Krisztina az Iszlám Állam kezére került, az ő családja tényleg menekült

Miközben Magyarországot ostromolja az illegális bevándorló hullám, tényleg léteznek menekültek, akikkel azonban a jelek szerint nem foglalkozik eleget a nagyvilág. Az elűzött iraki keresztények a kurdisztáni Erbílbe húzódtak, ahol sátortáborokban élnek. Különösen tragikus egy héttagú család sorsa. Legkisebb lányuk az Iszlám Állam (IS) markába került – számol be a nemzetközi keresztény segélyszervezet a Krisztusi Szolidaritás (CSI) magyarországi oldala.

 

Egy éve egy héttagú család elvesztette kislányát. Nabia elmesélte, hogy az Iszlám Állam betört Karakosba és az kiáltozta, hogy a keresztényeknek el kell menniük vagy át kell térniük az iszlámra. Nabia férje vak, autójuk nem volt, de áttérni nem akartak. Ezért egy buszba tuszkoltak minden ellenállót. Egy Iszlám Állam fegyveres kitépte Nabia kezéből a kislányát; Krisztinát és elvitte, az édesanyát megfenyegette, hogy lelövi, ha nem száll vissza a buszba.

John Eibner és Adrian Hartmann, a CSI munkatársai nemrég tértek vissza az észak-iraki kurd fővárosból, Erbílből. Az Iszlám Állam (IS) által fenyegetett keresztények és más vallási kisebbségek tagjai itt kerestek menedéket.  Nabia családja Erbílbe viszonylagos biztonságban él. De a kurd fővárosban és a környéken megtelepedett menekülteknek semmijük sincs, legfeljebb sátrakból néhányan barakkokba költözhettek. A táborlakó gyerekek egy része alultáplált, rendszertelenül étkeznek, hiszen hűtőszekrényük sincsen, hogy az élelmiszereket eltárolják.

A menekülttáborokban egyre több gyerek tűnik föl. Traumatikus élményeik ellenére a mosoly mégsem veszett ki belőlük, de a tábor gyógyszerésze elmesélte, hogy a gyerekeket pánikrohamok és rémálmok kínozzák.