2014. 03. 21. 12:24

Kannibálok falták fel a zsidó bankárdinasztia örökösét

Megoldódhat a Rockefeller-rejtély, egy tudós azt állítja, bizonyítékai vannak rá, hogy az örököst kannibálok falták fel – írta a ma.hu.

Michael Rockefeller, a világ leggazdagabb milliomosának unokája, aki a Harvardon végzett, úgy döntött valami új kalandot keres magának, és csatlakozott René Wessing antropológushoz, aki Új-Guinea kultúráját akarta tanulmányozni. A 23 éves fiatalember kíváncsian vágott bele a New York-i otthonától ezer mérföldre lévő kalandba, ám 1961. november 21-én felborult a katamaránjuk és Michaelnek örökre nyoma veszett.

Egy kutató azonban most azt állítja, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy az örökös az eddigi feltételezésekkel ellentétben nem néhány vadállat áldozata lett vagy a tengerbe fulladt, hanem kannibálok mészárolták le és ették meg.

Carl Hoffmann tanulmányozta a misszionáriusokkal és egyéb arra szolgáló személyekkel utólag készített interjúkat a holland levéltárakban - Új-Guinea akkoriban holland gyarmat volt -, és számos feljegyzést végigolvasott a törzsi gyilkosságokkal kapcsolatosan is, végül hátborzongató kép állt össze előtte. A most megjelent Savage Harvest című könyvében leírja, hogy véleménye szerint Michael túlélte a cápáktól hemzsegő tengert és a krokodiloktól is megmenekült a part mentén, de a kannibál törzsek egyike nem kegyelmezett neki: megkínozták, lefejezték és megették.

Egy állítólagos szemtanút is idéz, aki szerint a gyilkosa "üvöltött és megfeszítette a hátát és a dárdát a fehér ember lengőbordái közé döfte. Michael felsikoltott, mély, embertelen hangon nyögött. Egy csapás egy fejszével a tarkójára, és Michael Rockefeller halott volt".

Az író részletesen beszámol a szertartásos kivégzés minden mozzanatáról, hogyan darabolták fel a holttestet és főzték meg, a vérét pedig hogyan kenték magukra.

ma.hu - alfahir.hu