"Leszek a félelemromboló, lélektartó"

Ha három szóval kellene jellemezni a Szegedről indult, de jó néhány éve már fővárosi székhellyel bíró Salvus februárban megjelent Lélektartó című nagylemezét (de akár az eddigi produktumaikat is), akkor én ezeket választanám: többrétű, intelligens és pazar.
Többrétű a muzsika, mert a legfőképp skandináv metal ihletésű számok jó néhányszor pörögnek fel thrash-es zakatolással, máshol csipetnyi progrock kedveskedik az ínyenceknek, néhol pedig darkos fátyol is körüllengi a vagány szólókkal megtámogatott modern riffeket, mindezek összességét pedig ízlésesen adagolt hangulatjavító samplerezés díszíti. Intelligens a jellegzetes, egyedi énekhanggal előadott és dallamos refrénekben kiteljesedő dalok szövege, mert miközben minden sorában sikeresen közhelymentes a megfogalmazás, emellett az élet visszásságairól éles szikeként metsző precizitással ad aktuális látleletet. És pazar a lemez vaskos megszólalása, valamint a csapat többi kiadványára is jellemző külcsín.
A CD-re került 8+1 szám kiválóan bizonyítja, hogy a zenekarban már egyértelműen megvan az a potenciál, hogy sikeresen szólítson meg és állítson maga mögé nagyobb tömegeket (ezáltal a régóta birtokolt „Az underground elit hősei” – természetesen képzeletbeli – kitüntető címet végre tovább adományozza) … már csak a nyitott és értő befogadásért kell fohászkodni, valamint az eddig farral hozzájuk álló (de a szekerükön hatalmasat lódítani tudó, ha akaró) közvetítő csatornák sikeres kapacitálása is nélkülözhetetlen.
A Salvus kreatív magja, Pötörke Zoltán énekes, basszusgitáros, és Erdélyi Péter gitáros válaszolta meg kérdéseinket.

- A szerzeményeitekkel én először jó hét-nyolc évvel ezelőtt találkoztam és barátkoztam meg azonnal, de most a kérdések összeállítása közben kissé meglepődve konstatáltam, hogy hogy elszaladt az idő, már majd’ másfél évtizedes a csapat. Ha egy, a Salvus eddigi történetét feldolgozó és bemutató idővonalat készítenénk, milyen fontos eseményeket rögzítenétek erre?

Pötörke Zoltán: - Az első korszakot a megalakulás és a szárnypróbálgatás időszakaként írnám körül, a szegedi éveket ez jellemezte. Eleinte csak önmagunk szórakoztatása volt cél, a temérdek időt az egyetemi szorgalmi időszakban többek között ezzel ütöttük el, nem voltak komolyabb elképzelések, illetve hangszeres tudás terén is még igencsak gyerekcipőben jártunk. Jó buli volt az egész, ennek köszönhetően – miután 2002-ben lenyomtuk az első koncertünket –, az ország bármely pontjára elmentünk muzsikálni gyakorlatilag a legminimálisabb elvárások nélkül, hobbiból, minden esetben tömegközlekedve. (nevet) Illetve ez volt a tehetségkutatós időszakunk is, majdnem húsz ilyen jellegű rendezvényen vettünk részt, ahol sikerült egész jó eredményeket elérni.

A következő érát már nagyobb tudatosság jellemezte, kezdett kiforrni a stílus, és próbáltuk minél szélesebb közönség elé tárni a zenénket, ebben az időszakban tettük át a székhelyünket a fővárosba. Itt kezdődött az a korszak is, amikor már financiálisan is nagyobb áldozatokat hoztunk, így jött az első lemez az azzal járó költségekkel, valamint befizettük magunkat egy turnéra a Depresszió zenekar elé. Ez volt az első olyan nagy túránk, amikor rövid időszak alatt keresztbe-kasul jártuk az országot és az addigiakhoz képest nagyobb színpadokon és nagyobb közönség előtt mutatkozhattunk be.

A második lemezre sokat gyúrtunk, szerintem addigra forrott ki igazán a stílusunk, az album aztán szerzőiben jött ki netes terjesztéssel, de ezúttal már nem fizettük be magunkat senki elé. (nevet) Eddigre nagyjából letisztult, hogy milyen keretek között, milyen feltételek mentén tudunk érvényesülni, így koncert fronton jobbára maradtunk a kis klubbulik szintjén. Az utolsó tehetségkutatón történő részvételünk is erre a korszakra datálható, ekkor sikerült megnyernünk az országos Unicum Tehetségvadászatot, amelynek eredményeképpen néhány állomáson játszhattunk a Tankcsapda előtt, illetve felléptünk a Volt és Sziget fesztiválokon.

