2012. 08. 23. 17:54

Kigyulladt egy hőlégballon Szlovéniában - négy halott

Négy ember meghalt, több mint kéttucatnyi pedig megsebesült, amikor csütörtökön kényszerleszállás közben kigyulladt egy turistákat szállító hőlégballon Ljubljana közelében - adta hírül a Delo című szlovén napilap internetes kiadásában.

A kosárban 32 ember tartózkodott - közöttük hat gyermek -, akik közül négyen életüket veszítették, 28-an pedig különböző fokú sérüléseket szenvedtek, amikor a gondolából kiugorva megpróbáltak elmenekülni a lángok elől. A ljubljanai kórházban tíz embert kellett újraéleszteni, nyolcan még mindig életveszélyes állapotban vannak - olvasható a horvát és szlovén internetes médiában.

A baleset okainak kivizsgálását a rendőrség megkezdte. Nem hivatalos információk szerint csütörtök reggel öt órakor két hőlégballon szállt fel, amelyek a reggeli órákban hirtelen kitörő viharban kényszerleszállást hajtottak végre. Az egyik sikeresen földet ért, a másik azonban fának ütközött és kigyulladt. "Eltört a szelep és szivárogni kezdett a gáz. Nagy lett a forróság, majd lángok csaptak fel" - nyilatkozta a baleset egyik sérültje. Egy másik utas szerint a ballon túl gyorsan ereszkedett, és a talajnak csapódott, aminek következtében néhányan - köztük ő is - kiestek a kosárból. A hőlégballon a földnek ütközés után ismét felemelkedett, és akkor kapott lángra a gondolája. 

Szlovéniában nagyon népszerűek a három-négyórás időtartamú hőlégballon-utazások a turisták körében, a szlovének gyakorta ünnepelnek - például - születésnapokat a levegőben. A hőlégballon-repüléseket csak szép időben tartják meg, csütörtök reggel azonban Ljubljana körzetében hirtelen vihar támadt.

MTI - barikad.hu