Elfogták a csőbombás merénylőt Prágában?

A Népszabadság prágai és budapesti rendőrégi forrásai szerint Csehországban őrizetbe vettek egy férfit, aki összefüggésbe hozható a két és fél hete egy Prágából Várnába tartó távolsági busz elleni merénylet-kísérlettel, amit Magyarországon fedeztek fel.

A cseh rendőrségnél teljes hírzárlatot rendeltek el, és semmiféle tájékoztatást nem adnak. Jozef Bocán, a prágai rendőr-főkapitányság szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Népszabadság pozsonyi tudósítójának az értesüléseit.

Nem köthető terrorszervezethez az a pokolgép, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon május végén, az ügy hátterében cégek közötti konkurenciaharc áll - tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület keddi, zárt ülésén.

A gyanús csomagot május 16-án találták az M0-s autóút Anna-hegyi pihenőjében, a bolgár Omega Group Prágából Várnába tartó járatán. A csomagot a rendőrség a helyszínen hatástalanította, és emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A busszal utazó 34 bolgár és román állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.

Bolgár hivatalos tájékoztatás szerint kihallgatták a busz sofőrjét, aki a cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84 járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye.

Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, "erősen alkoholszaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt" - mondta a sofőr. Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemet mondott. Ezután nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont és egy óraszerkezetet találtak benne, és ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.