2014. 09. 10. 16:51

Jogerős: felmentették a meghurcolt HVIM-est (videó)

A média szinte szenzációként tálalta tavaly októberben, hogy a férfi a „Jobbik rendezvényén verekedett” egy horvát tv-stáb operatőrével – a felmentés azonban már nem volt hírértékű. Kemenár Zoltánt a Fővárosi Törvényszék szerdán jogerősen, másodfokon bűncselekmény hiányában felmentette, miután az ügyészség fogházba akarta záratni.

Kemenár Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagját tavaly október 23-án állította elő a rendőrség garázdaság ürügyén a Jobbik központi megemlékezése után, amiért „verekedésbe” keveredett az al-Dzsazíra csatorna horvátországi tudósítójának operatőrével. Kemenár az élő adásban egy pillanatra egy „Szabadságot Budaházynak” feliratú matricát tartott a kamera elé, és néhány hazafias mondatot mondott, mint például „Vesszen Trianon”, vagy „Pozsony a magyaroké!”. Ezt követően az operatőr – az állványon álló kamera mögött – megragadta a HVIM-es fiatalt, aki lesöpörte magáról a fogást, és lökött egyet rajta, majd állítólag egyfajta „támadó állásba állt be”. A közelben lévő egyik rendőr emiatt intézkedés alá akarta vonni őt, ám mivel ezt az együttműködésen túl egyben szavakban azért meg is kérdőjelezte, egyszerű igazoltatás helyett előállításra került sor.

Ennyi volt a történet, a háttérben apró lökdösődés - az ügyészség szerint ez börtönt ért (02:19-től)

Gyorsított eljárásban a bíróság elé

A férfi rendőrségi fogdára, majd a Gyorskocsi utcába került. Három nappal későbbi az elsőfokú tárgyalásának végeredménye bizonyíthatóság hiánya miatti felmentés lett, ám az ügyész fellebbezett – ő ugyanis letöltendő (!) fogházbüntetést és közügyektől való eltiltást akart elérni a kis incidens miatt. A most szerdán délelőtt lezajlott másodfokú tárgyaláson viszont a másodfokú bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, mondván: a vádlott cselekedete nem volt erőszakos, legfeljebb zavaró, de ez nem ütközik törvénybe. Gaudi-Nagy Tamás, Kemenár Zoltán védőügyvédje védőbeszédében többek között szintén ezzel érvelt, emlékeztetve a bíróságot arra is, hogy a rendőrségi tanúvallomások ellenmondásosak, pontatlanok voltak. A jogvédő állásfoglalása szerint a cselekmény belefért a szabad véleménynyilvánítás jogába, a lökdösődés pedig az operatőr kvázi támadásából való szabadulási kényszer miatt történt.

s

Már a gyorsított eljárásban meghozott elsőfokú ítéletben is felmentés született

Az Alfahírnek Kemenár Zoltán azt mondta, érzése szerint maga az előállítás is csak az intézkedő rendőr sértettségéből eredhetett, miután ő kérdőre vonta az egyenruhást, hogy milyen indokkal vonja intézkedés alá. A garázdasággal való gyanúsítás értelmezése szerint egy olyan tág fogalom, amit rengeteg sziturációra rá lehet mondani, de bűnösnek nem érzi magát. Erre egyébként Gaudi-Nagy Tamás is kitért védőbeszédében, mondván, a rendőrségi tanúmeghallgatásnál sértettséget, haragos elfogultságot tapasztalt.

Dupla siker másodfokon

A másodfokú ítélet még pozitívabb eredményt is hozott az elsőfoknál, akkor ugyanis bizonyíthatóság hiányában mentették fel a HVIM tagját, most viszont már egyenesen bűncselekmény hiányában. Mindezt Kiszel Zoltánné Dr. Nyekita Györgyi tanácselnök azzal indokolta, hogy sem erőszakos, sem közösségellenes cselekedet nem valósult meg. Ennek fényében, ahogy azt Gaudi-Nagy Tamás az alfahir.hu-nak a helyszínen elmondta, valószínűleg kártérítési igénnyel fognak fordulni a bíróság felé.

s

Gaudi-Nagy Tamás és Kemenár Zoltán a felmentő ítélet után, a Fővárosi Törvényszék folyosóján

A garázdasággal vádolt férfit ugyanis az elsőfokú tárgyalásig napokon keresztül fogdában tartották, illetve nagy sajtónyilvánosság előtt, számára megalázó módon rabláncon vezetve vitték be a tárgyalóba. Az ügyvéd külön felhívta lapunk figyelmét az ügyészség azon megállapítására, hogy a vádlott által bekiabált „Vesszen Trianon” szöveg egy „provokatív kijelentés” volt. Gaudi-Nagy Tamás továbbiakban úgy vélte, a forgatás megzavarása azon túl, hogy nem jogsértő magatartás, az „élő forgatás kockázata”, amit el kell fogadni. Hozzátette: egy öntudatos magyar ellenálló mondta el csupán a véleményét, és azért, mert nem lehajtott fejjel kullogott el, még nem lesz bűnös.

A médiát csak a Jobbik lejáratása érdekelte

Nem véletlen egyébként az sem, hogy tavaly októberben nagy felhajtás volt az ügyből. A média egyértelműen – akár a közeledő kampányidőszak miatt is – a Jobbik rendezvényével akart összhangba hozni egy garázdasági ügyet, amit látványos „rabláncos” vágóképekkel is tudtak fokozni. Ez egyébként már csak amiatt is csúsztatás volt, mert a nemzeti párt rendezvénye hivatalosan már véget ért az ominózus esetnél, így annak területe ismét egyszerű közterületté vált. Az elsőfokú tárgyalás második napján, amikor a felmentő ítélet is született, viszont már nem voltak ilyen aktívak a stábok, az úgy tűnik, már nem volt hírértékű. Így volt ez a Fővárosi Törvényszék szerdai, másodfokú ítélethirdetésénél is, ahol egy-két nemzeti radikális újságírón kívül senki nem jelent meg.

A rendőrség és az ügyészség tehát elbukott a meghurcolni kívánt hazafi ellen, akit immár jogerősen mentett fel a másodokú bíróság. A fideszes és baloldali médiának pedig pont elég volt egy felkapott hír tavaly októberben, amivel megpróbálhatták lejáratni a Jobbikot. Kemenár Zoltán és védője, Gaudi-Nagy Tamás egyaránt elégedettek voltak az ítélettel, és kártérítési igényt nyújtanak be.

alfahir.hu