A következő korszak pedig a jelen, a harmadik nagylemezzel. Persze ezt a majd’ másfél évtizedes időszakot nem úsztuk meg tagcserék nélkül, nálunk valahogy a gitárosok lettek a vándormadarak, a dobos Geri és én vagyunk az őstagok.

- A fővárosba költözésetek magán jellegű dolgok miatt történt? Ennek a lépésnek a zenekart tekintve is lett valami hozadéka?

P.Z.: - A suli befejezése után valahogy mindenkinek azt dobta a gép, hogy Pesten talált melót. Illetve mindenkinek nem, Gábor, a tesóm, egy idő után nem tudta vállalni az ingázást Budapestre, ezért új gitáros után kellett nézni, ekkor érkezett Varga Krisztián. A székhely áthelyezés hozadéka az lett, hogy Pesten elég sok klubban megfordultunk, így gyakori vendégei voltunk az After Music Club, Rocktogon, Vörös Yuk/Kék Yuk, majd a Dürer-kert helyeknek.

- A nagylemezes bemutatkozásotok (Minden kezdet, 2008) egy nagy kiadónál történt, de a következő albumotok, az Önharckép – ahogy már említetted – szerzői kiadásban jelent meg? Miért?

P.Z.: - Az első lemez a Hammer Music egyik brandje, a Nail Records alatt jött ki. Azonban ezt nem lehet tekinteni a szó klasszikus értelmében vett kiadásnak, én inkább terjesztésnek nevezném, hiszen a felek között nem születik lemezszerződés, nem vállalnak kölcsönösen semmilyen kötelezettséget a jövőre nézve, itt pusztán annyiról van szó, hogy a brand gazdája gyártja le a te megrendelésedre az általa meghatározott, és a zenekar által kifizetett ár alapján a CD-ket, majd az újság hasábjain némi megjelenési felületet biztosít. A legyártott CD-k egy részét a kialkudott ár alapján a zenekar megkapja, azzal ő rendelkezik, a többit pedig a kiadó értékesíti kereskedelmi forgalomban. Mostanában ez már így zajlik, a legtöbb esetben a zenekarok állják a stúdióköltséget, valamint az előbb említett gyártási költséget. Úgy gondolom, hogy azért próbál így berendezkedni egy kiadó, hogy a – CD eladások drasztikus csökkenése miatt – minél kisebb legyen a kockázat, ne legyen veszteséges a kiadás.
A második lemeznél hiányzott az az összeg, amiből ezt tudtuk volna állni, illetve úgy gondoltuk, hogy saját magunk próbálkozunk az anyag promotálásával netes terjesztéssel.

- A két nagylemez között elkészítettetek néhány, tőletek talán nem is igazán várt, de erősen „salvusosított” feldolgozást, ráadásul kettőhöz videó is készült. Ezek milyen célból születtek? Miért pont Ákos, Zséda, és a Quimby egy-egy számát választottátok?

Erdélyi Péter: - Ákostól az Ilyenek voltunk már nagyon régóta szerepelt a zenekar koncert repertoárjában, bár akkor még egy kicsit más változatban. A csatlakozásom után egy évvel, mikor még sehol sem álltunk az új számokkal, felmerült az ötlet, hogy akár fel is vehetnénk ezt és hozzácsapnánk még egy-két hasonló átiratot, így lenne valami aktivitás a részünkről, meg jó móka is ilyen feldolgozásokat csinálni. Volt egy pár jelölt a három előadón kívül is, pl. egy Demjén meg egy Magna Cum Laude dal is felmerült, de végül ezek mellett döntöttünk, mert ezek szóltak a legütősebben ebben a formában. Az említett időkitöltésen felül meg persze ott volt az a nem titkolt szándék is, hogy esetleg ezzel ismertebbé tegyük a zenekart. Egy közismert szám feldolgozása – különösen kis hazánkban –, mindig nagyobb figyelmet kap, így ebben bízva készítettünk videót a Most múlik…-ra, amely ha nem is hozott hatszámjegyű nézettséget, de azért szépen teljesített, és a visszajelzésekből ítélve kellően megosztó is lett. (nevet) Volt aki szerint jobb lett, mint az eredeti, mások szerint meggyaláztuk a dalt, szóval tudtunk vele kavarni némi állóvizet, aminek örültünk. (nevet)
A Motel klipje meg igazából hirtelen felindulásból készült, ugyanis akkoriban már megvolt az Átszálló felvétele, amire gyakorlatilag készülőben volt az első klip változat is, de ez végül rajtunk kívül álló okok miatt meghiúsult, így vészmegoldásként házilag összedobtuk az év során felgyülemlett koncert videókból a Motel-t.

