II. világháborús életképek a nappaliban - egy népszerű rocklegenda hobbija

Az idén megalakulásának 30. születésnapját ünneplő, és az ezekben a hetekben az áprilisra várható új stúdiólemez dalait rögzítő Ossian frontemberét, Paksi Endrét kerestük meg egy rövid kérdéssorral, de ezúttal nem a zenekaráról és a jubileumról, hanem a hobbijáról, a nagy terepasztalos életképeket, monumentális jeleneteket felelevenítő makettezésről faggattuk ki. A II. világháborús diorámákat készítő Endre készségesen mesélt a kezdeti lépésekről, a témaválasztás miértjéről, önzetlenül néhány szakmai fortélyt is megosztott velünk, sőt néhány háborús témájú film elemzésével és személyes ajánlójával is szolgált.

 - Néhány helyen már beszéltél arról, hogy édesapádnak anno hatalmas terepasztala volt, vasútmodellezett. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy te is makettek összeállításával kezdjél el foglalkozni? Miért nem azt a vonalat követted?
 
 - A történelem és ezen belül a haditechnika mindig jobban érdekelt. Már gyerekkoromban is nagyon tetszettek az olyan háborús filmek, mint a Halál 50 órája, a Leghosszabb nap, vagy a Híd túl messze van. Ez utóbbit a mai napig szívesen újra megnézem, mert nagyon jól visszaadja Cornelius Ryan kitűnő regényét, rengeteg valós, dokumentált elemmel, megtörtént párbeszédekkel átszőve. Az különösen tetszik benne, hogy a legtöbb amerikai filmmel ellentétben, rendkívül reálisan ábrázolja a Market Garden hadműveletet, ami a szövetségesek nagyszabású, de elhibázott légideszantos akciója volt. Viszont a háborús filmek többségét ma már nem bírom végignézni a kamu járművek és a sok hazugság miatt. Nagyon kedveltem régen Brad Pittet, például a Blöff-ben, de nemrég a Harag című filmjéről kijöttem a moziból, mert ennyi ostoba és undorító hülyeséget, már rég láttam. Szerencsére azért vannak kellemes kivételek, a téma kedvelőinek ajánlom az 1944 Estonian című észt filmet, ami egy nagyon jól sikerült alkotás!
 
 
 - Ha jól tudom, kb. 5-6 éve kezdted el a makettezést. Teljesen magadtól vágtál bele a munkába vagy a kezdeti időkben szükséged volt profi segítségre, tanácsokra? Már a legelső daraboknál sikerélményeid voltak, vagy fizettél egy kis „tanulópénzt”, mire hibátlanul tudtál dolgozni?
 
 - Szerintem minél többet tanul az ember bármiben, annál jobban érzi, hogy a tökéletességhez milyen hosszú az út. (nevet) Az elején teljesen autodidakta módon kezdtem bele, csináltam is borzasztó dolgokat, különösen a festések terén. Az első két évem munkáit idővel vagy feljavítottam, illetve a teljesen reménytelen eseteket elcserélgettem-eladogattam. (nevet) Menetközben néhány profi is segített jótanácsokkal, szépen lassan kezdtem belerázódni, mára már nyugodt szívvel publikálom a munkáimat a külföldi makettező oldalakon is, nagyon szép visszajelzéseket kapok. Azt kell mondanom, hogy a világban rengeteg csodálatos makett születik naponta, de ezt a fajta nagy terepasztalos életképeket elég kevesen csinálják. Sokat olvasok szakkönyveket, különösen kedvelem az angol történészek munkáit, mert nagyon objektívek, a brit sportszerűség jegyében mindig elismerik a tudást, a teljesítményt és a bátorságot, még az ellenfeleknél is. Most éppen Otto Carius Tigrisek a sárban című önéletrajzi regényét olvasom, nagyon izgalmas olvasmány, ő a II. világháború egyik legsikeresebb német páncélos parancsnoka volt, több, mint 160 kilőtt ellenséges tankkal és rengeteg más járművel. Carius idén januárban hunyt el, 93 esztendősen, haláláig gyógyszerészként dolgozott a saját üzletében, amit „Tigris-patikának” hívtak…
 
 - Milyen méretarányban dolgozol, és miért éppen ezt választottad?
 
 - 1:72-ben, ami a makettezők körében nem túl népszerű, mert nagyon kicsi méretarány. Egy-egy figura mindössze 23-24 mm, és ezeket teljesen aprólékosan kell kifesteni, ami nagyon kemény meló. Képzeld el, amikor egy 23 mm-es emberkének cigarettát kell varázsolni a szájába, a cigi végére parazsat festeni, vagy egy tankparancsnok fejhallgatójára barnára festett damil szálakból „ipszilon-zsinórt” ragasztani. (nevet) A festés után nagyon fontos a „koszolás”, hogy a járművek és a figurák minél életszerűbbek legyenek, különböző apró fortélyok vannak a lepattogzások, rozsdafolyások imitálására is. Ha egy apró szivacsdarabra minimális fekete festéket raksz, nagyon óvatos ütögetéssel lehet a lepattogzásokat imitálni a járműveken. A kis méret egyébként lehetővé teszi, hogy monumentális jeleneteket tudok összehozni, rengeteg épülettel, járművel, figurákkal. Nálam elsősorban a hangulat, az atmoszféra az elsődleges, de persze igyekszem fejlődni a technikai részletekben is.
 
