Magas kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik a lépfenés gazda

Nagy József a lépfenével fertőzött marhák feldolgozásával gyanúsított gazda csupán egy éve foglakozik állattenyésztéssel, korábban háztartási kisgépekkel kereskedett.  A tiszafüredi gazda tarolt a hortobágyi földhaszonbérlet-pályázaton, és állami támogatást is elnyert egyes projektjeihez – írja a Népszabadság. 

A Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Varga Mihállyal és Fazekas Sándorral is jó kapcsolatokat ápol a lépfene-botrányba keveredett gazda.  Nagy József vállalkozó csupán 2013-ban nyitott az agrárszektor irányába. Korábbi cégében háztartási kisgépekkel üzletelt. A 2009-ben az általa alapított City-Farm Kft. csupán tavaly kezdett állattenyésztéssel foglakozni. 2013 júliusában nagyszabású profilbővítést hajtott végre: tevékenységi körébe felvette a szarvasmarha-, juh- és kecsketartást, valamint a húsfeldolgozást és a tartósítást is.

Állami földpályázatokon is nyert

A köznyelvben csupán földmutyinak nevezett állami termőterületek kiosztásakor meglehetően ügyesen pályázott. Mintegy 250 hektárt nyert el, az igencsak kedvező bérletű állami földekből. Annak ellenére volt sikeres, hogy a pályázat idején egy haszonállattal sem rendelkezett.

Hajógyártó csarnokban is utazik

Fazekas Sándor is ott volt a régi tiszafüredi hajógyártó csarnok felújításának alapkőletételénél: ehhez a projekthez Nagy József nem csekély állami támogatást nyert el – derítette ki a Népszabadság. Nem ez volt a vállalkozó egyetlen üzlete, amelyhez állami támogatást nyert el.  A lépfene miatt ismertté vált állattartó telepet Nagy József a Tiszafüredhez tartozó Kócsújfaluban hozta létre. Pintér Erika, a város független polgármestere szerint a telep építéséhez külön engedély kellett volna kérnie, ugyanis az Natura 2000-es területen épült, ezt azonban nem szerezték meg Nagy Józsefék. A telepre Körösnagyharsányból hozták a szarvasmarhákat.

Azonosíthatatlanná tették az elhullott bikát

A tiszfüredi telepen a szintén a Népszabadság információi szerint még az utóbbi napokban is pusztultak el állatok a lépfene miatt, egy tenyészbikát a dögkútba vittek. Az elhullott állat tetemét azonban nem tudták azonosítani a polgármesteri hivatal emberei, ugyanis annak füléből valaki kivágta az azonosításhoz szükséges bilétát. 

Illegálisan vágták le a megbetegedett marhákat

Csak több szarvasmarha megbetegedése, elhullása után értesítették a hatósági állatorvost arról, hogy egy Tiszafüred határában lévő telepen aggályokra adott okot egy elhullott állat szerveinek vizsgálata - közölte Péter István Jász-Nagykun-Szolnok megyei főállatorvos pénteken, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szervénél tartott sajtótájékoztatón Szolnokon.

Miután a lépfenebetegséget július 2-án megállapították, elkezdődtek a hatósági intézkedések, az állományt forgalmi korlátozás alá vették és hozzáláttak az állatok vakcinázásához. A talált húsokat megsemmisítették, a szükséges fertőtlenítéseket elvégezték. A járványtani nyomozás során kiderült, hogy több állat kényszervágása már korábban megtörtént, és az állatorvosi ellenőrzés nélküli húsokból sajnálatos módon kaptak főzőkonyhák is. Ezen konyhák működését felfüggesztették - tette hozzá a főállatorvos. Fertőzés gyanújával összesen hat beteg került a debreceni Kenézy kórházban részben kezelésre, részben megfigyelésre lépfenefertőzés miatt

A szakember kitért arra, hogy a hús főzése és sütése során a kórokozók elpusztulnak, ennek ellenére mindazokat felkeresték - mintegy kétezer embert -, aki evett a fertőzött marhák húsából készült ételből. Emellett fertőtlenítettek minden olyan helyiséget, magánlakást, főzőkonyhát, amely a fertőzött hússal kapcsolatba kerülhetett.

Népszabadság – MTI - HVG – alfahir.hu