- Már nem először van és nem éppen a legjobb pillanatban gitáros váltásotok. Mitől mumus poszt ez nálatok?

P.Z.: - Nem mondanám mumusnak, csak valahogy mindig a gitárosok hullanak ki a sorból. A legutóbbi búcsúzó Krisztián volt, aki számomra kissé váratlanul, az új lemez megjelenése után lépett le. Szerencsére a kreatív mag stabil, mint a cövek. Petyával elég jó szerzőpárost alkotunk, Geri (Zsákovics Gergely, dobos – a szerk.) meg azt üti, amit kérünk, amit kitalál, illetve amit el tud játszani. (nevet)
Szerencsénk van egyébként a tagcserékkel, hiszen eddig ezek olajozottan működtek, egyik sem akasztotta meg a zenekar szekerét. Az új gityós Szabó Dani, aki amellett, hogy technikailag jól felkészült, emberileg is teljesen illik a képbe.

- Korai még arról kérdezni, hogy (valóban) vízválasztó lesz-e a harmadik lemez? Milyen pozitív dolgok értek titeket a Lélektartó kiadása óta? Egyáltalán milyen visszajelzéseket, kritikákat kaptatok már?

E.P.: - Nem mondhatjuk, hogy el van árasztva a sajtó a lemez kritikáival, de ami eddig megjelent az mind nagyon pozitív. De mindennél fontosabbak azok a visszajelzések, amikor számunkra teljesen ismeretlen emberek megírják, hogy egyik-másik dalunk mennyire tetszik nekik, a dalszövegek mondanivalója mennyire egybevág az ő érzéseikkel, véleményükkel, illetve a legdurvább az, mikor konkrétan olyan leveleket kapunk, amelyben hálálkodnak nekünk, hogy a mi zenénk segített átvészelni egy-egy komoly magánéleti vagy bármilyen egyéb válságot, problémát, vagy, hogy az adott dalszöveg teljes mértékben róla, vagy az aktuális élethelyzetéről szól. Tulajdonképpen ezek azok a visszajelzések, amik értelmet adnak ennek az egész zenélés dolognak. Ezek adják azt a plusz töltetet, ami után tudod, hogy volt értelme szívni a számokkal, meg sok éven át a próbateremben, stúdióban, koncerten zsizsegni. (nevet) Az, hogy vízválasztó lesz-e a lemez, vagy sem, majd a negyedik albumnál megmondjuk, ha lesz olyan. (nevet)




 

- Két klip is készült az új albumhoz, elsőként az akusztikus Átszálló, majd nemrég a Világra szóló. Szerintetek ezeknek „csak” YouTube-os karrierje lesz, vagy van némi esély folyamatos rádiós lejátszásra is, főként, hogy az előbbi – valami kisebb csoda folytán – márciusban már felhangzott a Petőfin?

E.P.: - A klippeknek manapság már csak YouTube-os karrierje lehet, tehát itt nem is nagyon gondolkodunk másban. A rádiós vonal más tészta. Az Átszálló-nak valóban azért készült el több, mint egy éve az akusztikus változata, mert éreztük benne azt a potenciált, hogy ez akár rádiós slágerré is kiforrhatja magát, hiszen minden adott volt hozzá, jó szöveg, egyszerű fogós zenei alap, nulla torz gitár (ami ugye itthon „elkapcsolási faktor”). (nevet) Ez végül akkoriban sajnos elmaradt, viszont most a lemezmegjelenés környékén úgy tűnt, mégiscsak beindult valami. Van ez a mostszol.hu nevű rádiós statisztika oldal, ahol utána lehet nézni előadó illetve dalcím szerint is, hogy mi, hol és mikor szólt, ezt néha le szoktuk ellenőrizni és kellemesen meglepő, hogy az általad említett Petőfi Rádió mellett például nagyjából másfél heti rotációban tolja a Juventus Rádió is a számot, illetve a Forrás Rádión is többször elhangzott már, így szerintem kijelenthetjük, hogy szépen lassan elindult valami ezen a fronton is. (nevet)

