"Ha mérges vagy, harapósabb nótát írsz, ha boldog, akkor egy balladát"

A Kiss Forever Band – októberben sikeresen megünnepelt – 20. születésnapjának kapcsán kértük fel a hazai gitárosokat bemutató sorozatunk aktuális vendégének az ebben a formációban „Space Ace” karakterét megtestesítő Maróthy Zoltánt. Zoli korábban az Ossian és a Fahrenheit gitárosa, zeneszerzője volt, és a mai napig nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében, de a szakma is elismeri tudását és tiszteli munkásságát, hiszen már lassan két évtizede a Kőbányai Zenei Stúdió egyik tanára, valamint a már említett KFB mellett Koncz Zsuzsa zenekarának is a tagja. Az interjúban a zenei pályakép rövid ismertetése mellett azt is megkérdeztük tőle, hogy mit tart munkája legfontosabb eredményének, miért szeret színpadon állni, nem hiányzik-e neki, hogy újra rock/metal zenét komponáljon, valamint, hogy mennyi esélye van egy szólólemez megjelenésének.

- Bevallom, az interjú egyeztetése után, mikor elkezdtem rá felkészülni, egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy mit is kérdezhetnék még tőled, hiszen a honlapodon egy annyira személyes és információdús biográfia olvasható, hogy abban precízen minden benne van, amit rólad és a pályafutásodról tudni kell. De azért próbálkozzunk… Mikor és hol születtél?
 
- 1967. június 28-án Budapesten.
 
- Édesapád zenetörténész volt, így gondolom, megvolt a kellő inspiráció, lubickolhattál gyerekkorodban a muzsikában…
 
- Apám zeneszerzés szakon végzett az Akadémián, természetesen kitűnően zongorázott. Anyám pedig az egykori nagyhírű Vándor kórusban énekelt. Amerre néztem, mindenhol zene vett körül. Igazából már négy éves koromban ott ültem a zongora mellett és dallamokat keresgéltem rajta.
 
- Az általános iskolai zenetagozatos szolfézs után zongorázni tanultál. Egy kis gyerekkori kitérő után pontosan mikor kezdtél el komolyabban a gitározással foglalkozni? Jártál-e tanárhoz vagy magadat fejlesztetted?
 
- Már a zongora előtt is gitároztam! Hat éves lehettem, amikor elkezdtem klasszikus gitározni, de olyan kicsi volt a kezem, hogy még a tanuló gitáron is nehezen boldogultam. Fél év után abbahagytam, eztán jött a zongora. Hat év tanulás után döntöttem úgy, hogy mégis inkább a gitárra van szükségem. Felkaptam egy nemlétező minőségű elektromos gitárt (akkoriban nem volt könnyű jó hangszerhez jutni, főleg, ha pénzed sem volt rá) és óriási energiával kezdtem el rajta játszani, először csak magamtól, majd később jött a Postás jazz iskolája.
 
- A sok éven át tartó zongorázás és a jazz tanszak mellett hogyan lépett be az életedbe a rock és metal zene? A KFB-ben való tagságod alapján gondolom, a KISS-nek köszönhető ez leginkább. Vagy voltak más nagy befolyású csapatok, előadók is, akik hatottak rád, tereltek a keményebb műfaj felé?
 
- Még zongoráztam, és Schumann-t vagy Bach-ot játszottam, de már akkor is rockzenét hallgattam. A Kiss, a Queen, a Led Zeppelin és a Deep Purple voltak az első nagy kedvencek. Ha gyerekfejjel ilyen zenéket hallgatsz, előbb-utóbb rock gitáros leszel, nincs mese! A jazz tanulást nagyon élveztem, de valahogy már akkor is éreztem, hogy nem ez a műfaj lesz a fő foglalkozásom. Viszont nagyon hasznos volt minden, amit tanultam, nem utolsó sorban a kottaolvasás, vagy a zeneelmélet, ezek nélkül ma nyilván nem lehetnék zenetanár.
 
