Nagyobb pénz van az almaevésben, mint az almaivásban

Az ipari alma feldolgozása alacsony felvásárlási árral indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei léüzemekben, az étkezési almáért azonban a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók – közölte az alma terméktanács elnöke kedden az MTI érdeklődésére.


Takács Ferenc, az alma terméktanács elnöke az étkezési alma induló árát termelői szempontból biztatónak nevezte, hiszen az elsőként szüretelt Gála fajtáért kilogrammonként 90 forintot is adnak a felvásárlók, a tavalyi 50-60 forinttal szemben. Megerősítette, hogy az idén gyenge közepes termés várható, a becslések szerint 500-550 ezer tonna almát szednek le. Tavaly 520 ezer tonna termett, ebből a léüzemek 300 ezer tonnányit dolgoztak fel, egyéb ipari hasznosításra, befőtt és pudingkészítésre pedig 30-50 ezer tonna közötti került a gyümölcsből.

Az ipari alma tekintetében Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta, hogy kilogrammonként 17-18 forint plusz áfa áron veszik át a gyümölcsöt a termelőktől. Szerinte az ár a „lélektani” határon áll, vagyis a termelők azt mérlegelik, hogy érdemes-e ennyiért leszedniük az almát. A szedés díja ugyanis kilogrammonként 4-5 forint, a léüzembe szállításé ugyancsak 4 forint körüli, így 9-10 forint marad az átvételi árból, amelyből a művelési költségeket is le kell még vonni – tette hozzá.

Az ipari alma tekintetében azért alakult ki túltermelés az év elején mert az orosz embargó nyomán bennragadt a lengyel alma ellepte a piacot.

Forrás
MTI