- Elismeréssel kell arról szólni, hogy nem a könnyű végét fogjátok meg a munkának, mert – a zenei kifejezést, és a mondandótok megfogalmazását is tekintve – messze nem a popularitásra törekedtek. Jártatok zenetanárhoz vagy autodidakta módon tanultatok? Kik a szövegíró példaképei (ha egyáltalán vannak) Zolinak?

P.Z.: - Én autodidakta módon tanultam basszusgitározni, volt némi szakmai segítség, ahogy az énekléshez is, de igazából magamat próbáltam fejlesztgetni. Szövegíró példaképeim nincsenek, kifejezetten kedvenc költőm sincs, de sokuktól vannak számomra tetsző költemények.

E.P.: - Önképzés és tanár is volt az én esetemben, gitározni például egész sokáig az akkor még javában az Akelában pengető Pavelka Gyuszi tanított. (nevet)

- Hogyan születik meg egy-egy dalotok? Mi a fő inspiráció a szöveg- és zeneírásnál?

P.Z.: - A legtöbbször a dal vázát egyszerre írom egy halandzsa szöveggel és dallammal, ehhez fogok egy akusztikus gitárt, és ha már van két-három összefüggő gitártéma, arra dudorászok. Ezekből a halandzsákból születnek dalvázlatok, amiket Guitar Pro-val bekottázok, szemléltetésképpen beírom a dobot is, majd ha nagyjából kész a szöveg, ezt a masszát elküldöm a többieknek. Miután Petya megkapja, gyakorlatilag az összes riffet átírja a saját szájíze szerint és adott esetben szerkezetileg is megbolygatja a dalt. Ha már Petyán is átment a cucc, akkor visszük a próbaterembe és ott finomítjuk tovább. Egyéb elfoglaltságaink miatt arra már nincs idő, hogy a próbateremben jammelésekből szülessenek az ötletek, utoljára az Imago EP-re írtunk így számokat, de azóta a fent leírt munkamódszerrel dolgozunk.
A dalszöveg kicsit nehezebb, ott első körben próbálok találni egy konkrét témát, ami lehetőleg nem egy ezerszer lerágott csont, és a már elkészült halandzsás énektémára rímekbe szedve ültetem rá a gondolataimat.

- A lemezanyag rögzítése a ti esetetekben eltér egy kicsit az átlagostól, viszont a végeredményt hallva nagyon hatékony. A szikár műszaki paramétereket mellőzve beavatnátok egy kicsit a részletekbe?

P.Z.: - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy manapság a hagyományos lemezfelvétel az, ami ritkább, mert kevesen tehetik meg azt, hogy egy gyakorlott hangmérnökkel mindent stúdiós körülmények között rögzítsenek.
Nálunk a második lemeztől kezdve a bevált formula az, hogy a dobot és az éneket vesszük fel stúdióban, a pengetős hangszerek pedig külső hangkártyával egy PC-n otthon rögzülnek. A felvett nyers gitártémákat átküldjük Vári mesternek (Vári Gábor, Black Hole Sound Stúdió – a szerk.), aki reampolja a sávokat, ami azt jelenti, hogy a nyers gitársávokat átereszti egy fasza erősítőn, és a végeredmény olyan, mintha eleve azon játszottuk volna fel. A sampleres dolgok egy részét magam találom ki és kottázom be, majd azt Igor barátunk (Hocza Róbert, Mytra – a szerk.) segítségével hangszínezzük és effektezzük. De úgy látom, hogy eléggé belementem a szikár műszaki paraméterekbe. (nevet) Ennek tehát az a lényege, hogy költséghatékonyabb tud lenni, mint a hagyományos felvétel, de minőségben nem érezni a különbséget.

- Egy titeket abszolút nem ismerő hallgatónak – azon a jelzőn kívül, hogy modern rock/metal muzsikát játszotok – milyen külföldi, esetleg hazai csapatokat említenétek meg, ha a hatásaitokra, zenei irányvonalatokra lenne kíváncsi?

