Európa vírusa - az egyéni önkény kultusza

A napjainkban Európát uraló, liberálisnak nevezett szélsőséges individualista gondolkodás az önkény kultuszát hirdeti. A világot ugyanis csak az egyén, vagy csak a közösség kizárólagosságában látja. Itt nem pusztán az egyéni jogokra helyezett hangsúlyról van tehát szó, hanem az egyén abszolutizálásáról az állandóan feltételezett közösségi önkényuralmi törekvésekkel szemben.

Ezen feltételezett konfliktus a vallásos kizárólagosság "osztályharcos" felfogásának inverz tükreként is felfogható. A különbség az, hogy itt az abszolutizmus "kiválasztottja" nem egy bizonyos "társadalmi réteg", vagy egyéb közösség, hanem az egyén. Azonban vagy egyéni, vagy közösségi kizárólagosságról is beszélünk a közös bennük az, hogy a szembeállított csoport teljes és feltétel nélküli alávetésén, elpusztításán alapszik. 
 
A  kizárólagosságon alapuló gondolkodás számára elképzelhetetlen a közösségi és egyéni érdek természeti rend szerinti dinamikus együttes szemlélete.  Ahogy egy kollektív kizárólagosság a másik csoportban egy kiírtandó ellenséget, úgy a szélsőséges liberalizmus minden közösségi, kollektív érdekérvényesítésben "fasisztaként" aposztrofált önkényt lát. Biológiai hasonlattal élve: a szélsőséges individualizmus a testen belül  a szervek élettevékenységét tudatosan szembehelyezi a sejtekével. Hivatkozási alapja mindig és minden esetben a múltban előforduló szervi önkények - magyarán, a degeneráció. És ezen a ponton el is érkeztünk a végtelenített ördögi kör mozgatójához, a farkába harapó kígyó fejéhez.
 
A tárgyi szinten abszolutista gondolkodás éltetője és hivatkozási alapja nem a "szép", hanem a torz. Erejét a torzulásból, a degenerációból nyeri és közben táplálja azt. A tárgyi szinten abszolutista gondolkodás számára a mérce nem a szervi egyensúly, a környezetei együttműködés, hanem a sejtek burjánzása. 
 
Könnyen meg lehet figyelni, ahogy a környezeti erőket megerőszakolni kívánó törekvésekben hosszútávon a környezet visszahatásai torzulást idéznek elő és végül önmaguk pusztulásához vezet. Egyéni és közösségi szempontból egyaránt. Ahogy felismerhető az is, hogy az "egyéni" és "közösségi" szemlélet pusztán nézőpont kérdése. 
 
Komplexebb szerveződésből nézve az alkotó elemek "egyének", önálló életet élő részek, melyek szervezetként állnak össze. Ez egy város, ország, vagy vállalat, egy család bármely emberi közösség szempontjából érvényes. Egyének és közösségek egymástól elválaszthatatlanok, hisz ami egy kisebb szerveződési szempontból közösség, ugyanaz egy nagyobb szerveződési szempontból nézve egyén.
 
Ennél a pontnál azonban nem mehetünk el egy fontos tényező mellett: a tárgyi szempontból abszolutista szemlélet számára egyén és közösség gépszerű. Ezen szemlélet által létrejövő képződmények torzulásának alapja a lelketlenség. A különféle társadalmi csoportok kizárólagosságát hirdető torzulásokat a lelketlen gépiesség élteti. Az elidegenedő, elgépiesedő egyén "egyéniségét" számtalan panelből építik fel, miközben épp a valódi egyéniség lényege szorul egyre szűkebb helyre a színes tárgyi kellékek között. 
 
Napjainkban a zavar és káoszkeltés sejtszinten történik és a degenerációk sejtszintű burjánzásának lehetünk tanúi. Az egyén nevében pusztul az egyén. A farkába harapó kígyó azonban felismerhető, hisz éltetője és mozgatója mindig és mindenkor a degenerációra a torzra való hivatkozás. Látszólag szemben álló, de egymást éltető és egymást halálos ellenségként ellentételező szemléletről van itt szó. 
 
A mai Európa hivatalos kulturális szemléletének válsága a torzulásba vivő kizárólagosság szemléletének válsága. Az európai társadalmak alapjait bomlasztó degeneráció sejtszinten van jelen; így a kihívások is egyre inkább "sejtszinten" szembesítik Európát önmagával. Legyen szó az új típusú terrorizmus, a migráció kérdéséről, vagy a tradicionális közösségek és értékek bomlasztásáról. A szélsőséges liberalizmus által uralt európai szemlélet nem pártfüggő. Az átitatta a legtöbb politikai pártot hisz egy olyan gondolkodásmódról van szó, amely az oktatás által már gyermekkortól programozva van. A különféle színű politikai "köpönyegektől" függetlenül.
 
