Lázár nem ismeri el, de a kormány rosszul járt a letelepedési kötvényekkel

Ha a kormány a letelepedési kötvények jobbikos nyomásra történő megszüntetése után a már kötvényt vásárolt befektetőktől is elveszi a letelepedési jogot, azzal rossz üzenetet küldhet, hiszen megbízhatatlannak fogják tartani a piacon. Ugyanakkor emellett is felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért volt szükség a kötvényezésre, pontosabban mennyire járt jól vagy rosszul vele az állam.

E kérdések kapcsán Lázár János érdekes válaszokat adott csütörtöki kormányinfóján a Magyar Nemzet kérdéseire. Ismert, a befektetők 5 évre adtak 300 ezer eurót azért cserébe, hogy véglegesen letelepedhessenek Magyarországon, vagyis ami ennél is fontosabb, az Európai Unióban.

A magyar állam azonban garantált 2 százalékos kamatot vállalt erre az összegre, holott piaci alapon ennek nagyjából negyedére lett volna csak szükség. A miniszter szerint ennek az volt az oka, hogy 2013-as indulásakor valahogy vonzóvá kellett tenni a kötvényeket. De ez nem igazán állja meg a helyét.

Lázár szerint "akik akkor kölcsön adtak Magyarországnak óriási kockázatot vállaltak", és ezért lényegében megérdemlik a magasabb kamatot, ugyanakkor a Magyar Nemzet rávilágít, hogy ez egyszerűen nem igaz, hiszen nem a 2 százalék érdekelte a gazdag befektetőket, hanem a letelepedési jog. Tehát a vásárlók szemszögéből mindegy, hogy hány százalékos a kamat, őket csak az érdekelte az első perctől fogva, hogy letelepedhetnek az EU-n belül.

Továbbá a kamat vonzóhatásáról már csak azért sincs értelme beszélni, mert ezt a pénzt lenyelik a közvetítőcégek, tehát valódi hasznot egyébként sem várhatnak a kötvényt vásárlók.

Ellenben az utóbbi idők legnagyobb Fidesz-közeli üzletéről is szó van: a közvetítőcégek ugyanis, melyből összesen 5 darab van, és amiket a Fidesz vezette parlamenti gazdasági bizottság állított össze, javában Rogán Antal ötletadó javaslatait követve, minden egyes szerződés után 23-28 millió forintot nyernek.

Mivel az eddig megismert adatok szerint 4033 kötvényt adtak el, több mint 110 milliárd forintról van szó, csak náluk. A vállalkozások többségében offshore cégek, akiknek valódi tulajdonosi körét jellegéből eredően nem lehet tudni.

A kötvénnyel Magyarországon letelepülési engedélyt szerző emberek száma a családtagokkal együtt számolva már meghaladja a tízezer főt.

sss
2019. Augusztus 21. | 12:36
Sopron
sss
2019. Augusztus 21. | 12:36
Sopron
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor

Friss