E.P.: - Nehéz ezt megfogalmazni ennél szűkebben, mert ha bárki végighallgatja a lemezeinket, hallatszik, hogy nagyon sokféle gyökérből táplálkozik a zene, és leginkább a szövegek, Zoli jellegzetes hangja és énektémái, illetve az egységes masszív megszólalás rántja össze valami egésszé a dolgot. Nyilván, a zenekar köztudatba kerülése óta mindig is ott lebegett a svéd metal befolyása, ezen belül az – azóta általunk már tribute formációként is megidézett – In Flames hatása, de ahhoz igencsak süketnek kell lenni, hogy minket bárki is magyar In Flames-nek tituláljon, már eleve a teljesen különböző énekstílusok miatt is. (nevet) De az tény, hogy sok zenei megoldásban ott rejlik még mindig a skandináv vonal. De ott van egy csomó egyéb dolog, pl. a Paradise Lost féle darkos irány is felüti a fejét itt-ott (régebbről ilyen a Hazavár, vagy legutóbb a Lélektartó című dal), és persze mindannyian imádjuk a direktebben megfogalmazott rockosabb zenéket is, amelyet ha egy adott szám hangulata, szövegvilága úgy kívánja, bele is építünk a muzsikába, lásd az új lemezen a Zsákutcák hőse vagy a Távolodó szempár szerzeményeket. Amúgy  talán a Stone Sour vagy az Alter Bridge lehetne az a külföldi minta, ahol hasonló zenei koncepciók vannak, mint nálunk.

P.Z.: - A felsoroltakon kívül persze gyermekkorunk kedvenc zenéi is beleívódnak a számokba, bár szerintem ezek a hatások egyértelműen nem tetten érhetőek, de a gitártémák és dalok megkomponálásánál ott lebeg a Pantera vagy a Metallica szellemisége is. Magyar vonalról az ezredfordulós honi progresszív szcéna egy-egy képviselője is gyakorolt rám hatást, így pl. a Stonehenge, Nemesis és Da Capo, utóbbi a magyar szövegek mívessége terén is jó kiindulópontnak volt tekinthető számomra.



 

- Minden albumotok ingyen letölthető a honlapotokról. Ez a gáláns önzetlenség megtérül legalább a koncertek látogatottságán vagy dob az ismertségeteken?

E.P.: - Pontosítok, majdnem mind. Az új lemez még nem tölthető le, de valószínűleg pár kattintás és máris leszedheted valami azerbajdzsáni torrent oldalról. (nevet) Amúgy a kérdésre válaszolva, nem érezni ennek semmilyen hatását, semmi jelentősége nincs ezen a fronton. Attól, hogy ingyen hozzáférsz a zenéhez, ismertebb nem lesz a zenekar, és nem is jönnek többen koncertre. Manapság pedig már nincs értelme ilyen letölthetőséggel vesződni, mert mindenki, még legnagyobb előadók is felteszik streamelve az albumaikat, ami ugyanúgy „ingyen” van, tehát bárki meghallgathatja online, aztán ha komolyan tetszik neki, úgyis támogatja a csapatot valamilyen formában.

- Sikerült szilárd, számottevő közönségbázist kiépítenetek az elmúlt évek alatt?

E.P.: - Ha ezalatt a koncertre járókat nézzük, manapság egy-egy jobban sikerült pesti bulin már tudjuk hozni az átlag 100-120 főt, ami magyar underground viszonylatban mindenképp szerencsésnek mondható, így ezt akár nevezhetjük is közönségbázisnak. De ez ugye csak a főváros, vidéken nagyon más a fáma, ott teljesen kiszámíthatatlan a dolog. Zoli révén Kalocsa még ami a második legbiztosabb fellegvárunk, de ezt leszámítva teljesen lutri, hogy hol,  hányan lesznek. Szegeden, a zenekar szülővárosában, pl. az én csatlakozásom óta többször játszottunk már a SZIN-en, jó időben, egész szép számú és láthatóan lelkes közönségnek, aztán volt olyan, mikor ugyanabban az évben mentünk vissza klubozni, és megjelent 20 ember. Máskor meg 90. (nevet) Ebből tehát nem lehet lemérni. Mert lehet, hogy az adott városban sok embernek ott figyel a gépén vagy az okostelefonján a teljes Salvus életmű, hallgatja is ezer más zene mellett, csak épp ha odamennénk játszani, fele se jönne le, mert épp rossz az időzítés, hóvége van, hó eleje van, ünnepnap van, munkanap van, másik koncert is van a városban, és haverok is odamennek, a sarki kocsma olcsóbb, stb. Ezért pedig nem éri meg kockáztatni. Nyilván begubózni sem akarunk, keressük is a lehetőségeket főleg őszre, hogy azért minél több helyre eljussunk, mert koncertezni meg muszáj, de ésszel kell csinálni. Egy rock/metal zenekarnál gyakorlatilag ott válik el, hogy tényleg mennyire jó a csapat, a dalok meg az egész produkció. Ott tudod hozzáadni azt a pluszt, amit bizony nem lehet se letölteni, se „streamelni”. (nevet)


