Keserves harc a fajtalankodók ellen: apróbb sikerek, tehetetlen hatóságok

Törölték a bizarr.hu nevű, korhatáros honlap teljes fórumát, miután több jelzés is érkezett az üzemeltetők és a hatóságok felé annak kapcsán, hogy a bejegyzésekben törvénysértő szexuális tartalmak jelennek meg moderálás nélkül. Általánosságban azonban elmondható, hogy az akár pedofíliát, állatszexet is hirdető online tartalmak elleni harc igencsak gyerekcipőben jár Magyarországon.

Korábban már írtunk arról, hogy magyar fórumok tömkelegén lehet olyan hirdetéseket találni, melyekben állatokat, többnyire kutyákat adnak-vesznek szexuális célokra, ráadásul teljesen nyíltan. Tavasszal egy zalaegerszegi kutyás orgiát lepleztünk le, amit a nyilvánosság hatására vélhetően nem tartottak meg, igaz, a rendőrség tudomásunk szerint nem jutott eredményre a szervezők felderítésében.

Ahogy akkor megírtuk, a bizarr.hu fórumán először az "animal" szekciót törölték le, az itt megjelenő beteges és törvénysértő tartalmak azonban rögtön átkerültek a "családi" topikba, és minden úgy folytatódott, mint korábban. Ennek lett vége azzal, hogy immáron az egész fórum elérhetetlen, ahogy egyébként az eltelt egy évben legalább kéttucatnyi webhelyet sikerült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Internet Hotline nevű szolgáltatására való panasztételekkel töröltetni.

Undorító, milyen nyíltan szervezkednek az állatkínzók az interneten

A legmocskosabb szexuális bűncselekmények nyílt szervezése mellett élünk, az elkövetők pedig úgy tesznek, mintha ez teljesen normális dolog lenne. Noha egészséges ember lehetőleg kerüli az online szféra sötétebb bugyrait, ez mégsem jelenti azt, hogy ezek a tartalmak, a mögöttük álló valós bűncselekményekkel ne léteznének.

Lapunk úgy tudja, egy civil aktivista folyamatos nyomásgyakorlása, a Fehérkereszt Állatvédő Liga, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány, az NMHH, valamint politikai vonalon Egyed Zsolt jobbikos parlamenti képviselő munkájának következtében sikerült számos honlapot elérhetetlenné tenni, köztük a bizarr.hu fórumát.

Noha az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény is kimondja, hogy az állatot a nemi vágy kielégítésére irányuló cselekmény során felhasználni tilos, az egyébként következetesnek tűnő cenzúrát alkalmazó Google kereső is hatástalan az ilyen felületek kiszűrésében. A helyzeten pedig az is ront, hogy noha könnyen megtalálhatók az illegális tevékenységekre buzdító hirdetések és fórumbejegyzések, a magyar hatóságok jellemzően nem lépnek addig, míg valaki bejelentést nem tesz, továbbá az eljárás sikere még akkor sem garantálható, ha ez megtörténik.

Állatoktól a gyermekveszélyeztetésig

Kivételt jelenthet az, amikor a szokásos óvatosságtól eltérően valaki még a telefonszámát is nyilvánosságra hozza a fórumon. Egy szigetvári várandós nő például havi 100 ezer forintos "támogatásért" cserébe hirdette magát prostituáltként, szintén a bizarr.hu fórumán.

"Szia asztok kedves latogatok terhes sekxre keresek egy megbiszhato tamogatas ra kepes ferfit szigetvaron elek 3 honapos terhes vagyok ! Megecer ki emelnem csak 1 ferfit keresek aki terhesegem alat szivesen tamogatna ! 0630 936 (xxxx -a szerk.) szamon el ersz . kamusok es ojanok akiknek konyorogni kel a tamogatasert kimelyeneK ! Vagy egy oszegben is elfogadom a tamogatast 600.000 ezer de akor a fenalo 6 honaba rendelkezesere alok!"

Utóbbi üggyel kapcsolatban tudomásunk szerint a Szigetvári rendőrkapitányság, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal alá tartozó Szigetvári Járási Hivatal gyámügyosztálya is lépéseket tett. Ha a helyi védőnői vizsgálatok során úgy ítélik meg, akár a hirdetést feladó nő két másik gyermeke is védelem alá, vagy egyenesen gondozásba kerülhet.

Nincs még fegyver

Forrásaink szerint a szexuális jellegű online bűncselekmények bejelentésére Magyarországon egyszerűen nincs kiépítve megfelelő hatékonyságú és rugalmasságú rendszer, az ilyen ügyeket jellemzően a kapitányságoktól a nemzeti nyomozóirodáig passzolják, ahol végül tehetetlenségbe fordulva elapadnak az ügyek. Ezek alapján leggyorsabb sikert úgy lehet elérni, ha a honlapokat működtető tárhelyszolgáltatóhoz fordul a panaszos, jelezve, hogy törvénysértő tartalmaknak szolgáltatnak elérhetőséget.

Ez azonban nem a hivatalos út, hiszen ideális esetben egy gyors, online bejelentést követően kellene a hatóságoknak lépniük, ám jelenleg ilyen eljárás nem létezik itthon. A hírközlési hatóság Internet Hotline rendszere ugyanezen az úton indult el, de működése korlátolt, jogkörei nem elegendőek ahhoz, hogy az interneten kívüli világhoz hasonlóan történő elszámoltatásra érdemben számítani lehessen, tehát elsősorban politikai akarat szükséges ahhoz, hogy a kiszolgáltatott emberek és állatok elleni bűnelkövetések nyílt szervezését gyors, és határozott szankciók követhessék.