Kubatov még külföldön is zaklatja a Fradi szurkolóit

A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros 1–1-re végzett a máltai Sliema Wanderers vendégeként. Kubatov Gábor az FTC elnöke a mérkőzést megelőzően kijelentette, hogy a csapattal tart a klub biztonsági szolgálata is, hogy megakadályozzák az esetleges rendbontásokat. Mint videó üzenetében fogalmazott: „Ezek [a szurkolók – a szerk.] szégyent hoznak a Ferencvárosra, szégyent hoznak a szurkolói közösségünkre, a csapatunkra, és a hazánkra…”


Szurkolók személyiség jogok nélkül?

A Fradi Security emberei már a mérkőzés elején levetették a szurkolók jogaiért tüntető drapériát. Ezt követően a FradiMob beszámolója szerint Kubatov emberei a közel kétszáz fős magyar tábor közé mentek. Egyesével lefényképezték szurkolókat. Többektől elvették a szurkolói kártyájukat, volt akit meg is ütöttek.

A Fradi Security emberei útban Máltára. Forrás: Facebook

Mint ismert Kubatov Gábor mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse a Ferencváros szurkolóit. Az augusztusban nyitó új stadionba biometrikus azonosítórendszert építettek ki, mely lehetővé teszi, hogy a szurkolók csak tenyérlenyomatot adva léphessenek be az új arénába. Miután kiderült, hogy a rendszernek nincs meg a törvényi háttere, a Fidesz módosította a sporttörvényt, mely így lehetővé tette az íriszkép, és a tenyérlenyomat ellenőrzését a sportlétesítményekben. A törvény parlamenti vitája során a Jobbik keményen kritizálta a szurkolók rabosításával felérő elképzeléseket, ennek ellenére az FTC megkezdte a bérletek árusítását és a drukkerek regisztrálását.

alfahir.hu

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám

Friss