2015. 04. 14. 10:43

Fekáliával szennyezett sampon került a boltokba?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság húszféle, gyógynövényeket vagy növényi eredetű összetevőket tartalmazó sampont ellenőrzött, két termékről ki is derült, hogy veszélyesek lehetnek – írja az index.hu.

A lap információi szerint a vizsgálaton két termékben (Genera Ginsengers tusfürdő és sampon, illetve a Sampon Mild csalánkivonattal) találtak a hatóság szakemberei a megengedettnél lényegesen több mikrobát. Ezek a kórokozók adott esetben súlyos betegségeket is okozhatnak.

A laboratóriumi vizsgálatok mindkét kifogásolt termékben kimutatták az Enterobaktériumot, a Genera Ginsenges samponban pedig a Pseudomonas aeruginosát találtak.

Az Enterobaktérium jelenléte fekáliás szennyeződésre utalhat, ráadásul tekintettel arra, hogy a kórokozók egy része (pl. Salmonella) is ebbe a családba tartozik, így veszélyes lehet, ha egy samponba ilyen kerül.

A Pseudomonas aeruginosa pedig a bőrfertőzésektől a súlyos, életveszélyes betegség kiváltója is lehet.