Havi tízezer forintért „vett” házat a cigánymaffia, elfoglaltak egy törökbálinti ingatlant is

Színlelt csereszerződés, életjáradéki szerződés, hamisított aláírás. Egy alkoholista rokon, egy ismerős ügyvéd, és persze az eddigi történetekből már megismert R. és K. család. Folytatjuk az érdi lakásmaffiát bemutató sorozatunkat, de ezúttal a szomszédos településen élő, törökbálinti család sorsát írjuk le.

Az érdi lakásfoglalókat bemutató cikkeinket követően jelentkezett nálunk egy törökbálinti károsult is, akinek házába szintén az idén nyáron költözött be egy népes család. Mivel egyrészt a bírósági ügy folyamatban van, másrészt a környéken igen jó kapcsolatokkal bíró R. néven jegyzett rokonsági körtől is tart, ezért az érintett hölgy kérte, hogy nevét ne tegyük közzé.

Ismerős módszerek – ismerős galeri

Adott egy törökbálinti ház, három tulajdonossal. Közülük a legkisebb hányaddal rendelkező nagybácsi – a károsultak elmondása szerint évtizedek óta alkoholista – idén nyáron átadta tulajdonrészét R. Jánosnak, méghozzá egy tengődi ingatlanért cserébe.

A cigányok még aznap – mintegy 20-30 fővel – megszállták az ingatlant, az alkoholista rokont pedig egy akkor még ismeretlen helyre szállították. A népes família nyomban nekiállt kipakolni az ingatlant, a család összes ingó vagyonát eltávolították a házból, kidobálták és elszállították azokat.

A két másik tulajdonos a szomszédoktól értesült a házfoglalásról. Természetesen a rendőrséget is értesítették, ki is jöttek, ám azok – mint már többször tapasztalhattuk – tehetetlenek voltak, mivel a cigányok a csereszerződést és a frissen megkapott lakcímkártyáikat lobogtatták. A megmaradt tulajdonosok az érdi járási hivatalban tudták meg, hogy a foglalással egy időben – július 29-én már be is jelentkeztek az idegenek a házba.

A résztulajdonos a hivatalban bele is tekintett a vonatkozó iratokba, melyeken szerinte a nagybátyja hamisított aláírása szerepelt. Az érdi földhivatalban a csereszerződés alapján R. Jánost nem jegyezték be, de a széljegyre került egy bizonyos H. Ibolya augusztus elején. A hölgy a rendőrséghez fordult, már csak azért is, mert nagybátyját sem tudta elérni.

A rendőrségen kiderült, hogy már folyamatban van egy nyomozás. A hölgy elmondása szerint az általa felfogadott ügyvéd lekérte a tengődi ingatlan tulajdoni lapjait. Ekkor derült ki, hogy R. János tulajdonát augusztus 1-jén vezették rá arra az ingatlanra, vagyis a hölgy szerint érthetetlen, hogy sikerült a cigányoknak egy olyan ingatlant elcserélni, ami az ügylet idején nem is volt a tulajdonukban.

Tuti biznisz: havi tízezer forintért add oda a házad

Mivel a csereszerződés körül – épp a fentiek miatt - problémák adódhattak, ezért a nagybácsi a július végén megkötött csereszerződés után hirtelen úgy "döntött", hogy szüksége van egy életjáradéki szerződésre is, amit – mit tesz Isten – épp az R. családhoz köthető H. Ibolyával kötött meg. A szerződés szerint a nagybácsi havonta tízezer forint életjáradékot kap élete végéig, egy összegben pedig 40 havi díjat, vagyis 400 ezer forintot kap meg. Nem nehéz belegondolni, hogy az évek óta pénzhiánnyal és alkohol problémákkal küzdő rokon a hirtelen jött, korábbi anyagi helyzetéhez képest óriási összeggel mit kezdett.

Hogy ez ne legyen elég, az életjáradéki szerződést lebonyolító ügyvédnő ugyanaz, akit első, érdi történetünkben is megismerhettek.

Az ingatlanába beköltözni, azt hasznosítani képtelen hölgy természetesen birtokvédelmet kért, sikertelenül, hiszen az „ingatlantranzakció” idején nem tartózkodott a birtokban. Ezért bírósághoz fordult, az ügy folyamatban van.

Mivel a nagybácsi napokig nem került elő, a hölgy bejelentette eltűnését a rendőrségen, akit végül a hatóságnak sikerült elérnie. Először azt mondta Tengődön van, majd nagy nehezen kiderült, hogy H. Ibolya ismeretlen helyre vitte, Tengődön pedig akkor még nem is járt. Szerinte R.-ék kihasználták, hogy nagybátyja alkoholista, és egyedül él, ezért nincs, nem is lehetett tudatában annak, hogy mit is ír alá.

A rendőrségi nyomozás már tart, ám úgy tudjuk, az R. család jelenleg is az ingatlanban lakik, annak teljes területét belakta, nemcsak a tulajdon 6/24-ed részét, amivel korábban a nagybácsi rendelkezett.

Magyarul: itt is megkezdődött a szokásos kiszorítósdi, ugyanaz, mint az előző történeteinkben.

 

Mégsem ma született bárányok az érdi házfoglalók? Büntetőeljárást indított a rendőrség

A rendőrség szerint nem igaz, hogy az érdi egyenruhások tétlenül nézték végig, hogy "az asszony házába több személy egyik napról a másikra beköltözött és az ott lévő bútorokat kidobálták, illetve zaklatták a nőt és lányait."A rendőrség ugyanis az irányadó tényállás alapján zaklatás- és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított

Házfoglalások: Megtalálhatták Rostásék földhivatali kapcsolatát, az egyik rokonuk lehet az

Szoros rokoni kapcsolatban áll az utóbbi napokban elhíresült érdi ingatlanügyben érintett Rostás család az Érdi Járási Hivatal Földhivatali Osztályának egyik munkatársával. A rokon hozzáférhet ingatlanokról szóló információkhoz - írja a nem mellesleg önkormányzati tulajdonban álló Érdi Városi Televízió honlapja, az erdmost.hu.