 

- Milyennek látjátok a helyzeteteket a hazai színtéren? Vannak olyan csapatok, akikkel baráti a viszonyotok? Néhány hasonló kaliberű bandával egy hosszabb közös klubturné mennyire lenne veszélyes vállalkozás?

E.P.: - Sok cimbora zenekar van, nem panaszkodhatunk ezen a téren, és ahogy lehetőségeink engedik, igyekszünk is mindig elsősorban ilyen csapatokkal közösen összehozni a saját szervezésű bulikat, de az előző kérdésben említettek miatt egy klubturné igencsak veszélyes vállalkozás lenne. Amíg a zenekarod úgymond nem „menő” valamilyen formában, addig nem lesz megbízhatóan fix koncertre járó közönséged országszerte. A menőséget itt nem kell feltétlenül pejoratívan érteni, inkább az a lényeg, hogy mivel iszonyat túlkínálat van koncertekből is, ezért inkább a bejáratott vagy ismert nevek rendezvényei fognak embereket, és különösen fiatalokat vonzani. Még ha az egyszeri rockrajongó ismeri is az éppen a helyi klubba látogató három világszínvonalú, lelkes, stb. underground csapatot, inkább arra a bulira tartalékolja a pénzt, ahova megy az összes haver, ismerős – még ha az négyszer annyiba is kerül – és ez valahol érthető is, hiszen a zene mellett a közösségi élmény is baromi fontos egy koncertben. A baj ott van, hogy polarizálódott a dolog, és túlságosan ezekre a „bejáratott” nevekre épül már az itthoni rockzenei színtér, ez van előre tolva, és így nincs lehetőség, hogy kialakuljon mellette egy olyan stabil, egészséges underground közeg, ami pl. a 2000-es évek első felében elég komolyan kezdett kiforrni, csak aztán szépen elhalt, mert nem jött közönség utánpótlás. Ezek a túlerőltetett nagyprodukciók gyakorlatilag, hülyén hangzik, de „elszipkázták” a fiatalokat. Gondolom rengeteg korombéli emlékszik még, hogy 10-15 évvel ezelőtt simán rogyásig tudott telni bármelyik rock klub egy négy-öt közepesen ismert bandát felvonultató death/thrash partira, lehetett kockázat nélkül prog-metal estet csinálni 200 fővel, vagy akár egy stoner/doom bulin is simán tömegek mozdultak meg, pedig akkor is működtek már többé-kevésbé ugyanezek a tömegvonzó zenekarok, mint ma, sőt némelyik tán még jobban is futott. A lényeg, hogy nem zárta ki egyik a másikat. Mindenesetre mi bízunk benne, hogy azért ez változni fog, és pont ezért is értékeljük különösen nagyra azokat az embereket, akik még mindig nyitnak ebbe az irányba is, és elmennek akár a mi koncertjeinkre vagy bármelyik más hozzánk hasonlóan „küszködő” csapat bulijára. A lényeg a nyitott szem és a nyitott fül! (nevet)

- A közeljövőben hol lehet titeket látni/hallani?

P.Z.: - Május 22-én Pesten a Dürer-kertben lépünk fel a Watch My Dying, Samas, Fire Conspiracy, és Whitebacon zenekarok társaságában, május 30-án pedig Szegeden a Rongyban muzsikálunk a The Void és a Quattro-X nevű csapatokkal.


Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Stummer János, a párt országos kampányfőnöke értékeli a helyhatósági voksolás eredményét.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.