2014. 12. 16. 15:13

Hazatér a szkíta hercegnő

Az altaji Ukok-fennsíkon talált szkíta hercegnő múmiáját valószínűleg az egykori ásatás helyszínén temetik el újra. A híres múmia végre örök nyugalomra lelhet.

A helyi, altaji szakemberek azt szeretnék, hogy békében nyugodjon a hercegnő. A terv az, hogy a megtalálási helyhez közel építenek neki egy síremléket és ott helyezik végső nyugalomba. A rendkvüli hideg, fagyos helyen eltemetett holttest mumifikálódott. Ezt a megtalálás után elszállították és egészen 2012-ig, majdnem húsz éven át Novoszibirszkben, egy kutató központban tárolták. Csak ezt követően térhetett haza, az Altaj Köztársaságba.

Díszes sírhely

A szkíta nőt az Ukok-fennsíkon 1993-ban fedezték fel, közel a mongol és kínai határhoz. Az egykori szépség gazdag sírmellékeltetekkel szállt a sírba. Most azt tervezik, hogy egy különleges mauzóleumba helyezik el, amelyet a helyi jelképek felhasználásával építenek meg. Ugyan több terv is készült erre, de a legnépszerűbb talán az, amely szerint egy fehér, kilenc szintből álló mauzóleumot építenének számára, amely köré az ősök szellemét jelképező bálványszobrokat sorakoztatnának fel.

a

Europid szkíták

A kutatók már az 1949-es paziriki ásatáson megállapították, hogy az Altajban olyan szkíta népek éltek, akik europid arcvonásokat hordoztak. Ukok hercegnőtől vett DNS minták, valamint az arcrekonstrukció alapján ugyanez derült ki. A kutatók megfejtették, hogy milyen betegségben hunyt el a hercegnő, ezen kívül a múmia tanulmányozásából kicsit megismerték, hogyan táplálkoztak és milyen életmódot folytattak az ott megtelepedett szkíták.

OB

alfahir.hu