Kiürítették a brüsszeli Európa-negyedet

A belga hatóságok bombafenyegetés miatt kedd este rövid időre kiürítették az európai uniós intézményeknek otthont adó negyedet Brüsszelben. Mint később kiderült, a riasztás tévesnek bizonyult - jelentette az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója.

A helyi média meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy este 7 óra 30 perc körül rendelték el a városrész evakuálását egy gyanús autó miatt. A gépjármű az Európai Tanács találkozóinak helyet adó Justus Lipsius épület parkolójában állt.

A brüsszeli ügyészség később azt közölte, hogy a helyszínre tűzszerészek érkeztek, de nem találtak robbanóanyagot az autóban. Az ügyben senkit nem vettek őrizetbe. Az AFP szerint a környéken egy órával később helyreállt a forgalom.

Belgiumban az év elején a második legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget. A radikalizálódást és a politikai erőszakot kutató, londoni székhelyű nemzetközi központ (ICSR) szerint a nyugat-európai országok közül a lakosság számához viszonyítva Belgiumból érkezik a legtöbb dzsihadista a Közel-Keletre.

Forrás
MTI