Fordulat: nem kellett a szkenner?

Az FTC Zrt. által alkotott Általános Szerződési Feltételek szerint nem volt kötelező a vénaszkenner. A szurkolók megpróbálták kihasználni a kiskaput, a klubnál nagy a pánik, leállították a regisztrációt, majd szerződést módosítottak.

Mint ismert, a Fradi szurkolói csoportjai a szezon kezdete óta bojkottálják csapatuk mérkőzéseit, mert a vezetőség kötelező vénaszkenneres azonosítást írt elő a stadionba lépéshez. Legalábbis ezt kommunikálták, Kubatov Gábor Fradi-elnök pedig több ízben is hangoztatta: bármi is történjék, a szkenner maradni fog. Csakhogy az ÁSZF erről egészen mást írt. A szurkolói kártya kiváltásához szükséges regisztráció során megadandó adatokat két csoportra bontották:
 
A regisztráció során az FTC Zrt. az alábbi adatcsoportok megadását kéri, illetve teszi lehetővé:
-  kötelezően megadandó adatok: az ezen adatcsoportba tartozó adatok megadása a Szurkolói Kártya igénylésének és annak birtoklásának feltételei
-  opcionálisan megadható adatok: a mérkőzésekre való gyorsabb bejutást és a könnyebb kapcsolattartást segítik elő, de nem kötelező feltételei a Szurkolói Kártya igénylésének.
 
Ehhez még azt is hozzátették, hogy azon regisztrálók, akik minden kötelező adatot megadnak és ezek alapján jogosulttá válnak a Szurkolói Kártyára, az opcionálisan megadható adatok meg nem adása miatt nem kerülnek hátrányba a regisztrációs folyamat során, ám elesnek az azok megadásával kapcsolatos lehetőségektől, így például a könnyebb kapcsolattartástól.
 
És mi állt az opcionálisan megadható adatok közt? Igen, például a vénaszkenner.
 
A mérkőzésre történő gyorsabb beléptetés és a későbbi kapcsolattartás megkönnyítése érdekében a regisztráció során az érintett az alábbi adatokat adhatja meg az FTC Zrt. által készített űrlapon: tenyérérhálózat alapján generált HASH-kód. Adatkezelés célja: "gyorsabb beléptetést lehetővé tevő azonosítás".
 
Vagyis ha valaki úgy döntött, nem szeretne szkennelni, elméletileg beléphetett a stadionba, csak - lassabban.
Szurkolók tiltakoznak a Népligetben az Újpest elleni derbi napján (Fotó: Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül)

Sikerült a teszt

Kipróbáltuk, hogy az FTC szurkolói kártya kiváltásakor kötelezően elfogadásra kerülő, az FTC Labdarúgó Zrt. által megalkotott ÁSZF-et betartja-e a klub.
 
Tesztünk sikeres volt, szurkolói kártyát is kaptunk és jegyet is vásároltunk. Igaz, volt egy kisebb vitánk az ügyintézővel, mert az ragaszkodott a vénaszkenneléshez, mi azonban elé tettük az általuk megalkotott ÁSZF-et és erre hivatkozva kértük a kártyát. Végül kijött a regisztrációs központ vezetője, aki láthatóan nem tapsolt örömében annak, hogy erre hivatkozunk, de kiadták a kártyát. Igaz, kikötötték, hogy jegyet nem fogunk tudni venni és a meccsre sem mehetünk majd be. Ezt azért kipróbáltuk, és láss csodát, sikerrel jártunk.
 
