2015. 11. 20. 12:49

Jobbik: a népszavazás a kvótarendszer ellenszere

A Jobbik közleményben reagált Orbán Viktor Kossuth Rádióban elhangzott pénteki interjújára. A miniszterelnök szerint a bevándorlásra nem európai, hanem nemzeti megoldások kellenek, és a sok tagállamiból adódik össze az európai. A kötelező kvótákkal kapcsolatban azt mondta: a magyar álláspont szerint a kvótarendszert mindenképpen el kell lehetetleníteni, az ugyanis a terrorizmus szétterítését jelentené Európában, "ami a legnagyobb őrültség, amit elkövethetünk".

A Jobbik szintén úgy véli, a magyar emberek biztonsága érdekében meg kell akadályozni a kvótarendszer bevezetését.

„Nem engedhetjük, hogy hazánk biztonságát és szuverenitását alapjaiban meghatározó kérdésekről brüsszeli tárgyalókban, ismeretlen hátterű alkuk keretében, a nemzeti érdekek védelmében alkalmatlanságukat már sokszorosan bebizonyított fideszes politikusok döntsenek”

- áll a nemzeti radikális párt pénteki közleményében.

A párt szerint, ha a kormányfő a magyar emberek akaratát valóban legitim és reprezentatív módon kérné ki, akkor a Jobbik mint legerősebb ellenzéki erő javaslatának megfelelően népszavazásra bocsátaná a kérdést.

„A Fidesz azonban lesöpörte azt az Alaptörvényt módosító kezdeményezésünket, melynek révén a bevándorlási kvóta ügyét népszavazásra lehetett volna bocsátani. Ezzel a kormánypárt saját aláírásgyűjtését is hiteltelenné tette”

- olvasható a jobbikos közleményben.

A párt kiállt korábban már többször megerősített álláspontja mellett:

„Ha a Fidesz valóban nemzeti ügyként kezelné a bevándorlási kvótákat és nem félne konfrontálódni a nyugat-európai bevándorláspárti testvérpártjaival és elvtársaival, akkor a magyar emberek népszavazáson mondhatnának nemet a brüsszeli diktátumokra.”