Nevetséges: a Fidesz is átadta az autót a polgárőröknek

Jobbikos kezdeményezésre kaptak új autót a balatonalmádi és a várpalotai polgárőrök, melyeket át is adtak nekik. A Fidesz nem szeretett volna kimaradni a dologból: a nap folyamán ünnepélyesen adták át a polgárőröknek - ugyanazt az autót.

Két nappal ezelőtt beszámoltunk róla: új gépjárművet kaptak a balatonalmádi és várpalotai polgárőrök Kepli Lajos országgyűlési képviselő kezdeményezésére. A polgárőrök múlt héten vehették át a Suzuki gyártmányú autókat.

Kepli az ügyben korábban módosító indítványt nyújtott be a 2015-ös költségvetéshez, amit a kormánytöbbség elutasított, ám miután a jobbikos politikus írásbeli kérdésben fordult a belügyminiszterhez, végül mindkét szervezet gépjárművekhez jutott, amit a Kepli Lajos, és Galambos István, a Jobbik várpalotai elnöke egy sajtótájékoztató keretében át is adott nekik.

A Fidesz ezt nem hagyhatta annyiban: az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Talabér Márta polgármester újabb, ünnepélyes átadót szervezett Várpalotán, ahol ugyanazt az autót kapták meg a polgárőrök. A polgármester azt is hozzátette, hogy nagy lehetőséget jelent ez a gépkocsi a várpalotai polgárőrségnek, és amennyiben szervezettebb lesz az egyesület, a város még több támogatást ad majd nekik.

A veol.hu-nak nyilatkozó városvezetők azt mondták, nem is tudtak a múlt heti átadásról, ők eleve a mostani alkalomra készültek.