Stumpf lenyalatná a lószart a csizmájáról Érpatak polgármesterével

"Ritkán fordul meg a fejemben, hogy szabadcsapatot szervezek, annak élén elmegyek Érpatakra, megfogjuk ezt az Orosz Mihály Zoltánt és videóra vesszük, amint kényszerűen nyalogatja sárcsimbókos csizmám talpát, majd esdekelve bocsánatot kér, amiért nem elég gyorsan zabálta le róla a friss lószart, én nagylelkűen persze megbocsátok, valagba rúgom, hogy most már mehet, takarodó, aztán kiteszem a Youtube-ra az egészet. Most megfordult."

Stumpf András jelenleg a Mandiner főmunkatársa, korábban pedig a Heti Válasznál dolgozott. Azon kevesek közé tartozik, aki képes volt gyakran a kormánypropagandán is túllátni, képes volt mozgatottságtól mentesen önálló véleményt alkotni és még meg is írni azt. Ő az, aki Vona Gáborral is képes volt fröcsögéstől mentesen, valóban érdeklődően elbeszélgetni. Mondhatjuk, hogy egy autonóm újságírói személyiség, kifejezetten széles ismeretekkel. Talán pont ebből következik, hogy ahogyan képes kifejezetten egyedien megvilágítani eseményeket, úgy képes totálisan mellélőni is. Akik igazi karakterek, azok már csak ilyenek: általában remekül eltalálják a lényeget, de a nagy lendületben gyakran rendkívül meglepő eredményeket is produkálnak. 
 
Most például kifejezetten túltolta a közösségi oldalán. Történt ugyanis, hogy megjelent egy videófelvétel arról, ahogy Orosz Mihály Zoltántól, Érpatak polgármesterétől bocsánatot kér egy ügyfélfogadási időben részegen ordítozó, őt szidalmazó idős érpataki lakos. Lehet szeretni  vagy nem szeretni OMZ akasztós videóját, ruháit, nyilatkozatait, de ahhoz már igencsak született Amnesty International hívőnek kell lenni, hogy azt tagadjuk, hogy a negyedik alkalommal is újraválasztott polgármester képes volt rendet csinálni a korábban csak Vérpataknak hívott településen. Hogy egy valóban következetes elvárásrendszert állított fel, amelynek ráadásul semmilyen törvényellenes vagy rasszista színezete nincsen; a tetteik alapján rombolókra és építőkre felosztott lakosoknak csak a törvényeket kell betartaniuk, bőrszíntől függetlenül együtt kell működniük. Érpatakon felmutatják a normákat, szembesítenek a törvényekkel, majd megkövetelik, hogy betartsák. Ez az, amit más polgármesterek többnyire képtelenek vagy nem mernek megtenni.
 
Mi is látható a felkapott videóban? Az, amit minden normális gyereknek is megtanítanak, hogy a tettek következményeit vállalni kell, és hogy ha valami rosszat csinál, akkor kérjen bocsánatot. Ez utóbbi nem szokott sikerülni az embereknek, ahogy felnőnek, de nemcsak ez, hanem a megbocsátás sem. Jobb nem beismerni, ha hibásak vagyunk, a hibát ugyanis a rendszerben kell keresni, és jobb gyűlölködni és fúrni a másikat, mint inkább megbocsátani. Egy érpataki lakos belátta, hogy rosszat tett, kifizeti a megérdemelt büntetést és bocsánatot kér a polgármestertől. Nem kényszerítés alatt teszi, a videó elkészültébe beleegyezik. 
 
 
Miután a balliberális média kiszörnyülködte magát, Stumpf András is beállt a sorba, mert OMZ-nek beszólni trendi lett a szakmában. Annyi témát szolgáltat a polgármester, hogy a felszín hullámait meglovagoló újságírók örömmel foglalkoznak vele, és egymást túllicitálva próbálnak beleállni. Kényelmesebb, mint beismerni, hogy ma Magyarországon a törvényszembesítést nem az állam, hanem egy község polgármestere végzi a legeredményesebb módon, és a módszereit sorra lesik el más polgármesterek is pártállástól függetlenül. Mert könnyebb viccet csinálni belőle, mocskolni és megbélyegezni, mint valódi válaszokat adni például olyan égető kérdésekre, mint hogy hogyan csökkenthető a feszültség és a távolság az eddig kizárólag segélyezéssel és milliárdokat felemésztő álintegrációs programokkal kezelt antiszocális, kiilleszkedett társadalmi réteg és a többégi társadalom között. 
 
Persze nem kell mindenkinek a mélyére látnia a dolgoknak, csak máshogy nem érdemes. Lehet azt csinálni, mint Stumpf András, aki bizonyára végigolvasta a balliberális firkászok vergődését, majd felpaprikázva magát azon, hogy itt most biztosan (hiszen így állítják be, és OMZ-től biztos, hogy mást ki sem lehet nézni) valami csúnya megalázás történik, elfilozofált a Facebook oldalán azon, hogy szabadcsapatot szervez, és lenyalatja a polgármesterrel a lószart a csizmája talpáról. Azzal sincs baj, ha valaki hódol a szanyitiborizmusnak, de másnap azért érdemes felülvizsgálni a dolgokat. Mást tényleg nem tudok elképzelni, mert egy alapvetően és több szempontból is példaértékű újságíró nem hibázhat ekkorát. 
 
 
Egyébként Orosz Mihály Zoltán már meg is adta a választ,  levelet írt Polt Péternek, Pintér Sándornak és Papp Károlynak, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy Stumpf András szabadcsapatot szervezne, és már vannak is, akik csatlakoznának hozzá (a kedvencünk: "Jövök, csak ne hétvégén legyen"). Kérdéseiben többek közt arra keres válaszokat, hogy fognak intézkedni, biztosítanak-e neki védelmet, vagy milyen feltételekkel szervezhet védekező csapatokat. Hozzátette, hogy amennyiben szükséges, úgy elfogadja a Betyársereg segítségét
 
Stumpf András egy hozzászólásban azóta leszögezte, hogy ez csak egy hasonlat volt, és nem szervez semmilyen csapatot. Persze, de neki kellene pontosan tudnia, hogy ha például OMZ írta volna ki, hogy szabadcsapatot szervez a Mandiner szerkesztősége ellen, hogy mindenkivel lenyalassa a lószart a csizmájáról, akkor milyen felháborodás lenne. Most akkor ne lepődjön meg, ha a saját fegyverüket fordítják ellene, és direkt úgy csinálnak, mintha komolyan lehetne venni a félresikerült mondatait. Amikor a fél magyar sajtó Facebook posztok tartalmának felnagyításából él, akkor ez ide fog vezetni. És az is, ha kényelmesebb a felszínt kapargatni.