akciókat, ahol egyik célpontjuk a katolikus egyház, mivel azt maradinak tartják a nők jogait illetően (valójában a hagyományos értékek ellen tiltakoznak kézzel-lábbal)

Legutóbbi látványos akciójuk során egy Femen-aktivista pucér keblekkel mászott fel a strasbourgi katedrális főoltárára, hogy így tiltakozzon az európai uniós intézményekben teendő pápai látogatás "politikai jellege" ellen.

A szélsőséges, uszító szervezet ellen természetesen Nyugat-Európában eddig sehol sem léptek fel, hiszen csupán keresztényellenesek, amely "Európa" 1968-as gyökerű szélsőliberális vezetőinek valószínűleg még tetszik is. Képzeljük ugyanezt, ha mondjuk valamely félkegyelmű szekta, vagy a bevándorlás ellen emelne szót valaki...

alfahir.hu