 
 - Miért pont a II. világháború a makettjeid tárgya? Kiemelt érdeklődéssel tekintesz erre az időszakra, vagy ebben a témában lehet a legtöbb, leglátványosabb modelleket kapni, netán más a magyarázat?
 
 - Mindez egyszerre igaz. Ez a korszak a történelem egyik legdrámaibb fejezete, hihetetlen történetekkel, elképesztő fordulatokkal, emberi sorsokkal, helytállásokkal, hősiességekkel és persze ezzel párhuzamosan elképesztő kegyetlenségekkel. Mindez abszolút nem jelenti azt, hogy én a legcsekélyebb mértékben is háború-párti lennék, inkább úgy tekintek ezekre az eseményekre, mint egy hatalmas drámára, aminek érdekelnek az eseményei és azoknak a mozgatórugói. Rengeteg olyan megtörtént esemény van, amelyek a mai cinikus, egoista  mentalitással az emberek többségének felfoghatatlan. Például Michael Wittmann, a másik nagy német páncélos ász esete Villers Bocage-nál, amikor egyetlen Tigris tankkal nekiment a szövetségesek két teljes gépesített zászlóaljának, és 27 páncélost, valamint egyéb járművet lőtt ki néhány perc alatt. Amikor később a Signal újságírója megkérdezte, hogy mire gondolt, amikor habozás nélkül nekiment a hatalmas túlerőnek, akkor csendesen annyit mondott, hogy „nem tehettem mást, ez volt a kötelességem, mert a bajtársaim nagyon nagy bajba kerültek volna, ha ez a páncélos-oszlop a hátukba kerül...” Egyébként más korszakok is nagyon érdekelnek, a Római Birodalom, vagy a középkor sok epizódja, például a napóleoni éra, a magyar történelem számos fejezete, vagy az I. világháború, ezekből is jó lenne egyszer diorámákat készíteni. Tervbe van véve téli dioráma készítése is, már tanulmányoztam is az ideális műhó előállításának a receptjét, úgyhogy ötletem van bőven. (nevet)
 
 - Mindenféle céges reklámot mellőzve, annyit elárulsz, hogy itthon szerzed be az alapanyagot, vagy netán külföldről rendeled?
 
 - Szinte kizárólag külföldről, itthon sajnos szinte semmit nem lehet beszerezni. A makettek alapanyaga elég sokféle, műanyag, műgyanta és fémből készült egyaránt létezik, sőt mostanában szereztem egy angol cégtől összerakható papírházakat, amelyek kifestve meglepően jól néznek ki.
 
 
 - Egy héten kb. mennyi időt fordítasz a hobbidra?
 
 - Ez teljesen változó, ha a zenekar aktív, akkor nem sokat, de a nyugodtabb időszakokban naponta több órát. Általában tematikusan haladok, egyszerre több épületet, figurát vagy éppen járművet rakok össze és festek ki vagy több terep-alapot készítek el egyszerre. 
 
 - Csak, hogy nagyjából el tudjuk képzelni, összességében mennyi területet foglalnak el a kész makettek?
 
 - Egy teljes nagy szobát és két kisebbet, ráadásul a CD gyűjteményem is elég sok helyet igényel, de szerencsére nemrégen bővítettük a lakásunkat, úgyhogy egyelőre van még hely. (nevet)
 
 - Számodra mit jelent a makettezés? Egyszerűen kellemes időtöltésnek tartod, vagy általa egy új oldaladat, kreatív énedet éled ki sikeresen, netán a külvilágtól való tökéletes (és legális) elzárkózásként használod fel?
 
 - A kérdésedben tökéletesen összefoglaltad a dolog lényegét. (nevet) A zenekari élet, az utazások, a koncertek, a szervezés, a háttérmunkák elég sok stresszel járnak. Különösen nyáron, a fesztivál-szezonban nagy a pörgés, rengeteg zaj, nyüzsgés vesz körül, amit egyre kevésbé élvezek. Azt szoktam erre mondani, hogy a koncerteket nagyon szeretem, de a többi részt nem annyira. Tavaly majdnem 40 ezer kilométert utaztunk, vagyis elméletben körbejártuk a Földet az Egyenlítő mentén. Úgyhogy az valami csodálatos érzés, amikor egy-egy vasárnap a műhelyemben, tökéletes csendben és békességben festegethetek. (nevet) 
 
 
 - A zenekar Facebook-oldalán havi rendszerességgel publikálod a legfrissebb alkotásaidat, és nekem az a feltűnő ezeken a diorámákat megörökítő fotókon, hogy nem csak a járműveidre és emberalakjaidra, hanem ezek megépített környezetére, sőt magára a fényképezésre is nagy gondot fordítasz…
 
 - A fotózás is érdekel, szintén remek hobbinak tartom.
 
 - Mivel szinte az egész januárt a stúdióban töltöttétek, és mert egy veled készült interjúból amúgy is kihagyhatatlan az Ossian, zárásként egy-két infót kérnék tőled a zenekar jubileumi évével kapcsolatban.
 
 - A honlapunkon már közzétettük a turné eddig leszervezett, közel 60 állomását, de még alakulnak további bulik is. Március ötödikén kezdünk Sopronban és december harmincadikán fejezzük be Békéscsabán. Áprilisban jelenik meg a Fényárban és félhomályban című új album, úgyhogy idén sem fogunk unatkozni!