 
- Az Ossian gitárosaként lettél országosan ismert zenész. Ott alapvetően heavy metal-t játszottatok, de mikor megalakult a Fahrenheit, már az első lemezen egy markánsabb zenei irányváltás volt megfigyelhető, mert inkább modern hard rock felfogásban szóltak a dalaitok. Melyik stílust érezted akkor a szívedhez közelebb állónak? Kérdezem ezt azért is, mert szinte egyidőben indult a Kiss Forever Band is, ami ugye szintén nem egy HM banda. 
 
- Úgy gondolom, ahogy telnek az évek, az ember mindig megpróbál valami újat, valami mást csinálni. Biztos igazad van, hogy az egyik lemez keményebb lett, a másik meg kicsit lágyabb, vagy rockosabb, de ezt általában inkább a kor, vagy a világ változása hozta, nem kiskanállal adagoltuk a recepteket. Ha mérges vagy, harapósabb nótát írsz, ha boldog, akkor egy balladát. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, de van benne igazság. Egyébként a műfajok „szeretem-nem szeretem” megítélését én a közönségre bíznám. Én a jó zenét szeretem, műfajok nélkül.
 
 
- A mai napig elégedett vagy azokkal az Ossian albumokkal, amelyeken szerepelsz?
 
- Igazából soha nem voltam elégedett egy lemezzel sem, amin játszottam, mert még mindig tudnék rajtuk javítani valamit, de szeretem mindegyiket.
 
- A Fahrenheit-es éveket hová helyezed a szakmai pályádon? Alapító, gitáros-énekes-frontember, dalszerző voltál egyszemélyben, a zenésztársaid pedig a barátaid voltak. 
 
- Volt is dolgom rendesen, de örültem neki. Számomra a komoly önkifejezés éveit jelentette ez az időszak. Szerencsére Gábor (Vörös Gábor, basszusgitáros – a szerk.) is sokat dolgozott a zenekarért, úgyhogy nem voltam egyedül. Nagyon szép esztendők voltak, nem akartunk mást, csak jókat zenélni és koncertezni. Rengeteget nevettünk, együtt jártunk nyaralni, sokat alkottunk. Talán még vannak, akik emlékeznek a Lágymányosi Közösségi Házban tartott Fahrenheit klubokra. Mi nagyon szerettük.
 
 
- A csapat sosem oszlott fel hivatalosan, jó néhány éve adtatok is egy pár bulit. Valószínűleg nincs otthon kristálygömböd, de szerinted eljöhet még az az idő, amikor újra színpadra fogtok állni, esetleg új számok is születhetnek?
 
- Tavaly majdnem eljött az az idő. Gabival komolyan beszélgettünk róla, mindkettőnknek nagyon hiányzik a banda, meg az együtt zenélés. Akkor nem jött össze, de nem kizárt, hogy egyszer még folytatjuk.
 
 
- Néha beleszaladok én is, de biztos te is többször találkozol olyan rajongói kérésekkel, hogy a Fahrenheit eddigi albumai ismét elérhetőek legyenek. Valamilyen úton-módon nem lehet ezt megoldani?
 
- Meglepően sokan kérdezik még a mai napig is. Az első két lemezünk a Sony Music-nál jelent meg, ám amikor eljöttünk tőlük, nem forgalmazták tovább őket. Így aztán az online rendszerbe sem tudtak bekerülni. A harmadik album szerzői kiadásban jött ki, sajnos ez sincs már benne a terjesztésben. Nincs sok ötletem, hogy mit lehetne tenni, addig maradnak a YouTube-on a videoklippek.
 
 
- Koncz Zsuzsa zenekarában párhuzamosan a Fahrenheit és a KFB mellett kezdtél el játszani? Pontosan mikor kerestek meg téged? Gondot okozott-e neked az addig számodra megszokottól másabb színpadi hangulatban és zenei világban való közreműködés vagy azonnal felvetted a ritmust, egyből megvolt köztetek az összhang? 
 
