Rettegésben tartják az angol kisváros lakosait a cigányok

Az angliai Hexthorpe település lakói a héten azzal fenyegettek, hogy amennyiben a rendőrség nem lép fel a városkát ellepő cigányok viselkedésével szemben, tüntetéssorozat várható részükről. A lakók azt mondták, saját kezükbe veszik az irányítást, ha nem történik semmilyen hatósági fellépés sem, mivel szerintük a cigány bevándorlók tönkretették a lakókörnyezetet az antiszociális, agresszív viselkedésükkel.

A 3300 lakosú Hexthorpe-ba ötszáz cigány költözött az év eleje óta, amikor enyhítettek a bevándorlási szabályzásokon. A lakosok arra panaszkodnak, hogy a cigányok folyamatosan szemetelnek és az utcára hajigálják kacatjaikat. Éjjel olyan lármát csapnak, hogy az idősek csak füldugóval tudnak aludni, mások nem is mernek kimenni az otthonukból.

Egy 44 éves helyi lakos elmondta: (a cigányok) nem törődnek a településsel, sem a közösséggel. Csakis az előnyök miatt élnek itt. Kihasználják a rendszert, hangosak, agresszívek és belekötnek az emberekbe. Csoportokba verődve lézengenek az utcán és a parkokban, arra is volt példa, hogy megtámadták a járókelőket - magyarázta a reklámszakemberként dolgozó férfi.

Hozzátette azt is: egyszerűen kihajítják a szemetet az ablakon, hogy majd más eltakarítsa, a helyi ingatlanárak pedig máris zuhanni kezdtek. Meg kell tanulniuk együtt élni a többiekkel, hogy beilleszkedjenek a társadalomba - reménykedett. Figyelmeztetett: vér fog folyni, ha semmi sem fog változni.

Egy harminc éve Hexthorpe-ban élő özvegy arról panaszkodott, hogy egyedül ki sem mer menni az utcára, mert biztosan beleköt az egyik galeri, és hiába nem vesz róluk tudomást, ők ugyanúgy megtalálják. Lánya, a 44 éves Michele elmondta: egy késes cigány azzal fenyegette meg egyik este, hogy megöli a gyermekeit.

Ez áprilisban történt, ám azóta semmit sem lépett a rendőrség - magyarázta a nő hozzátéve: egyszerűen nem is érdekli őket. Elmondta, alig tudja a gyermekeinek megmagyarázni, miért nem mehetnek ki egyedül játszani az utcára. Attól tart, itt is olyan összecsapások lesznek idővel, mint 8 éve, mikor irakiakkal és koszovóiakkal csaptak össze az angol lakosok.

Egy másik lakost figyelmeztettek, hogy vegye le a focivébé miatt kirakott angol zászlót, mivel ezért is beleköthetnek a cigányok.

Ha mást még nem is, a rendőrök lováriul tanulnak, hogy legalább tudjanak velük beszélni. A lap ismerteti azt is, hogy a rendőrség külön csapatot vezényelt Sheffieldbe, hogy az összecsapásokat megelőzzék a cigányok és őslakosok között. A hét minden napján járőröznek az utcákon, nehogy erőszakká fajuljon a feszültség.

David Blunkett munkáspárti parlamenti képviselő már tavaly figyelmeztetett: ha nem tesznek megfelelő intézkedéseket, erőszakba torkollhat az angol lakosság és a cigány bevándorlók közötti feszültség.

Nem csupán az angoloknál, hanem egész Európában kezdik felismerni a cigányság és a bűnözés közötti kapcsolatot, amely pusztító hatással van a közbiztonságra. Szerdán lengyel hazafiak vonultak fel Andrychów városában a cigánybűnözés visszaszorítása érdekében. A kétszáz lengyel hazafi és helyi fociszurkoló (Ultras Beskid) részvételével tartott felvonulás közvetlen kiváltó indítéka az volt, hogy néhány nappal ezelőtt cigányok megkéseltek lengyel fiatalokat.

Tavaly júliusban lapunk arról számolt be, hogy cigány hordák árasztják el Franciaországot. Ahol csak megjelennek az országban -, mint új honfoglalók – lakókocsis kompániájukkal, ott szinte azonnal felüti a fejét a bűnözés, az igénytelenség, mely további társadalmi feszültségeket szül.


Daily Mail nyomán - alfahir.hu