2014. 09. 02. 16:15

Jobbik: Magyar-magyar kerekasztalt Kárpátalja védelméért! (videó)

A Jobbik egy gyakorta ülésező magyar-magyar kerekasztal létrehozását kezdeményezi az egyre súlyosbodó ukrán-orosz harcok miatt, a magyar közösség védelmében. Minderről Vona Gábor, a nemzeti párt elnöke és Szávay István alelnök beszélt a párt keddi sajtótájékoztatóján.

A nemzeti párt álláspontja szerint a kelet-ukrajnai harcok egyre súlyosbodó és terjeszkedő mivolta miatt szükségessé vált egy olyan, csak „magyar-magyar kerekasztalnak” nevezett rendszeres tárgyalás beiktatása hazai és kárpátaljai politikai szervezetek között, amely közös pontokat fogalmazhat meg.

s

Magyarellenes választókerületek

Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetének elnöke a sajtótájékoztató elején élesen bírálta az október 26-ra kitűzött ukrán parlamenti voksolás választókerületi rendszerét, az ugyanis szavai szerint ellentétes a Porosenko elnök által korábban ígértekkel. A választókerületeket ismét úgy alakították ki, hogy azok magyar többséggel nem rendelkeznek majd, így közvetlenül bejutó magyar képviselők nélkül maradhat a törvényhozás.

A Jobbik politikusa szerint ez egy „nagy pofon” a magyarságnak, mely jó eséllyel elkerülhető lett volna akkor, ha a magyar külügy – ahogy azt a párt számtalan alkalommal kérte – az elmúlt hónapokban diplomáciai nyomás alatt tartotta volna az ukrán vezetést.

s

Szávay szerint ezzel bebizonyosodott, hogy az ukrán politikusok szava "pontosan ugyanannyit ér, mint 23 évvel ezelőtt", amikor az akkori ukrán vezetés a magyar-ukrán alapszerződés aláírásakor megígérte az Antall-kormánynak, hogy létrehozzák a kárpátaljai magyarság autonómiáját, de az a mai napig nem valósult meg.

Alkalmazkodás a környezethez

A magyar-magyar kerekasztallal kapcsolatban Vona Gábor pártelnök megjegyezte, hogy sajnálatos módon a harcok mind intenzitásukban, mind területi lefedettségükben növekednek, ezért egy hosszú távú konfliktus várható. A politikus szerint a hosszú hónapokig, vagy akár évekig is eltartható harcokra Magyarországnak is fel kell készülnie, annak hatásaira be kell rendezkednie.

s

Vona Gábor szerint jelenleg nincs megnyugtató garancia a magyar közösség jogainak védelmére, így lényegében „Damoklész kardja” lebeg a kárpátaljaiak feje felett, a helyzet kritikus. Ugyanakkor a nemzeti párt vezetője kijelentette, hogy álláspontjuk szerint ez „nem a magyarság háborúja”, így a magyar külügytől ismételten azt kérte, hogy erősítse meg álláspontját, enyhítve az akár magyarellenessé is válható intézkedések kockázatát.

Kéthetente üléseznének

A pártelnök által hisztérikusnak nevezett ukrán kormánytól függetlenül a Jobbik szerint szükséges létrehozni egy magyar-magyar kerekasztalt is. Tájékoztatása szerint ennek célja lenne megóvni a magyar közösséget, gyors, egyben hatékony választ adni a folyamatosan változó körülményekre. Ez a Kárpátaljai Máért nevet kapná, a testület pedig az elsődleges tervek szerint kéthetente, Budapesten tanácskozna. Részét képeznék a két nagy ukrajnai magyar párt (KMKSZ és UMDSZ) mellett a kárpátaljai magyar egyházak, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője, Gajdos István, továbbá a magyarországi kormány és a hazai parlamenti pártok.

s

A pártelnök megerősítette korábbi álláspontjukat is, miszerint céljuk a magyar-ruszin autonómia elérése Kárpátalján, viszont hozzátette, hogy a kerekasztalnak nem ez lenne a témája. Viták helyett ugyanis céljuk a lehető legtöbb ponton való konszenzus elérése, így a kezdeményezés minden elemével kapcsolatban közös döntésre kívánnak jutni: legyen az a helyszín, az időpont, vagy a résztvevő felek összetétele – részletezte Vona Gábor, aki szerint "gyilkos, halálos luxus lenne egy ilyen testületnek az összehívását elhalasztani". A párt hamarosan hivatalos úton fogja megkeresni a meghívandó szervezeteket.

alfahir.hu