Súlyos mondatok felett töprengve elmélyülni

Két év telt el azóta, hogy először jelent meg a jobboldali értelmiség folyóirataként a Magyar Hüperión, amelyre a harsány, de ugyanakkor sivár magyar diskurzusban égető szükség volt.

Jóllehet a negyedéves periodika legújabb, nyári lapszámából ezúttal hiányoznak az olyan „húzónevek” írásai, mint Bogár Lászlóé vagy Vona Gáboré, célkitűzésének megfelelően a lap ismét bizonyítja, hogy „összefogni, összefoglalni és bemutatni akarja a jobboldali beállítottságú nemzeti értelmiség alkotásait, kutatási eredményeit, színvonalasan kidolgozott gondolatait”. Egyúttal felmutatva azt is, hogy a metafizika, a metapolitika és a filozófia mellett a mindennapi vallási-politikai kérdésekben is állást kell foglalni.
 
Így például az okkultizmus és a szektásság ügyében, amelyek veszélyességét bizonyítandó Molnár András állított össze kiváló idézetgyűjteményt. Nem mellesleg ezt azoknak a magyarországi tradicionális iskolához tartozó gondolkodóknak az írásaiból tette, akiket az utóbbi időben egyre gyakrabban támadtak éppen azzal, hogy „okkultisták”, netán „szektások”. A gazdag idézetcsokorból nemcsak az válik világossá, hogy milyen materialista alapúak és hamisak ezek az egyre inkább burjánzó elképzelések és csoportok, de az is, hogy éppen a „vádlottak” (László András, Baranyi Tibor Imre, Buji Ferenc, Horváth Róbert) milyen átfogó és lényegi bírálatát adták ezeknek.
 
Míg a gyűjteményhez kapcsolódó, magyar nyelven eddig nem publikált René Guénon-tanulmány a 19-20. századi okkult és spiritista mozgalmakról rántja le a leplet, William H. Kennedy a korszakos francia gondolkodó egy talán kevésbé ismert oldalát mutatja be. A René Guénon és a római katolicizmus című írásban nem kevesebbet állít, mint hogy Guénon „a hiteles kereszténység kifejeződésének a szó legszorosabb értelmében vett filozófusa a modernitás korában”, aki „segíthet helyes formába önteni a hagyományos katolikus miliőt a huszonegyedik században”.
 
Idéz többek között Guénonnak a karneválnak, ennek az elfeledett ünnepélynek a jelentőségéről szóló írásából. Ezek az istentelen ünnepélyek – így Guénon – arra szolgáltak, hogy megtisztítsák a nagyobb közösséget az ördögi hajlamoktól, amelyek lassan érlelődnének, s végül kitörnének, ha nem tennék lehetővé számukra, hogy irányított körülmények között nyilvánuljanak meg. „Mióta leáldozott ezeknek a fesztiváloknak, az abszurd hajlamok magát a római katolicizmus szívét bitorolták el. Ma »állandó, baljós karneválban« élünk” – írja Guénonra hivatkozva Kennedy.
 
Hegedűs Zoltán Dies Iræ – Adalékok az ítélet és a harag teológiájához című írásának kiindulóponja az a mai teljesen hamis és abszurd feltevés, hogy „a túlvilági élet reményét, az ottani büntetés vagy jutalmazás lehetőségét csak a papok találták ki régen”, illetve az az egyre terjedő bárgyú elképzelés, hogy mindenki üdvözül. „A modern, fogyasztói társadalom istenképe egy »fogyasztható«, takarékra állított, »jó, ha van, de jobb, ha nincs« fantomképződmény, ami azok számára jött létre, akik nem akarják életüket és gondolkozásukat radikálisan átalakítani és szellemi módon átvilágítani, akiknek elég annyi, hogy »hiszek benne, csak hagyjanak vele békén«, és főleg ne kelljen a szent könyvek súlyos mondatai felett töprengve elmélyülni” – írja a szerző, aki nem tesz mást, mint a szent könyvek (elsősorban a Biblia) „súlyos mondatai felett töpreng elmélyülve”.
 
Horváth Róbert főszerkesztő aztán ideálpolitikai vizekre evez, amennyiben a „nemzeti oldal” néhány sajnálatos fogalmi tévedését mutatja be. A szerzőnek igazat adva az idézőjel használata indokolt e helyütt, hiszen a kifejezés (ti. nemzeti oldal) „a védekezésbe szorulás elfogadása mellett azt mutatja, hogy a mai magyar társadalomban létezik egy másik oldal, amely nem nemzeti”. Írásában Horváth Róbert hét olyan fogalmat (ideológia, birodalom, multikulturalizmus, globalizmus kontra univerzalitás, a „spirituális internacionalizmus” agyréme, elitek és álelitek, ezotéria) vizsgál meg, amelyeket igencsak félreértelmezve használnak – még az ún. nemzeti oldalon is.
 
Ezek közül e helyütt most csak az ideológiáról szóló gondolatmenetét villantjuk fel: „Az ideológia kerek perec elvetésével a benne rejlő személyes távlatokat, benső lehetőségeket utasítja el az úgynevezett nemzeti oldal számtalan képviselője. Roppant módon kedvez a liberálisok és a baloldal ama stratégiájának, amit az ideológiamentesség ideológiájának nevezhetünk. Az ideológiamentesség ugyanis maga is burkolt ideológia. Ennek elterjesztése volt a 20. század második felének egyik legördögibb tette: elhitetni, hogy minden ideológia rossz, és hogy van ideológiamentesség”.
 
Ha mindent e helyütt nem is lehet kiemelni, a lapszám két indító témáját (Trianon és a demográfiai válság) még röviden szemügyre vesszük. Nagy László a trianoni „emberiség elleni bűncselekmény” előtti utolsó, 1910-es népszámlálás átfogó, az interneten bárki számára hozzáférhető adatbázis elkészültének hátterét ismerteti, amelyben települési szintre bontva mutatja be a nemzetiségi adatokat. (A hiánypótló gyűjteményt a natustarsasag.hu/nepszamlalas oldalon lehet megtalálni.)
 
Szabó Csaba Kurszán pedig a gyermeknevelési támogatás újragondolását kísérli meg, hangsúlyozva, hogy a köztisztviselőknek, a pedagógusnak, a rendőröknek és katonáknak szóló életpályamodell mellett az anyai életpálya modelljét is ki kellene dolgozni. Szerinte ugyanis „teljesen ostoba, hazug és társadalmilag káros hatású az az érvelés, hogy a gyermeket vállaló nőket minél előbb vissza kell vezetni a munkaerőpiacra”, hiszen „a nő szakrális anyaszerepének társadalmi fölszámolása idézte és idézi elő minden társadalomban a reprodukciós válságot”.
 
Sokrétű tehát ismét a tartalom, ami a megszokott igényes külcsínnel társul. Csak azt kívánhatjuk, hogy a Magyar Hüperión még sokáig tudja „összefogni, összefoglalni és bemutatni” a jobboldali értelmiség arra érdemes szellemi teljesítményeit.