2014. 03. 21. 13:31

Körözi a rendőrség a rabló Rigót

A gyanúsítottak egy ceglédi utcán pofozták meg áldozatukat, majd elvették az értékeit. A Cegléd Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Alex 20 éves ceglédi lakos és társai ellen - írja a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint K. Alex 20 éves, K. Renátó 27 éves és Rigó Róbert 36 éves ceglédi lakosok március 16-án 18 óra körüli időben Cegléd egyik utcáján megpofozták, majd egy téglafalhoz szorították a sértettet. A férfit a három gyanúsított megfenyegette és az értékei átadására szólította fel.

Miután a sértett a felszólításnak nem tett eleget átkutatták a ruházatát, a kabátjából kivették a mobiltelefonját és a készpénzét, majd a helyszínről elmenekültek. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A ceglédi nyomozók az adatgyűjtés valamint a tanúkihallgatások eredményeként azonosították és május 20-án elfogták K. Renátót és K. Alexet. A két férfit előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezi a 20 és 27 éves gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését.

Harmadik társukat, Rigó Róbert 36 éves ceglédi lakost körözi a rendőrség.

police.hu - alfahir.hu