Garázdaság lett az Orbán-Simicska háborúból

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen, akik a gyanú szerint erőszakosan léptek fel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir hirdetőoszlopának bontását végző munkással szemben - közölte honlapján a rendőrség pénteken.

Közleményük szerint még szerdán a XI. kerületben egy hirdetőoszlopnál szóváltás alakult ki a bontási munkálatokat végző munkások, illetve egy vagyonőri cég két alkalmazottja között. A vagyonőrök követték a sértettet, aki a helyszínről távozott, majd megállt a IX. kerületi Kvassay Jenő úton, egy benzinkúton. A rendőrség közleménye szerint a vagyonőrök szidalmazni kezdték a sértettet, erőszakos magatartást tanúsítottak vele szemben, s miközben megpróbálta elhagyni a helyszínt, egyikük megrongálta a gépkocsiját.

A két gyanúsítottat még aznap előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A vagyonőrök szabadlábon védekeznek, velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya folytatja az eljárást.

Mint ismert, a Mahir oszlopait kezdte el bontani a fővárosi önkormányzat, de azokat most már vagyonőrök védik. Január 2-án már megjósoltuk, hogy ebből szó szerint ökölharc lesz, így sajátos eleganciával indul a 2016. is.

A háttérről, maffiaállamról pedig itt olvashat bővebben.

Forrás
MTI nyomán