Százezer hazafi készülődik Varsóba

Lengyel forrásaink szerint már tart a készülődés a november 11-ei varsói felvonulásra, amelyen idén is több, mint százezren vehetnek részt, köztük sok magyar is. A lengyel nemzeti oldal hagyományos felvonulása, a Függetlenség Menete egy igazi seregszemle, ahova szerte Európából érkeznek hazafiak, hogy együtt vonuljanak fel a függetlenségért és szabadságért.

A november 11-ei Függetlenség Menetével a szervezők célja egyrészt az, hogy az első világháború után függetlenné váló Lengyelországot ünnepeljék, valamint hogy felhívják a figyelmet a nemzeti szuverenitás fontosságára. A szabadság és hazaszeretet gyönyörű példája a varsói felvonulás, amely 2009 óta egyre több embert vonz az ország számos pontjáról, de külföldről is. A menet tavaly Varsó belvárosában indult, és a célállomása Roman Dmowski szülőháza volt. A politikus a XX. századi lengyel nemzeti mozgalom ikonikus alakja volt.

A felvonulásról bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

Tavaly mintegy száznegyvenezren vettek részt a rendezvényen, köztük sok magyar is, akiket a lengyelek folyamatos skandálással köszöntöttek. A Kultúrpalota előtti téren a lengyel felszólalók mellett beszédet tartott többek közt Roberto Fiore (Forza Nuova), Thibaut de Chassey (Renouveau Français), Patrik Forsén (Nordisk Ungdom), Manuel Canduela (Democracia Nacional). Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Ruch Narodowy elnökével, Robert Winnickivel együtt a menet végén tartotta meg beszédét.

A rendőrségi összecsapásoktól sem mentes, garantáltan libabőrt okozó rendezvényről szóló képes tudósításunkat szintén mindenkinek ajánljuk, aki szeretne valós képet kapni arról, hogy idén mire számíthat.

Az N1TV is kint volt, ők így látták az eseményeket:

Lengyel forrásainktól megtudtuk, hogy javában zajlik az idei rendezvény szervezése is, amely azonban a nemzeti oldalon zajló változások és konfliktusok miatt könnyen lehet, hogy nem lesz olyan nagy létszámú, mint a tavalyi rekord, de az szinte biztos, hogy legalább százezren lesznek idén is. Úgy tudjuk, hogy idén is készülnek a rendezvényre magyarok is, főként a Jobbik, a Jobbik IT és a HVIM soraiból. Készült egy beharangozó videó is, amely talán nem sikerült annyira erősre, ezért alatta ajánljuk a tavalyi rendezvényt bemutató összefoglalót is, amelyet látva minden magyar hazafi egy kicsit irigykedve néz lengyel testvéreire. 

Frissítés: megjött egy valóban ütős beharangozó is