Így is lehet: halálbüntetés és kasztráció fenyegeti az indonéziai pedofilokat

Az indonéz rendőrség internetes gyermekprostitúciós-hálózatot göngyölített fel, amely a vádak szerint nagyjából száz 12 és 18 év közötti fiút "közvetített ki" férfi ügyfeleknek - közölték a jakartai hatóságok csütörtökön.

Az indonéz rendőrség egyik szóvivője szerint az első gyanúsítottat kedden fogták el Jáva szigetén egy hotelszobában több fiatalkorú fiú társaságában. A nyomozási eredmények szerint az őrizetbe vett hármas legalább 99 fiatalkorú fiú szexuális szolgáltatásait ajánlotta fel az interneten.

Az első gyanúsítottra augusztusban figyeltek fel a nyomozók rutinellenőrzés során, amelyet az interneten végeztek. A rendőrségi szóvivő szerint ő márciusban szabadult a börtönből, ahova fiatal lányok prostituálása miatt került. Asrorun Niam Sholeh, az indonéz gyermekvédelmi bizottság vezetője szigorúbb törvényeket követelt a gyermekek elleni szexuális erőszak megelőzése érdekében. Az ilyen jellegű bűncselekmények miatt a fiatalkorúak ugyanis súlyos

"testi és lelki károkat szenvednek"

– figyelmeztetett. Miután Indonéziában csoportosan megerőszakoltak és megöltek egy 14 éves diáklányt, Joko Widodo elnök májusban drasztikusan szigorította a fiatalkorúakkal szemben nemi erőszakot elkövetők büntetési tételét, akiket immáron

vegyi úton történő kasztráció vagy akár halálbüntetés is fenyegethet

- írja az MTI. Indonéziában a halálra ítéltek általában kivégzőosztag elé kerülnek, ha az elítélt nem hal meg a sortűzben akkor a parancsnoknak saját lőfegyverével kell fejbe lőnie a bűnőst.

Forrás
MTI nyomán