2015. 03. 17. 07:26
MTI

Győz a Cionista Tábor?

Előre hozott parlamenti választásokat rendeznek kedden Izraelben..

A  közvélemény-kutatók lehetségesnek tartanak egy baloldali fordulatot, a Cionista Tábor nevű balközép választási szövetség győzelmét a jobbközép, Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud párt fölött.

Mintegy 5,8 millióan jogosultak rá, hogy szavazzanak a reggel héttől este tízig nyitva tartó több mint 10 300 szavazóhelyiségben. Az előző, 2013-as választásokon a választópolgárok közel 68 százaléka adta le szavazatát valamelyik induló pártra.

Izraelben nincsenek egyéni választókörzetek, a politikusok pártok listáin szerepelnek, és annak függvényében jutnak be a törvényhozásba, a kneszetbe, hogy pártjuknak hány parlamenti helyet sikerült megszereznie a százhúszból az országos szavazati arányok alapján.

A pártok bejutási küszöbét tavaly márciusban az addigi két százalékról 3,25 százalékra emelték fel. Ezért a kieséstől tartva az addig több kicsiny pártban politizáló arab politikusok közös választási listát indítanak, és az előrejelzések szerint az ország harmadik vagy negyedik legnagyobb politikai tényezőjévé válhatnak.

Az előre hozott választások kiírására a koalíciós viták kiváltotta kormányválság miatt került sor. Netanjahu tavaly december elején menesztette két centrista miniszterét, Jaír Lapid pénzügyminisztert, valamint Cipi Livni igazságügyi minisztert.

A választók elsősorban a belpolitikai kérdések, ezen belül is főként a megélhetési nehézségek és az elhanyagolt közintézmények ügye alapján döntenek majd a pártok között.