 
A jegy tehát zsebben, persze az még erősen kérdéses, hogy a vasárnapi mérkőzésre sikerül-e vele bejutni. Szerződési feltételek ide vagy oda, tippünk szerint a klub biztonsági embereivel azért nehéz lesz jogi vitába bonyolódni. Pedig az ÁSZF-ben még ilyen kitételek is szerepeltek a biometrikus azonosításra vonatkozóan:
 
  • Meggyorsítja a bejutást, nem korlátozza az egyén magánszféráját,
  • azon szurkolók számára, akik megadják ezt az opcionális adatot, kedvező az eljárás, mert nem lophatják el a meccsjegyüket (vagy amennyiben ez megtörténik, nem jut be a tolvaj vele a stadionba), és nem élhetnek vissza a jegyükkel

Arról viszont egyetlen szó sem esik, hogy azon szurkolók, akik nem adják meg az opcionális adatot, nem mehetnek be, és a biztonsági személyzet kedvesen felszólítja őket, hogy takarodjanak haza. Az ÁSZF szerint a mérkőzés látogatásának feltételei a következők:

A Szurkolói Kártya birtokosának az FTC Zrt. szervezésében megrendezésre kerülő labdarúgó mérkőzések látogatásakor az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:
 
  • érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, az FTC Stadionba való belépésre jogosító igazolással kell rendelkeznie;
  • nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt;
  • nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, vagy mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét az FTC Zrt. mint rendező megtiltotta;
  • nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet, illetve rasszista, gyűlöletre uszító magatartást nem tanúsít;
  • Szurkolói Kártyáját a FTC Zrt. által kijelölt személyeknek (pénztárosok, biztonsági személyzet) – felszólítás esetén – felmutatni köteles.

A kártya és a jegy megvan, a többi feltétel teljesítése pedig finoman szólva sem lehetetlen. Hogy sikerül-e bejutni a mérkőzésre, arról vasárnap beszámolunk.

Pánik a klubnál?

A csoda azonban csak néhány óráig tartott, a mai nap folyamán, a sikeres tesztet követően újabb szurkolók, a szervezett csoportok tagjai próbálkoztak az általunk kedden kipróbált módszerrel, szurkolói kártyát ugyan kaptak, de jegyet sem személyesen, sem online módon nem tudtak már vásárolni. Azzal utasították el az igényüket, hogy nem adtak vénalenyomatot. Ez az akkor hatályos ÁSZF szerint jogellenes volt, de az FTC Zrt. magasról tett erre. A szurkolók jelenleg ügyvédekkel egyeztetnek, a klubnál időközben nagy a kapkodás: a FradiMob Facebook-oldalának legfrissebb bejegyzése szerint a regisztrációs irodát bezárták, a szurkolói regisztrációt leállították.
 

Frissítés: Módosult az ÁSZF

Kubatovék gyorsan tudnak dolgozni: cikkünk még meg sem jelent, a klub honlapján módosult az ÁSZF, a vénaszkennert az opcionálisból áttették a kötelező kategóriába. 
 
A történet érdekessége, hogy ezt is szabályellenesen tették, a szerződésben ugyanis ez áll:
 
 "Az ÁSZF módosítása esetén a módosítások dőlt és aláhúzott betűvel, törlések áthúzott betűvel kerülnek megjelölésre az időben utolsó, módosítással egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF tartalmához viszonyítva, A módosítások – amennyiben az ÁSZF eltérően nem rendelkezik – a www.fradi.hu internetes honlapon történő közzététellel, azonnali hatállyal hatályba lépnek."
 
Csakhogy a módosítást se dőlt, se aláhúzott betűvel nem jelölték, az egyoldalú szerződésmódosítást titokban próbálták megcsinálni. Egészen cikkünk megjelenéséig, melyet követően megjelölték a változtatásokat is...
 
 Az ügynek vélhetően még lesz folytatása.
 
J.F. - K.D.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
Az ellenzéki pártok méltán örülhetnek a sikernek, újabb visszaigazolásként értelmezve azt a 2022-es felállásra való tekintettel is. Elemzés.

Orbán Viktor: 1992

"Személyesen átélve az eltelt több mint két esztendő szinte minden politikai rezdülését, azt kell mondjam önöknek, hogy ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan kézbe venni. Olyan polgári, liberális kormány, amelyet a felhalmozott feszültségek nem rettentenek vissza az állam további visszaszorításától, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali, etatista gazdaságpolitika."

Orbán Viktor szerint térségünkben egyedül Magyarországon jelenthetnek komoly alternatívát a liberálisok a jelenlegi konzervatív kormányzattal szemben.

Orbán Viktor: 2020

"A liberális nem más, mint diplomás kommunista."