Nem csak Habonynak adott letétbe képeket a Szépművészeti, de ennek most vége

Jelenleg mintegy háromezer mű van letétben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből - hangsúlyozta Baán László főigazgató hétfőn Budapesten, hozzátéve: a Brand Lab Kft.-nek is alapos megfontolás után, biztonságos helyre kölcsönöztek festményeket, amelyek sértetlenül vissza is kerültek az intézménybe.

A Szépművészeti Múzeum vezetője egy sajtóbeszélgetés után újságírói kérdésre felidézte: 2010-ben született egy minisztériumi állásfoglalás, amely a letéti típusú kölcsönzéseknél nem tette kötelezővé a tárca jóváhagyását.

A múzeum munkatársai ennek szellemében jártak el a Brand Labnek történő kölcsönzésnél is, ami hiba, de jóhiszemű hiba volt - jegyezte meg.

Baán László elmondta, Habony Árpádot ismeri, jó viszont ápol vele, és esküvői tanúja is volt, ez azonban nem játszott szerepet az ügyben.

A Brand Lab Kft. méltányolható és ésszerű célra, egy forgatáshoz kérte kölcsön a festményeket biztonságos körülmények között. Ezt a Szépművészeti munkatársai ellenőrizték is. A cég három hónap után a képeket sértetlenül visszajuttatta. Semmiféle nyomásgyakorlás nem történt, józan megfontolás állt a kölcsönzés mögött, a múzeumnak félmillió forint bevétele származott az ügyből - fűzte hozzá.

Baán László elmondása szerint a Szépművészeti háromezer műtárgyának többsége "gyakorlatilag ingyen" van külső helyszínen, ezek közül 1800 múzeumokban, másik 1200 azonban nem közgyűjteményekben: közhatalmi szerveknél, önkormányzatoknál, bíróságoknál és néhány esetben akár cégeknél is (fölöttébb megnyugtató, hogy a magyar műkincsek egy része "gyakorlatilag ingyen" ékesíti egy-egy cégvezető irodáját... - a szerk.).

Ha a múzeumok elindulnának azon az úton, hogy pénzt kérjenek a kikölcsönzött műtárgyakért, sokkal jelentősebb bevételekhez juthatnának (azért ezt nem lehetett nagy agytorna összerakni, kár, hogy eddig nem sikerült - a szer.), természetesen a megfelelő biztonsági feltételek mellett.

Látván azonban az indulatokat, a Szépművészeti nem kölcsönöz többé magáncégeknek - közölte.

Forrás
MTI nyomán