Elment a horvát háború hőse, az idegenlégiós

Elhunyt Juhász József, vagyis Josic Julien. Hogy ez egyeseknek nem mond túl sokat, az nem az ő hibája. Igaz, a halála sem most történt, hanem hetekkel ezelőtt. A család kérésére maradhatott titokban, hogy a horvátországi és balkáni háború egyik meghatározó alakja, a bácskossuthfalvi, délvidéki születésű Juhász József egy hirtelen jött, súlyos betegség következtében nemrég elhunyt.

Hogy Juhász József, - a légióban felvett neve Josic Julien - nem volt széles körben ismert, úgynevezett közszereplő sem idehaza, sem Horvátországban, az a két említett ország közvéleményének a szégyene.
 
Ahogy ebből az amúgy ritkaságszámba menő beszámolóból kiderül, a bácskossuthfalvai fiatalember elhagyta szülőföldjét és a kalandvágy sem állt messze tőle. 
 
 
A légió mellett a belgáknál is volt zsoldos, így harcedzett, tapasztalt katonának számított már, mikor Jugoszláviában kitört a fegyveres konfliktus. Bácskai születésű lévén nem volt számára kérdéses melyik oldalon fogjon fegyvert, így rögtön útnak is indult, hogy a szorult helyzetben lévő vukovári védőknek segítsen. Csak Vinkovci városáig jutott, mivel addigra bezárult Vukovár körül az ostromgyűrű. Tapasztalt katonaként elszörnyedve látta milyen állapotok uralkodtak a front horvát oldalán. Képzetlen tisztek, Rambonak öltözött tapasztalatlan önkéntesek, akik kiképzés híján az amerikai filmekből szerzett „tapasztalatok” alapján választottak maguknak felszerelést. Keserűséggel vegyes dühvel volt szemtanúja annak, miként darálta be a háború ezeket az elszánt fiatalokat. Az áldatlan állapotok ellenére eldöntötte, hogy ami tőle telik azt megteszi, hogy rendet vágjon a káoszban, és minél több életet megmentsen, illetve az általa kiképzett katonák által a lehető legnagyobb kárt okozza az ellenség számára. A katonai akciókat és a kiképzést a Horvát Felszabadítási Erők (HOS) kötelékében vitte véghez, mely akkor egy el nem ismert ország el nem ismert katonai szervezete volt. Míg ők a fronton vérükkel itatták a megalakulására váró Horvátországot, addig a zágrábi elit és a többi (tőlük sokkal jobban felfegyverzett) katonai szervezet kivárt. Várták a nemzetközi elismerést, mely csak később érkezhetett meg a horvátok számára.
 
Ahogy a 2011-es gödöllői, Ante Gotovina melletti tüntetésen is elhangzott, Josic személyesen is régóta ismerte, még a légióból a hős tábornokot, akit azóta szabadlábra helyeztek Hágában.
 
Josic három könyvet is írt. Az Idegenlégiós légiós éveiről, míg az Elég volt! illetve a Horvát háború hősei és én a balkáni háború Vinkocvi melletti és boszniai frontjairól, ahol Josic csapatait vezette.
 
 
Könyveiben - ahogyan a valóságban, személyesen is - az egykori légiós, parancsnok érzelmi túlkapásoktól mentesen, tárgyszerűen írt és beszélt mind a légióról, mind a mocskos és véres újkori európai háborúról.
 
Előadásokat nagyon ritkán tartott, kerülte az úgynevezett közéleti szereplést vagy társadalmi életet, ellenben az interneten katonai témákról szívesen csevegett másokkal, akár ismeretlenekkel is tárgyszerűen.
 
A Vinkovci melletti két falu, Cerić és Nuštar környékén jól ismerték, földjein sok helyinek adott munkát az elmúlt időszakban is, de a nagyobb nyilvánosságot itt is kerülte, pedig a szülőhely, Bácskossuthfalva mellett ez a terület igazán nevezhető volt szűkebb pátriának, hiszen a védelméért a háborúban az életét is feláldozta volna, ha kell.
 
Josic Julien szenvedélyesen szerette a magyar és a horvát népet is, de a sovinizmus, vagy bárminemű érzelmi nacionalizmus a lehető legtávolabb állt tőle.
 
Saját háborús szerepét, a magyarok és a horvátok történelmi szerepét igyekezett mindig büszkeséggel, de higgadtan értékelni.
 
Isten nyugosztalja és legyen hozzá kegyelmes!
 
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss