2014. 03. 14. 12:00

Hiába küzd a TV2 a médiatörvény és a Jobbik ellen

2013. október 23-án a TV2 boldog-boldogtalan megemlékezéséről is beszámolt, még a kirándulás-fóbiás Schmuck Andor törpepártjáról is, de természetesen a Jobbik rendezvényéről egy szó sem hangzott el a Tények című hírműsorban.

ttvvvrrA TV2-t már a Kúria is elmarasztalta, miszerint, ha egy országos ünnepségről beszámolnak, ahol az összes parlamenti párt tart megemlékezést, akkor nem hagyhatnak ki egyet sem, még a szerkesztői szabadságra hivatkozva sem. A kiegyensúlyozottság ebben az esetben nem azt jelenti, hogy szembenálló álláspontokat kell ütköztetni, hiszen egy ünnepi megemlékezés sorozaton ez szinte nem is valósulhat meg. Ha a csatorna úgy dönt, hogy fontosnak érzi például a március 15-i megemlékezésekről való híradást, akkor bizony be kell számolnia a Jobbik rendezvényéről is.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tegnapi ítéletében ismét megerősítette a fentieket, noha a TV2 inkább megpróbált szembemenni a Kúria döntésével is, de próbálkozásuk itt is elbukott. A Jobbik kíváncsian várja, hogy a holnap esti híradásokban mennyire sikerül betartania a kereskedelmi csatornának (és természetesen más társaságoknak is) a törvényt, ugyanis a nemzeti párt a Deák téren 15 órától tartja ünnepi rendezvényét.    

alfahir.hu