Iráni vizekre sodródott két amerikai hajó

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) bejelentése szerint Irán elfogott két amerikai hajót, a tíztagú legénységgel együtt. A hajók műszaki hiba miatt sodródtak iráni vizekre, a perzsa állam ígéretet tett arra, hogy a hajók és a legénység azonnal visszatérhetnek. 

A Pentagon névtelenséget kérő tisztségviselői szerint egyelőre nem világos, hogy a haditengerészet két folyami hajója véletlenül tévedt-e iráni vizekre, a Perzsa-öbölben lévő Farszi szigetére. Hivatalos közlés szerint a tengerészek kiképző küldetésen voltak, amikor helyi idő szerint a déli órákban műszaki hibát észleltek és az iráni vizek felé sodródtak. Az iráni parti őrség azonnal őrizetbe vette őket.

A fejleményről érkező első hírek után John Kerry, az amerikai diplomácia irányítója azonnal felvette a kapcsolatot iráni tisztségviselőkkel: telefonon egyeztetett velük a tengerészek szabadon bocsátásáról.

A külügyminisztérium névtelenséget kérő egyik tisztségviselője az NBC televízió délutáni híradójának így nyilatkozott:

az irániak tisztában vannak azzal, hogy tévedés történt, és beleegyeztek, hogy órákon belül szabadon engedik a tengerészeket.

A Pentagon szóvivője, Peter Cook, arról tájékoztatott, hogy a hajók éppen Kuvait és Bahrein között haladtak, amikor megszakadt velük a navigációs kapcsolat.

"Kapcsolatban állunk Iránnal, és biztosítékokat kaptunk, hogy a legénység és a hajók azonnal visszatérhetnek"

- fogalmazott a szóvivő.

A Farszi-sziget a Perzsa(Arab)-öbölben fekszik, félúton Irán és Szaúd-Arábia között.

Forrás
MTI nyomán