Pintér: „időskori sajátosság”, hogy félnek kimenni az utcára

pinterHétfői sajtótájékoztatójukon jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly országos rendőrfőkapitány, hogy december 31-ig folytatják a 24 órás utcai rendőri jelenlét programot, amelyhez 2,287 milliárd forint többletpénz biztosít a kormány. Ez a tavaly bevezetett mintaprogram folytatása, akkor öt megyében (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolc-Szatmár, Hajdú-Bihar) vezették be, de most országosan is kiterjesztik.

Pintér és Papp szerint „a mintaprogram eredményei önmagukért beszélnek”. Papp Károly azt mondta, hogy ebben az eddigi öt megyében az összbűncselekményszám 15 százalékkal csökkent, mintegy 20 százalékkal kevesebb lopást és betörést követtek el, 27 százalékkal csökkent az autólopások száma, és több embercsempészt és ittas vezetőt fogtak el. A többlettámogatással idén év végig maradhat a program, de jövőre is folytatnák.

Újságírói felvetésre Pintér Sándor -, hogy egyes településeken az idősek félnek kimenni az utcára - azt válaszolta: „ez időskori sajátosság”.

Az idős emberek - főként vidéken - gyakori áldozatai a cigánybűnözőknek, mivel koruk miatt kiszolgáltatottabbak. A sérelmükre elkövetett bűncselekmények gyakran brutális bántalmazásban torkollnak. A Magyar Nemzet tavaly azt írta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataira hivatkozva, hogy öt éve folyamatosan nő az idősek elleni támadások száma. Az ORFK akkor arról tájékoztatott, hogy az idősek elsősorban vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül lopások (trükkös, besurranásos betöréses lopások, zsebtolvajlás), továbbá csalások és rablások sértetteivé válnak.

Korábban a Jobbik is többször felhívta a figyelmet az idősek elleni bűncselekmények növekedése miatt. A nemzeti párt javaslata szerint szigorúbban kellene büntetni a büntető törvénykönyvben (Btk.) az emberölést és az idősek ellen elkövetett testi sértéseket is.

hvg.hu és MTI nyomán – alfahir.hu

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss