Programsorozat Budapesten: ismerje meg jobban a Nagykörutat!

Ma kezdődik és vasárnapig tart az idei Budapest100 urbanisztikai programsorozat, amelynek keretében ezúttal a Nagykörút épületei nyitják ki kapuikat az érdeklődők előtt.

A háztörténeti séták mellett kiállításokat, koncerteket és beszélgetéseket tartanak a körút teljes hosszában, de lesz olyan ház is ahol filmvetítéssel, piknikkel és gyerekprogramokkal készülnek.

A szakmai beszélgetéseken urbanisták, szociológusok, közlekedési szakemberek, tájépítészek, civil városvédők értekeznek a Nagykörút megújításának lehetőségeiről, a Rákóczi téri Budapest100 infópontban pedig a tájékoztatáson túl a közönség körút megújításával kapcsolatos elképzeléseit várják.

A Budapest100 sorozat minden évben az építésük, alapkőletételük, avatásuk századik évfordulóját ünneplő házakat köszönti, idén azonban egy olyan városépítészeti koncepciót mutatnak be a szervezők, amelynek építéstörténete korban összefogott, értékelhető és amely több mint 100 éves kora ellenére még ma is aktív része a városszövetnek.

Forrás
MTI