2011. 06. 18. 21:42

Jobbik: garázdaság a homoszexuális felvonulás

Dúró Dóra és Novák Előd a szélsőséges homoszexuálisok mai menete előtti sajtótájékoztatójukon garázdaságnak nevezték a magamutogató vonulást. A két politikus mögött az Új Magyar Gárda formaruhájában álló gárdisták "Mások vonulhatnak" feliratú  táblát tartottak, utalva az elmúlt évek hatósági kettős mércéjére.


Dúró Dóra és Novák Előd
Novák Előd azt mondta: akciójukkal arra a különbségtételre akarják felhívni a figyelmet, hogy a melegeknek nem tiltott a felvonulás, a gárdistáknak viszont igen.

Dúró Dóra, Novák Előd és a gárdisták

A politikus emlékeztett a jelenleg hatályos szabályozásra, amely szerint garázdaságnak minősül a kihívóan közösségellenes magatartás. Mi ezért a melegfelvonulást garázdaságnak tartjuk - mondta Novák Előd.

A képviselő szerint felháborító, hogy továbbra is lehetőség van a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatára, miközben az új alaptörvény is megerősíti, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges. Novák hangsúlyozta: performanszukat szándékosan a melegfelvonulás megkezdése előtt tartották, mert el akarták kerülni a provokációt.

index.hu nyomán barikad.hu