2016. 07. 26. 13:41

Ideje lenne annak, hogy a kormány felismerje a Dunaferr stratégiai jelentőségét

A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli a Dunaferr II-es számú kohójának átadását, amellyel középtávon ismét erőre kaphat Magyarországon a nyersvasgyártás és a kohászat. A párt szerint a legfontosabb emellett, hogy a folyékony fázis fenntartása a munkavállalók biztonságának megteremtését is eredményezheti. Ennek biztosításaként a Jobbik programcsomagot állít össze, melynek legfőbb célja, hogy a Vasmű-dolgozók munkahelyei megmaradjanak.

A Jobbik emlékeztetett arra, hogy az elmúlt fél évben megfeneklettek a tárgyalások a Dunaferr menedzsmentje és az érdekvédelmi tanácsok között, ezért a párt javasolja a vezetés és a szakszervezetek közötti kapcsolat megerősítését, kiemelten a tervezett 890, illetve 300 fős csoportos létszámleépítést illetően.

A néppárti ellenzék arra is felszólított, hogy a kormány ismerje fel továbbá, hogy a gazdasági visszaesés elsősorban az olyan termelő tevékenységet folyató gazdálkodó szervezetek körében következett be, mint az ISD Dunaferr Zrt., továbbá a vállalat működtetése stratégiai jelentőséggel bír a magyarországi fémalapanyag gyártása tekintetében.

A Jobbik felkéri a kormányt, hogy kössön stratégiai partnerségi megállapodást az ISD Dunaferr Zrt.-vel, mellyel megerősíti és ösztönzi az innovációt és a kutatás-fejlesztést, javítja a térség foglalkoztatási helyzetét, együttműködik a jövő szakembereinek képzésében, valamint helyreállítja az együttműködését a Vasmű magyar beszállítóival.