2014. 03. 17. 09:31

Így trükköznek a zsebszerződésekkel az osztrákok

Miközben javában zajlik az osztrákokkal vívott diplomáciai háború a zsebszerződések ügyében, a magyar földhöz ragaszkodó külföldiek gőzerővel igyekeznek legalizálni korábbi ügyleteiket. Az ezekben közreműködő hazai ügyvédeket pedig, úgy tűnik, a büntető törvénykönyv szigorítása sem hatja meg.

Az ország nyugati, határszéli megyéiből a Magyar Nemzetnél jelentkező gazdálkodók arra hívták fel a figyelmet: akadnak olyan külföldi – jellemzően osztrák – földbérlők, akik nyíltan és szándékosan olyan díjat ajánlanak, amelyet a helyiek nem tudnak vagy nem is akarnak kifizetni, hiszen az adott terület megműveléséből az nem gazdálkodható ki - ismerteti cikkében a napilap. 

A laphoz számtalan ilyen szerződést juttattak el a jogszabályok által garantált elővásárlási vagy előhaszon-bérleti joguktól megfosztott gazdálkodók. Ezekben az idén kötött megállapodásokban jellemzően irreális árak szerepelnek, a bérlők vagy vásárlók pedig külföldön született polgárok - számol be a Magyar Nemzet.

A lap rámutat, hogy a pár nappal ezelőtt életbe lépett a jogszabályok kijátszására irányuló zsebszerződések feltárásáról és megakadályozásáról szóló új törvény. Ezt követően az ilyen ügyletben részt vevőknek egy hónapjuk van arra, hogy önként megszüntessék a jogsértő helyzetet. Ha ezt nem teszik meg, s később a hatóságok derítik fel az ilyen cselekményeket, akkor az abban résztvevők – beleértve az ügyvédeket – a tettükért egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. A büntető törvénykönyv erről szóló módosítása május másodikán lép hatályba.

A csütörtök óta érvényes, zsebszerződésekre vonatkozó jogszabály minden jogosultságot megad az ügyészeknek ahhoz, hogy hatékonyan járhassanak el a felderítés során. A kormány ezzel kapcsolatos szándékait már az érintettek is érzékelhették – erre enged következtetni a tény, hogy jelentősen felpezsdült a földpiac a nyugati határszélen. Ugyanakkor a reakciók meglepők, mivel nem a büntetőjogi felelősségre vonástól való félelem dominál, az érintettek inkább a korábbi jogsértő állapot legalizálására törekednek.

Magyar Nemzet - alfahir.hu