2015. 03. 25. 20:36

Kövér László beszólt a közmédiának!

A házelnök sem a Magyar Televízió, sem a Magyar Rádió teljesítményével nem elégedett.

Kövér László erről a Magyar Katolikus Rádió Találkozások című műsorában beszélt szerdán délután.

Az Országgyűlés elnöke szerint ma Magyarországon, és egyre inkább a világban is "pártos sajtó" működik, és a közmédia feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb - elfogultságra ugyan hajlamos -, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.

Ez alapvetően baj - rögzítette, majd hozzátette: a sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták és ahogy a demagógok hirdetik, már régen nem létezik, ma a tulajdonos szabadsága létezik, hogy a saját maga arcára, képére formálja a saját nyers érdekei szerint az adott médiumot.

S középen tekinthetjük meg a közmédiát, ahogy keletről nyugatra vonul el, fel

Kövér szerint középen kell lennie a mértékadó médiának, leginkább a közmédiának, amelyik nem vádolható sem egyik, sem másik irányban való elfogultsággal. Ha valaki bekapcsolja, és nem akar máshonnan tájékozódni, akkor biztos lehet benne, ami elhangzik, az a valóság része és többé-kevésbé pártatlan – fejtette ki.
    
A házelnök szerint ez az egyensúly sosem volt igazán meg, és most azzal, hogy a jobboldalon a Magyar Nemzet és a Hír TV megítélésük szerint kiesett a szerepéből, végleg felborult, és ebben a közmédia is nehezebben fogja megtalálni a helyét.

Ahogy itt is:

 

Kövér László azt mondta, hogy a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett.
    
Közölte: számos, a minőségre és a politikai pártatlanságra vonatkozó kritikája és megjegyzése is lenne, de hagyni kell még egy kis időt, hogy az új helyzetben megtalálják a helyüket.

Szerinte a közmédiának az a feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb, elfogultságra ugyan hajlamos, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.
    
Kitől lehet elvárni, hogy a kormány álláspontját közvetítse az emberek felé, ha nem a közmédiától? - tette fel a kérdést.

Kövér László azt gondolja, ez elvárás, és ez még a BBC-nél is így van tudomása szerint. Mint mondta, ott egyharmadban a kormánynak, egyharmadban a kormánypártoknak és a maradék egyharmadban pedig az ellenzéknek kell lehetőséget adni. Ennek szerinte kormánytól függetlenül érvényesülnie kell.