 A jelenlegi, egész Európát érintő migrációs válság azonban vízválasztónak tűnik a felszínesen és hamisan kezelt "emberi jogok" és "egyéni értékek" vonatkozásában. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a sejtszintű rombolás és torzulás azokat a természetes reflexeket ölte ki Európából, amely immunitásának alapja kellene, hogy legyen.
 
A paradox az, hogy az egyéni jogokra hivatkozva történik az egyének önfelszámolása. Nemcsak az országok, a nemzetek a családok, hanem Európa, mint "egyén" szűnik meg. És adja át magát a teljes káosznak, hogy valamivé átalakuljon. 
 
Ezen folyamat nyilvánvaló, mégis az európai liberalizmus megoldásként még több liberalizmust kínál. Öngyilkos reakció ez, mely az egyéni érdeket és a közösségét képtelen egységben kezelni - csak egymással ellentételezve. Fel nem ismerve, hogy egyén és közösség egy és elválaszthatatlan.  A szervezeti egységek, közösségek bomlasztása végső soron ugyanis az egyén, a részek halálához is vezet. Hisz egy kultúrában, mint szerves egészben, az egyének közösségek részei és a közösségek egyének.
 
 Az egymással nem szervülő emberi csoportok és egyének közti határvonal természetszerű. Ezek tudatos, erőszakos semmibevétele az egyén és a közösséggel szembeni merénylet, gyilkosság. Ahhoz hasonlatos, mikor az ember immunitását elpusztítják. 
 
Ami kicsiben az egyén sorsa, az nagyban egy szintén egyénként létező közösségé. Nevezetesen Magyarországé, Európáé. Az egyéni lét egyéniségének alapja az intim határok, fenségterületek megléte. Az egyén létét megfojtó kommunista kollektivizmus helyett, most az egyénre hivatkozó hamis "egyenlősítés" folyik. És itt nem arról van szó - ahogy ezt a kérdést tudatosan primitív felszínes szintre rántja a liberalizmus -, hogy bőrszín szerinti felszíni különbözőségek alapján kellene különbséget tenni ember és ember között. Éppen az emberhez kellene ragaszkodni és nem relativizálni azt. A liberalizmus ugyanis az embert magát relativizálja olyan magatartási formákkal, amelynek semmi köze az egyetemes ember szerinti emberség mércéjéhez. A felszínesség és a lényegi minőségi látás hiánya épp a liberális egalitarista felfogásból adódik, mikor olyan dolgokat kezel egy szinten, amelyek nem egy szinten kezelendők. A határok láthatósága épp a tisztelet, az egyéni szféra tisztelete érdekében fontos. Éppen ezért hamis az a szemlélet amely például a történelmi Magyarországot, vagy Erdélyt multikulturálisnak nevezi. A liberális értelemben vett mai nyugati multikulturalizmus ugyanis tiszteletlenség és határtalanságnak ad teret. A több etnikumú Erdély jó példája volt  világos belső határok meglétének a kultúrák között. Ahogy az ember tiszteletben tartja a másik ember személyi szféráját és annak határait - köreit - ugyanúgy teszünk a közösséggel is. 
 
Az egyéni kizárólagosságot hirdető sejtszintű rombolás azonban minden határt, tehát intim szférát elválasztó vonalakat kéretlenül átvág. A felismerhetőséget eltünteti. És ami rosszabb, a viszonyulási pontokat meghamisítja. Így a hirdetett emberiesség épp az ember, az egyéniség épp a valódi egyén ellen lesz az egyén önkényét hirdető liberalizmus által. A természeti törvényekbe való ilyetén beavatkozás egy más életformának ad táptalajt: az élősködőknek, az emberalatti minőségeknek. Az életképtelen organizmusok reflexe ha eltűnik nem tud megfelelő immunválaszt adni. 
 
A jelenlegi migrációs válság fő kihívása Európa számára, hogy a magukat individuumnak mondó, de valódi egyéniség nélküli tömegek - közösségnek feltüntetett - masszája, vagy a valódi egyének által felépülő valódi közösségek irányába halad tovább. A  káoszt idéző egyéni önkények vírusszerű burjánzását, vagy ember és környezet, egyén és közösség szerves együttműködését választja. 
 
Szelei István