2007. 03. 14. 21:12

Noam Chomsky: Az amerikai üzletemberek véleménye sem számít

- Mi az oka annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok Észak- Korea atomfegyver programjával kapcsolatban a diplomáciai utat választotta, Iránnal, pedig nem hajlandó tárgyalni? Chomsky: Azt állítani, hogy az Amerikai Egyesült Államok Észak- Koreával szemben a diplomáciai megoldást választotta, kissé félrevezető lenne. Észak-Korea 2005-ben belegyezett abba, hogy teljes egészében beszünteti urániumdúsítási és az atomfegyverek előállítására irányuló programját. Az Amerikai Egyesült Államok, pedig cserébe megszünteti az Észak- Korea elleni fenyegetéseket, és lehetővé teszi számára a könnyű víz előállításához szükséges atomreaktorok előállítását. A Bush- kormány, azonban menten aláásta ezt a megegyezést, azzal, hogy lemondta annak a nemzetközi konzorciumnak a megalakítását, amely a könnyű víz reaktorokat szolgáltatta volna Észak- Korea számára. Ez azt jelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nincs szándékában betartani ezt az egyezményt. Néhány napra rá, az amerikaiak támadni kezdték a nemzetközi bankok Észak- Koreába irányuló pénzbeli átutalásait, s mindezt úgy időzítették, hogy abból nyilvánvaló volt, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nem érdeke az Észak- Koreával való viszony rendezése. Ami, pedig az Észak- Korea elleni fenyegetéseket illeti, azokat az USA soha nem is szüntette meg. Ez volt tehát a helyzet 2005. szeptember végén. A jelenlegi „megállapodás” nem más, mint a 2005. szeptemberi megállapodás felelevenítése. Az amerikai sajtóban ezt a kormány, igyekszik úgy beállítani mintha Észak- Korea ma sokkal inkább betartja a szavát – szemben a múlttal. A Financial Times szerint azonban csupán arról van szó, hogy az igen súlyos helyzetben lévő Bush- kormánynak szüksége van valamiféle győzelem felmutatására, és most hajlandó Észak- Korea esetében ehhez a kérdéshez a diplomácia eszközeivel közelíteni. Ide tartozik az is, hogy Észak- Koreában jelenleg valóban elképesztően súlyos gazdasági körülmények uralkodnak, és, ha az Amerikai Egyesült Államok állja a szavát, akkor ezt a jelenlegi súlyos körülmények között Észak- Korea is viszonozza. Leon Sigal, a Current History legújabb számában ugyanezen a véleményen van. Észak-Korea, azonban sokkal kevésbé fontos, mint Irán. Nem hiszem, hogy az iráni kérdésnek sok köze lenne a nukleáris fegyverekhez. Senki sem mondhatja, hogy Iránnak, vagy bármely országnak legyenek nukleáris fegyverei. Irán esetében meghatározó jelentőségű az a tény, hogy a közép- kelet a világ energiaforrásainak a központja. A közép-és közel- keletet eredetileg az angolok, és a franciák uralták, de a második világháború után az Amerikai Egyesült Államok hatáskörébe került. A térség energiaforrásai felett való uralom az USA külpolitikájának az axiómája. Nem egyszerűen az energiaforrásokhoz való hozzáférhetőségről van szó, amint azt többen állítják. Ha egyszer az olaj a tengerre kerül, mehet bárhova. Ha az Amerikai Egyesült Államok közvetlenül nem is használna a közel-keleti olajat, akkor is ez lenne a külpolitikája. Ha, holnaptól szoláris energiát használnánk, az USA akkor is a közel-kelet olajtartaléka feletti uralomra törekedne. A belpolitikai rendelkezések is azt bizonyítják, hogy a cél a hatalom gyakorlásának biztosítása. A logika a külpolitikában, és a belpolitikában is ugyanaz. A hatalmi stratégia alapját az erőforrások feletti uralom képezi. Dick Cheney Kazahsztánban, vagy másutt kijelentette, hogy az olajvezetékek feletti uralom a „megfélemlítés és a zsarolás forrása.” Ha az olajforrások a mi kezünkben vannak, akkor jóakaratról, emberségről beszélünk. Ha az olajforrások más ország kezében vannak, akkor megfélemlítésről, és zsarolásról beszélünk, pontosan arról, amiről Cheney beszél. Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája közvetlenül a második világháború befejezése óta a Közép-kelet olajforrásai felett való kizárólagos uralomra törekvés elvét követi. Erre vonatkozik George Kennan második világháború utáni kijelentése mely szerint az Amerikai Egyesült Államok számára a Közel-kelet olajforrások feletti uralma, vétó jellegű hatalmat jelent vetélytársaival szemben. George Kennan, ugyan Japánra gondolt, de az alapelv magától értetődően általánosítható. Iránra, azonban más szabályok érvényesek, mert Irán a világ energiaforrásainak része. - Amikor, tehát az Amerikai Egyesült Államok Irán esetleges megszállását tervezi, akkor azt az olajforrások feletti hatalom szempontjai alapján tervez? Chomsky: Irán esetében több szempont is felmerül. Az első egyszerűen az, hogy Irán önálló állam, és az önállóságot az Amerikai Egyesült Államok, nem tűri el. A belső dokumentumok az önállóságot sikeres ellenszegülésnek nevezik. Vegyük például Kubát. Az amerikai lakosság hatalmas többsége helyesli a Kubával való kapcsolat rendezését. A vállalkozók ugyanazon a véleményen vannak, a kormány azonban ellene van. A kormány, a Kubából menekültek floridai szavazatainak elvesztésére hivatkozik, de szerintem nem ez a valódi ok. Kuba esete egy olyan jelenségre utal, amelyet a nemzetközi kapcsolatok természetét illetőleg ez idáig nem vettek tekintetbe. A nemzetközi kapcsolatok alapjában véve a maffia módszereire épülnek. A Keresztapa nem tűri az engedetlenséget. Ha valahol, a legkisebb fióküzlet főnöke nem fizeti meg a pártfogó pénzt, a következmények nem maradnak el. Az engedelmességre szükség van, mert különben elterjed az a felfogás, amely szerint nem szükséges az utasításokat követni, és ez a felfogás csakhamar a fontos központokban is felüti a fejét. Mi volt Vietnám megtámadásának a valódi oka? Az önálló fejlődés egy fajta vírus, amely megfertőzi a környező államokat. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint Kissinger így határozta meg Allende szerepét Chile esetében. Kubára vonatkozólag ezt a felfogást ma már belső dokumentumok bizonyítják. Arthur Schlesinger, az „American Study Group” előtt tartott beszámolójában, Kennedy elnökségének kezdetén, arra hívja fel a figyelmet, hogy Fidel Castro „elhajlása” különösen veszélyes, mert azt a többi, hasonló helyzetben lévő dél-amerikai állam is érdeklődéssel figyeli a fejleményeket. A későbbi dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Kuba több mint 150 éve sikeresen ellenszegült az Amerikai Egyesült Államok befolyásának, és ez elfogadhatatlan. Tehát az engedelmesség megkövetelése Amerikában egy fajta politikai elvnek minősül. Iránra vonatkoztatva, ez azt jelenti, hogy Irán nem csak a világ energiaforrásainak központja, de dacol is az Amerikai Egyesült Államok politikájával. Amint tudjuk, az USA Iránban megbuktatta a parlamenti demokráciát, és egy brutális diktátort jutattak hatalomra, ráadásul tevékenyen segítették annak nukleáris energia programját. Azt a programot, amelyet most fenyegetőnek minősítenek, korábban amerikai segítséggel, Dick Cheney, Wolfowitz, és Kissinger közbenjárásának eredményeként hozták létre, még az 1970-es években a sah uralmának időszakában. Az irániak, azonban megdöntötték sah hatalmát, az amerikai túszokat néhány száz napig fogva tartották. Az Amerikai Egyesült Államok ezt követően, azonnal Szaddam Husszeint kezdte segíteni, akinek Irán elleni háborúja az irániak megbüntetését volt hivatva szolgálni, mert azok nem engedelmeskedtek az amerikaiak akaratának. Az amerikaiak továbbra is Irán megbüntetésére törekszenek. Ez a második tényező. Az amerikai nép, de még az amerikai üzletemberek véleménye sem számít ebben a kérdésben. Az amerikaiak hetvenöt százaléka a fenyegetések helyett, az Iránnal való pozitív kapcsolatok kialakítása mellet foglal állást, de a hatalom ezt nem veszi tekintetbe. Igaz, hogy nincsenek tényleges felmérések, de nyilvánvaló, hogy az amerikai olajvállalatok számára előnyt jelentene az Iránnal való kapcsolatok rendezése, ahelyett, hogy az iráni olajból versenytáraiknak legyen haszna. A kormány, azonban ezt nem engedélyezi. Ehelyett a kormány kifejezetten ellenséges politikát folytat. Ennek részben stratégiai, illetve geopolitikai okai vannak, de érvényesül a maffiára jellemző gondolkodásmód is: Iránt meg kell büntetni, mert ellenszegült a nagyhatalom akaratának. *** Magyar szöveg: Kaslik Péter, Toronto Forrás: Foreign Policy in Focus, 2007. február 16. Részletek. Az interjút készítette: Michael Shank, a Foreign Policy in Focus munkatársa, és a 3D Security Iniatiative politikai igazgatója Noam Chomsky, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzor emeritusza, világhírű nyelvtudós, és filozófus. Legújabb könyvének címe: Failed States: The Abuse of Power and the Assault on Democracy. (Bukott államok, a hatalommal való visszaélés és a demokrácia elleni támadás) „Noam Chomsky nyelvészprofesszor, gondolatainak meggyőző ereje, újszerűsége, és összhatása alapján, ma a világ egyik legkiválóbb szellemi egyénisége.” Paul Robinson, a New York Times könyvkritikusa