2014. 10. 27. 18:53

Százezrek megtakarítását nyúlja le a NAV?

Felcsillanni látszott a remény a ScienNet-károsultak számára, a Szegedi Ítélőtábla közelmúltbeli jogerős döntése értelmében ugyanis a törzsvásárlói klub egyik volt tagja hozzájuthat zárolt pénzéhez. De félő, hogy mások nem lesznek ilyen szerencsések. Szávay István, a Jobbik alelnöke mai interpellációjában ezzel kapcsolatban kérdezte Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát.

A ScienNet törzsvásárlói rendszerrel kapcsolatos problémák immár fél évtizede, 2009-ben kezdődtek, a Vám- és Pénzügyőrség ekkor döntötte be az egész üzletet 800 millió forintos adócsalás gyanújával. A hatóság akkor a nyomozás idejére befagyasztotta a károsultak rendszerben levő pénzét, ám az eljárás a mai napig tart, így a klub tagjai továbbra is hiába várnak megtakarított pénzükre. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ráadásul több károsult ellen eljárást indított, akik azért nem tudtak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek, mert vagyonuk zárolva van – éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Szávay István jobbikos honatya az elmúlt években számos alkalommal lépett már fel a károsultak védelmében, először 2013 júniusában nyújtott be írásbeli kérdést, majd 2013 augusztusában is megtette ezt. Mivel érdemi előrelépés ezt követően sem történt, a képviselő 2014 nyarán már a Parlament nyilvánossága előtt kérdezte az ügyben Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát. Az alfahir.hu ekkor külön cikkben foglalkozott az üggyel.

A képviselő ezt követően ma ismét interpellációban fordult Tállai Andráshoz két fontos új információ kapcsán. Egyrészt, mint kérdésében elmondta, a Szegedi Ítélőtábla közelmúltban meghozott jogerős döntése értelmében az egyik károsult visszakaphatja több éve zárolt pénzért, amely reménysugarat nyújthat minden károsult számára. Másrészt viszont olyan hírek terjedtek el, hogy amennyiben a nyomozás előbb lezárul, mint amennyiben a szegedi perhez hasonló ügyekben döntés születik, akkor a többi károsult végleg elveszíti pénzét, a NAV tehát lényegében azért játszik az idővel, hogy végül véglegesen rátehesse a kezét a pénzre.

Tállai András államtitkári válaszában azt emelte ki, hogy semmi újat nem tud elmondani a júniusi válaszához képest, ugyanis semmilyen fejlemény nem történt azóta. Az államtitkár hozzátette, hogy az adóhatósági vizsgálatnak szigorú feltételei vannak, azt nem lehet a kormány nyomására meggyorsítani vagy megváltoztatni, és hogy külföldről várnak még adatokat, de ennél többet arra hivatkozva nem mondott, hogy folyamatban levő büntetőügyről nem lehet beszámolni.

Szávay István meglehetősen indulatos viszontválaszában aláhúzta, hogy a kormány tagjai sokadik alkalommal nézik hülyének az embereket, egyértelmű és nagyon fontos fejlemény ugyanis a Szegedi Ítélőtábla döntése. A Jobbik alelnöke szerint sajnos erős a gyanú, hogy valóban az állam akarja lenyúlni a károsultak pénzét, a választ bármiféle érdemi tartalom hiányában tehát nem fogadta el, az Országgyűlés fideszes többsége azonban megtette ezt.

Juhász Szabolcs

alfahir.hu