- 1996-ban felkértek, hogy Koncz Zsuzsa Miénk itt a tér című lemezére játszak fel egy gitárszólót. Örömmel vállaltam, szerintem nagyon érdekesre sikerült. Körülbelül egy évre rá  kaptam egy hívást, hogy mi lenne, ha én lennék a szólógitáros a zenekarban. Megtisztelő volt, álltam elébe a feladatnak, bár az első pár koncerten kicsit aggódtam, hogy mennyire lesz ez más, mint amit megszoktam, de aztán hamar rájöttem, hogy egy profi produkcióban, kitűnő zenészekkel, állandó teltházas előadásokkal hamar otthon fogom érezni magam a együttesben.
Azóta is ott vagyok és a mai napig szeretek Zsuzsával dolgozni, örülök, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű csapatnak. 
 
- Már 17 éve tanítasz a Kőbányai Zenei Stúdióban gitározást és zenekari gyakorlatot. Számomra ez azt jelenti, hogy megtaláltad a számításod. Mit tartasz az iskola és a te munkád legfontosabb eredményének?
 
- Már lassan húsz éve, hogy elkezdtük Póka Egon vezetésével a sulit. Akkor az alapvető célkitűzésünk az volt, hogy a következő években, évtizedekben olyan zenészeket képezzünk, akik nem csak szeretnek, hanem tudnak is zenélni. Olvasnak kottát, tudják a zeneelméletet és improvizálnak. Nem vagyunk műfajspecifikusak, nálunk megfér a blues, a rock, a metal és a jazz egymással. Egyszer csak azt vettük észre, ha bekapcsoljuk a tévét, a rádiót, vagy elmegyünk egy koncertre, szinte kikerülhetetlenül összefutunk régi tanítványainkkal szinte az egész szakmában, főként, ahol magas színvonalon muzsikálnak. Ennél jobb visszaigazolása nem is lehetne iskolánknak.
 
- Az évek során jópár vendégszereplést vállaltál különböző előadók lemezein. Egy-egy felkérés elfogadásakor milyen szempontok alapján mérlegelsz, döntesz?
 
- Talán szerencsém volt, de nagyrészt olyan felkéréseket kaptam, amihez kedvem is volt, sőt megtisztelőnek is éreztem. Amiket nem tudtam elvállalni, az általában az időhiány miatt volt. Ha előre tudom, hogy valamit nem tudok száz százalékosan csinálni, inkább nem vállalom. Így vagyok a magántanítással is. Sokan keresnek, hogy szeretnének gitározni tanulni, de a sulin kívül biztos, hogy nem lenne elég időm rá, így inkább nem is kezdek bele.
 
- Figyelemmel kíséred a kortársaid tevékenységét, esetleg a régi zenésztársaid munkásságát? Veszel-e CD-ket, kilátogatsz-e néha egy-egy hazai vagy külföldi előadó koncertjére?
 
- Az utóbbi 10-12 évben körülbelül ezer (!) koncertet játszottam. Ezek mellett sajnos nem sok idő jut a koncertlátogatásra, de sokszor még zenehallgatásra sem. A turnébuszban szoktam leginkább zenét hallgatni, de akkor inkább a régi kedvenceket veszem elő, vagy az új felfedezetteket, ők inspirálnak a leginkább. 
 
- Érnek még manapság olyan hatások mondjuk más gitárosok által, akik miatt esetleg változik a te stílusod, technikád, netán hozzáállásod magához a gitározáshoz?
 
- Hatások természetesen érnek. Többek között ezért is szeretem a zenesulit. A növendékek soha nem hagynak leállni, mindig hozzák az új zenéket, az új gitárosokat. Hogy a stílusom változik-e, azt nem tudom, de igyekszem naprakész maradni és figyelem az új technikákat is. A hozzáállásom a gitározáshoz pont ugyanaz, mint 16 éves koromban volt, ez a szerelem sosem múlik el. 
 
- Elegendő kondícióban tart a zeneiskolás tevékenységed, valamint a KFB és Koncz Zsuzsa koncertjei? Vagy szükséged van-e még ezeken kívül gyakorlásra?
 
- A suliról már beszéltem épp az előbb, ám nyilván a koncertek is kondiban tartanak. Nem tudom, más hogy van vele, de annyit utaztam az utóbbi években, közel 30 országban koncerteztünk, turnébusz, repülő, turnébusz és így tovább. Néha már nagyon unom a tíz+ órás utakat, de amikor elkezdődik a buli, mindig jön a plusz energia és az öröm, hogy ez az, gitározom és énekelek a közönségnek. Persze gyakorlásra sokkal kevesebb idő jut, de azért vannak napok, amikor ki sem engedem a hangszert a kezemből.
 
