2014. 12. 08. 13:12

Legalább negyedmilliárdot kapott McCain a magyar államtól

Amikor John McCain amerikai republikános szenátor a minap neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, a válaszreakciókból nem sejthettük, hogy munkáját a magyar adófizetők forintjaiból támogatja a magyar állam, Fellegi lobbi szervezetén keresztül. Pedig, nem is kevés pénzzel tömtük ki (lobbiztunk a jó szándékáért), minimum 100 ezer dollárral támogattuk az agg politikus alapítványát.

aMint ismert, 2012-ben az Orbán kormány egykori fejlesztési minisztere, Fellegi Tamás lett a Hungary Initiatives Foundation (HIF), azaz a Magyarországi Kezdeményezések Alapítvány vezetője. Egyébként Fellegi volt az egyetlen magyar állampolgár a lobbizó csapatban, amely mintegy 15 millió dollár(!) közpénzzel a tarsolyában vágott neki a washingtoni törvényhozás befolyásolásának.

Az irakiak rosszabbul jártak

Ahogy látjuk, a lobbi tevékenység igazán meggyőző eredménnyel zárult. Az amerikaiak nem tiltottak ki az országukból vezető magyar állami tisztségviselőket, nem szerveztek tüntetéseket az "internetadó ellen" és nem akadályozták meg a Déli Áramlat gázvezeték megépítésével a hazai ellátás hosszú távú biztosítását. Viszont, ha Fellegiék eredménye az, hogy legalább nem bombázták szét az országunkat, akkor mégiscsak megérte a finanszírozásuk.

Fellegi alapítványa egyébként a tavaszi választásokat megelőzően 800 ezer dollárt osztott szét amerikai szervezetek között, míg a 2015-ös költségvetésből a HIF számára 600 millió forintot különítettek el.

Egy igazán illusztris társaság

Ugyanakkor, a kitiltási botrány után a HIF kuratóriumából megkezdődött az elszivárgás. Igazán illusztris társaság hagyta ott az önkéntesen vállalt lobbi tevékenységet. George Pataki egykori New York-i kormányzó, Katrina Lantos Swett, a néhai Tom Lantos lánya, Susan Hutchinson, a Charles Simonyi Fund for Arts and Sciences igazgatója, Michael J. Horowitz, a Reagan-kormány jogtanácsosa és John P. Lipsky, az IMF egykori igazgatóhelyettese is kilépett a csapatból.

A kuratóriumot jelenleg Fellegi Tamás, April H. Foley korábbi budapesti amerikai nagykövet, Kurt Volker, az Egyesült Államok valamikori NATO-nagykövete és Edith K. Lauder, a Magyar-Amerikai Koalíció egykori elnöke alkotja - a hvg.hu összesítése szerint.

McCain és a fasiszták

A mandiner.hu írta meg, hogy Volker egyébként a "The McCain Insitute" elnöke is, tehát némi átfedést érzékelhetünk. Ennek tükrében pedig még véleményesebb a történet. Vajon milyen lobbi érdek késztette a HIF döntéshozóit arra, hogy legalább százezer dollárral támogassák a McCain alapítványt, legalábbis a nyilvánvaló személyi összefonódáson túl.

Persze, nem akarjuk feltalálni a passzát szelet, Amerikában is ugyanolyan (gyarló) emberek élnek, mint bárhol máshol, csak éppen az Egyesült Államoknak több harci gépe van, mint a többieknek.

Majd a Századvég ezt is megoldja

Októberben derült ki, hogy egyszereplős közbeszerzési eljáráson a Századvég Alapítvány nyerte el annak lehetőségét, hogy ezután a magyar gazdasági és politikai érdekekért lobbizzon az Egyesült Államokban a következő négy év során. A megbízás 1 milliárd 360 millió forintról szól.

Sokak szerint a HIF befolyása csökken ezzel, és emlékeztetnek arra, hogy korábban Fellegi cége, az EuroAtlantic Solutions Kft. "átfogó kommunikációs és érdekérvényesítési feladat" végzése címén is kapott állami pénzből megbízatást az Egyesült Államokban.

Ez egy jól sikerült kampány volt. De legalább jobban jártunk, mint az irakiak.

alfahir.hu