Jobbik: Két súlyos beismerés Orbán Viktortól

Egyre sűrűbben érzi szükségét Orbán Viktor, hogy értékeljen: februári évértékelője után ma újabb beszédet tartott, most abból az alkalomból, hogy öt éve van Fidesz-kormány. A Jobbik szerint a kormányfő beszédében elismerte a visszaélések és a hatalmi gőg meglétét.

Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt, mostantól azonban a figyelem lesz „odafigyelés az emberekre, a mindennapi életre” – mondta többek között Orbán Viktor a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Ötéves a kormány című konferencián. A Budapesti Történeti Múzeumban tartott, mintegy háromnegyed órás beszédében a kormányfő azt mondta, ez a munka talán még nehezebb lesz.

Az EU és a NATO a családunk?

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy most „a jobbszél pártja tűnik vezető ellenzéki erőnek” Magyarországon, amivel kapcsolatban fontosnak tartotta világossá tenni az Európai Unióval és az NATO-val kapcsolatos álláspontját. Azt mondta, bár kész vitázni az unióval, de azt határozottan ellenzi, hogy bárki is az EU-ból vagy a NATO-ból való kilépés irányába terelje az országot, mert „nekünk, magyaroknak ez a családunk”, és „nem válunk”.
 
Kitért ugyanakkor a bevándorlással kapcsolatos új uniós tervekre is, amelyekről úgy fogalmazott: aki el akarja venni azt az alapvető jogot, hogy „megválasszam, kit engedek be a házamba, családomba, hazámba, az nem jót akar nekem, hanem rosszat”.
 
Szerinte a bizalom megszerzéséért sokat kellett dolgozni, a bizalom megtartásáért azonban külön is tenni kell. Mint mondta, senki sem állhat a törvények fölött, senki sem élhet vissza a helyzetével, de az sem fogadható el, hogy merő irigységből támadjanak embereket, mert ők bátrak és sikeresek. Zéró tolerancia a visszaélésekkel és az alaptalan rágalmakkal szemben egyaránt – hangoztatta Orbán Viktor.

Visszaélések és hatalmi gőg

A Jobbik szerint Orbán Viktor „két nagyon fontos beismerést tett virágnyelven”. Mirkóczki Ádám, a nemzeti párt szóvivője kifejtette, az egyik „a kormányzatot minden szinten átszövő korrupció”, a másik a „hatalmi arrogancia”. Szerinte a beismeréssel a miniszterelnök pontosan öt évet késett, és mindkettő elleni fellépés „tökéletesen hiteltelen”.
 
Mirkóczki hangsúlyozta, ha Orbán Viktor a visszaélések elleni zéró tolerancia jegyében ténylegesen tenni szeretne, akkor öt év elteltével neveket, hivatali eljárások megindítását kellett volna bejelentenie, a „fideszes korrupt gazemberek” megnevezésével.

A Fidesz és az MSZP szenvedélye: a korrupció

A szóvivő szerint a kormányfő abban is tévedett, hogy a Fidesznek és a nemzetnek van közös szenvedélye.
„A Fidesznek nem a nemzettel van közös szenvedélye, hanem a szocialistákkal, ez pedig a korrupció. Ez jellemezte az elmúlt 25 évet, ez a jelenség juttatta oda Magyarországot, ahol ma van”
– jelentette ki a jobbikos politikus, aki hiteltelennek nevezte, hogy a hatalmi arroganciát megpróbálják figyelemmel és alázattal a helyes mederbe terelni, holott ezzel szintén öt évet késtek. „A Fidesz politikusai, beleértve a Fidelitast is, nem a földön járnak, fogalmuk sincs a magyar emberek mindennapi kihívásairól” – közölte.
 
A jobbikos képviselő kifejtette, éppen e két ügy – a korrupció és a hatalmi gőg – miatt a Fidesz-kormányt legkésőbb 2018-ban el fogja zavarni a magyar társadalom a hatalomból.