2014. 08. 14. 07:46

Kangkü ókori lovasai

Úgy tűnik, hogy az idei ásatási szezon igazi szenzációs leleteket hoz elő Közép-Ázsiából. A kazak régészek különleges emlékekre bukkantak az ország déli részén.

Feltáruló ókori nyomok

Ordabasi körzetben három sírt találtak a régészek, amely 12 ember maradványait rejtette, köztük egy gyermekét. A tárgyak megvizsgálása után a szakemberek úgy vélik, hogy a most feltárt sírok egy része az ókori kínai forrásokban szereplő Kangkü államhoz tartozik, amely Kr. e. 2-Kr.u. 4. századig összefogta a térség lovas népeit, földműveseit, valamint kereskedő városait. A régészek az emberi csontokon kívül három olyan sírt találtak, amelyben több mint száz régészeti tárgy hevert, ezek között voltak háztartási eszközök, kések, féldrágakövek, amelyek több mint kétezer évesek lehetnek. Utóbbiak közé tartoztak a következő tárgyak: egy gyöngysor, egy arany nyaklánc rubin ékkel, valamint elefántcsont karkötők, valamint hegyikristály díszek. 

Női tárgyak

A sírok közül az egyiket szarmata nőnek azonosítottak be a régészek. Az elhunyt mellett egy tükör feküdt, amely a túlvilági útját segítette, elhárította a rá leskelődő bajt. A többi sírt is jórészt szarmatának tartják, habár a kazak kutatók ma már úgy vélekednek, hogy az ókori Kangkü államban több nemzetiség élt, szarmatákon kívül szkíták, hunok és alánok is, akik szövetségi viszonyt ápoltak egymással. Úgy tűnik, hogy a helyi kutatók már merészen nyilatkoznak, nem úgy, mint a nyugat-európai és amerikai történészek és orientalisták, akik mindmáig erről a hatalmas és több mint 500 évig fennállt államról csak annyit írnak, hogy ismeretlen eredetű népek lakták. Velük szemben a korabeli kínai források tudni vélik, hogy a hunok elől menekülő szkíták, a jüecsik találtak otthonra rokonaik körében. Az első kínai követ a Kr. e. 2. század derekán jutott el erre a vidékre, aki részletes beszámolót készített róluk. A Kr. e. 1. században pedig hunokkal bővül Kangkü népessége, Csicsi népe ott talált menedéket magának.


OB

alfahir.hu