Az Andorján Béla által elnökölt párt azt kérdezi, hogy
Itthon meddig kell még várni hasonló felelősségvállalásra?
Szerintük „lehet ezt így is, ahogy Szerbiában teszik: vállalják a felelősséget, és a súlyos vétkek nem maradnak következmények nélkül.”
Vajon milyen Magyarországunk lenne ma, ha az őszödi böszme lemondott volna időben?
- emlékeztetett a jobboldali párt a Gyurcsány-korszakra.
Vagy a tragikus járványkezelő Orbán vette volna kalapját 49 ezer halott után? Esetleg már a kegyelmi botrányban vállalta volna a felelősséget...
- kérdezi a párt sajtóközleményében.
A Jobbik elmondása szerint egy normális Magyarországban, egy kiegyensúlyozott demokráciában hisz. Úgy tűnik, ebben már
a szerbek, és azok vezetői is előrébb járnak, mint a hazai vezetők.
A jobboldali ellenzéki párt a miniszterelnök korábbi eredménypropagandájára , hogy
„Közel 49 ezer ember halálát ünnepli győzelemként Orbán”
Úgy fogalmaztak: „2020. március eleje és 2022. december vége között közel 49 ezer ember halt meg Magyarországon a COVID-19-fertőzés következtében. Volt olyan időszak a hazai járvány történetében, 2021 tavaszán, amikor hazánk a lakosságarányos mortalitás alapján a negyedik legrosszabb helyzetben volt a világon. Az átütemezett, majd halálozás miatt elmaradt műtétekről már ne is beszéljük. Orbán Viktor válságkezelése tehát nem csupán megbukott, de olyan kaotikus állapotokat eredményezett, amelyek a kormány által tönkretett magyar egészségügyet végképp a mélybe taszították.”