Kanadában se tudták megakadályozni a Jobbik fórumát

Az Egyesült Államokban és Kanadában találkozott helyi magyarokkal Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Torontóban szélsőliberális erők próbálták megakadályozni a lakossági fórumot, de Londonhoz hasonlóan itt is kudarcot vallottak.

A program január 30-án egy New York-i lakossági fórummal kezdődött, majd február 1-jén Torontóban folytatódott annak ellenére, hogy a magukat „liberálisnak” valló erők minden erejükkel meggátolni igyekeztek, hogy a nemzeti párt képviselője az emigrációban élő magyarokkal találkozhasson. Ezek az érdekcsoportok Kanadában a jól ismert forgatókönyv alapján elérték, hogy az eredeti helyszínen ne lehessen megtartani a rendezvényt, és így a Jobbik ne tudja megcáfolni a liberális média hazug rágalmait, amit róla előszeretettel terjesztenek.

Az antidemokratikus erők azonban vereséget szenvedtek, mivel sikerült másik helyszínen megtartani a fórumot, és Staudt Gábornak lehetősége volt a torontói magyar rádiónak is élő interjút adnia. Ebben a képviselő egyértelműen kifejtette, hogy a Jobbik nem szélsőséges párt, nem valami ellen, hanem valami mellett jött létre, ami nem más, mint a magyar nemzeti érdekek következetes képviselete. „Ezt könnyen be is tudjuk bizonyítani, ha kifejthetjük programunkat, amire jó példa, hogy az internet cenzúra nélküli világának köszönhetően a Jobbik a magyar fiatalok körében mára a legnépszerűbb párttá vált” – jelentette ki a képviselő. Staudt szerint az igazság kimondásának nincs alternatívája, az őket támadó liberálisok sem tudnak a kimondott igazságokkal szembenézni, egyetlen eszközük, hogy hazug bélyegeket ragasztanak a pártra.

kép

Staudt Gábor a torontói fórumnak helyszínt adó The Musket Restaurantban

A fórumokon résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták a Jobbik elmúlt négyéves tevékenységének bemutatását, valamint nemzetstratégiai elképzeléseit, amelyek a 2014-es választási programnak is szerves részét képezik. Szóba került a jelenlegi kormányzat munkájának értékelése is, a képviselő a legfontosabb megoldandó feladatok között említette a magyar közbiztonság megteremtését, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok elszámoltatását és a biztos megélhetést jelentő munkahelyteremtést.

A találkozók végén lehetőség volt kérdések feltevésére is, a külhoni magyarokat leginkább érdeklő témák között volt az új választási rendszer működése, a magyar termőföld sorsa és védelme, valamint Magyarország jövője az Európai Unióban. A hozzászólók egybehangzó véleménye szerint eddig egyetlen magyar kormánynak sem volt megoldási javaslata a gazdasági emigránsok hazajövetelének elősegítésére, ennek a helyzetnek megoldását már csak a Jobbik kormányra kerülése esetében remélhetik.

A fórum résztvevői között nagy számban megtalálhatóak voltak az 56-ban és a kommunizmus alatt emigrálni kényszerülő magyarok, valamint a rendszerváltást követő kormányzatok elhibázott gazdaságpolitikája miatt távozni kényszerülő honfitársaink. A jelenlévők örömüket fejezték ki, hogy a Jobbik a tengeren túli magyarokról sem feledkezett meg, és kérdéseiket, észrevételeiket feltehették a párt országgyűlési képviselőjének. Sokan támogatásukról biztosították nemzeti pártot, és arra a kérték Staudt Gábort, adja át üzenetüket az otthoni jobbikosoknak, hogy számítanak a munkájukra és soha ne adják fel a magyarság megmentése érdekében kifejtett küzdelmüket.

alfahir.hu

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton
sss
2019. május 27. | 13:43
Az intézményben tűz ütött ki.
1
sss
2019. május 27. | 12:15
Emellett azt is vizsgálják, hogy miként jutott hozzá a 2700 első választó listájához, és a személyes adataikhoz az érdi településvezető.
sss
2019. május 27. | 09:44
Újraaszfaltoztak és eltüntették a bódékat. Az épülethez nem nyúltak.
1
sss
2019. május 27. | 12:15
Emellett azt is vizsgálják, hogy miként jutott hozzá a 2700 első választó listájához, és a személyes adataikhoz az érdi településvezető.
1
sss
2019. május 26. | 22:38
Az LMP elnöksége rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.
1
sss
2019. május 26. | 21:15
Szilágyi György szerint aki hisz a demokráciában, annak külön öröm, hogy a választópolgárok élnek a jogukkal, és elmennek szavazni.
sss
2019. május 27. | 12:15
Emellett azt is vizsgálják, hogy miként jutott hozzá a 2700 első választó listájához, és a személyes adataikhoz az érdi településvezető.
sss
2019. május 26. | 22:38
Az LMP elnöksége rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.
sss
2019. május 26. | 21:15
Szilágyi György szerint aki hisz a demokráciában, annak külön öröm, hogy a választópolgárok élnek a jogukkal, és elmennek szavazni.