- Nem hiányzik az, hogy saját rock/metal zenét komponálj újra? Vagy a munkád és a fellépéseid mellett nem marad időd, energiád erre? Teljesen mértékben kielégít a mások által írt dalok eljátszása és a tanítás?
 
- De hiányzik. A fiókban már sorakozik is egy pár új szám. A rengeteg más munka miatt persze nem nagyon jut idő a magam dolgaira. A tanítás más ügy, az, hogy adhatok valamit az ott tanulóknak, vagy, hogy segíthetek nekik abban, hogy jobb zenészek legyenek, mindig örömmel tölt el. Egyébként a 2013-as Koncz Zsuzsa lemez (Tündérország – a szerk.) címadó dalának zenéjét – nagy büszkeségemre – én írtam. Így már az ő koncertjein is játszhatom a saját számomat!
 
- Sosem fordult meg a fejedben, hogy készíts egy szólólemezt?
 
- De, sokszor. Viszont a gondolaton kívül még nem történt semmi ez ügyben. Ha lesz egy kis szabad alkotóidőm, nagyon szeretnék ezzel is többet foglalkozni.
 
 
- Ha jól emlékszem, 1987-ben láttalak először színpadon, már az Ossiannal, de nekem úgy tűnik, azóta sem változtál nagyon. Váry Zolival a KFB szülinapi interjúban beszéltünk arról is, hogy egy zenész számára is fontos (kellene, hogy legyen) a jó kondíció. Te sportolsz valamit?
 
- Hú, de régen volt. Persze, én is próbálok kondiban maradni, amikor időm engedi, végzek súlyzós, saját testsúlyos, vagy kardió edzéseket. Nem árt, ha az ember állva tud maradni a színpadon a sokadik koncerten is. Azért Pocky Demonnal, vagy Váry Zolival nem versenyeznék, ők lassan már testépítő bajnokságon is indulhatnának.
 
- Van valami különleges, nem a zenével kapcsolatos hobbid vagy egyáltalán nincs időd más jellegű szabadidős programokra?
 
- Lehet, hogy hülyén hangzik, de az utazás. Ha van szabadidőm, a világ végére is el tudok menni. Szeretem a távoli kultúrákat, embereket és ételeket, gyönyörű helyek vannak a világban, ahol már jártam, és még több, amit még szeretnék látni.
 
- Ha arra kérnélek, hogy csak három, azonnal az eszedbe jutó szóval jellemezd az Ossian, a Fahrenheit, a Kiss Forever Band és a Koncz Zsuzsa zenekarában végzett tevékenységedet, vagy azt, hogy milyen érzések villannak fel ezekkel a formációkkal kapcsolatban, melyek lennének ezek?
 
- Inkább arra válaszolnék, hogy mi az, ami eszembe jut ezekről a nevekről… Ossian: az első szerelem, Fahrenheit: önmegvalósítás, Kiss Forever Band: a legnagyobb rajongás, Koncz  Zsuzsa: az abszolút profizmus.
 
- Számodra mi a legfontosabb egy-egy koncerten, tehát élő fellépésen? Megfelelő nézőszám, a zenészkollégákkal közös hullámhossz, pozitív energiák érkezése a közönség felől, stb.? Magyarul miért szeretsz színpadon állni, zenélni? 
 
- Jól összefoglaltad, ebben a sorrendben. Ha a színpadon vagy, már jó, ha sokan vannak, még jobb, ha a zenekar együtt van, még jobb és ha együtt lélegzel a közönséggel, akkor sikerült!
 
- Van még olyan dolog, amit vagy zenészként, vagy tanárként el szeretnél érni, vagy abszolút elégedett embernek tartod magad?
 
- Mint már az elején is elmondtam, szerintem sosem leszek elégedett. Szeretnék még sokat zenélni, alkotni, tanítani és amiben csak tudok segíteni, hogy a jó zene megint a méltó helyére kerülhessen és olyanok műveljék, akikre tényleg érdemes odafigyelni!