Sztrájk hátán sztrájk

Rég látott sztrájkhullám érkezhet, vasutasok, volánosok, egészségügyi dolgozók tanárok, és úgy általában a közszférában dolgozók között egyre nagyobb az elégedetlenség. Amennyiben a munkavállalók, vagy a kormány nem enged, jöhet a sztrájk. De miért pont most? Miért pont ők? Miért akar hirtelen mindenki sztrájkolni?
Joggal tehetjük fel ezeket a kérdéseket, a válaszokat pedig egyszerre több helyen találjuk.

Megalázó "bérfejlesztés", pofátlan "ajánlatok"

Mind a vasutasok, mind a volánosok a saját bőrükön tapasztalhatták meg az utóbbi hónapokban, hogy a saját munkáltatójuk szemrebbenés nélkül volt képes megalázó, fél százalékos, vagy épp egyenesen nulla százalékos "béremelési" ajánlatokat tenni, vagy létszámleépítéssel fenyegetőzni. Ez párosulva például a közlekedési társaságok menedzsmentjében elszabaduló fizetésekkel (lásd a BKV igazgatóságát, vagy Dávid Ilona MÁV vezér 2 millióról 5 millióra emelkedő bérét, de a sort még hosszan folytathatnánk) roppant gyorsan fogyasztja a munkavállalók türelmét.
Még tárgyalási alapnak sem tekintik a volános szakszervezetek a munkáltató egy százalékos béremelési ajánlatát, ezért a sztrájkbizottság kezdeményezte a munkabeszüntetéshez szükséges kötelező egyeztetési eljárás megkezdését. Ha nincs megállapodás, márciusban sztrájkba lépnek (7,5 százalékos béremelést követelnek). A vasutasok szintén sztrájkra készülnek: a cég vezetése február 11-én visszavonta a roppant "gáláns" 2,2 százalékos béremelési javaslatot (minisztériumi nyomásra), amennyiben február 20-ig nem tudnak megállapodni, a szakszervezetek szintén március első hetében országos sztrájkba kezdenek. A BKV-nál most csütörtökön még tárgyalni fognak, a korábbiakból kiindulva ennek sem lesz eredménye (ők már február 9-én sztrájkbizottságot alakítottak). A pedagógusok bejelentették: továbbra sem vesznek részt a kormányzati Közoktatási Kerekasztal munkájában, s megkezdik az előkészületeket az országos pedagógussztrájk megszervezésére.
Azt se felejtsük el, hogy a boldogult 90-es és kétezres évek elejének viszonyai után, magukon a szakszervezeteken is egyre nagyobb a nyomás. A korábban a baloldali kormányok felé kiváló személyi kapcsolattal bíró - sokszor egyszerűen csak beépített - vezetők kényelmes pozícióban és juttatásban tárgyalhattak a kormányokkal, vagy épp fojthatták le az elégedetlenséget. A mostani tüntetéseken azonban több felszólalásban hangzott el a szakszervezetek elszámoltatása is. Ez, valamint hazánk - sokáig úgy tűnő - örökös szakszervezetise, Gaskó István lemondása (sokak szerint egyszerűen csak bukása) a szakszervezetekre is nyomást gyakorol. Ha vissza akarják szerezni a hitelességüket, muszáj lesz kitartaniuk.

Kormányzati ibizaizmus, pökhendi állam

Az érem másik oldalán ott van maga az állam. A "most nincs pénz a bérfejlesztésre" mellé ugyanis oda lehet tenni a minden képzeletet felülmúló pazarlást, költekezést is. Miközben az állam láthatóan évről évre kevesebbet költ az egészségügyre (bár idén valamivel többet fognak rászánni) és az oktatásra, szerencsére van, amire ebben az országban mindig van pénz: ez pedig maga az állam. Az állam fenntartására az idei költségvetés 10, az állam gazdasági ügyeire (mint például a törvényhozó és végrehajtó szervek, az állami bürokrácia fenntartása, a diplomácia költségei) csaknem 17 százalék megy majd el, miközben például az egészségügyre 9,6, az oktatásra 10 százalékot terveznek elkölteni. Ez sem végleges adat persze, ez év közben még bőven változhat.
 
Hatását tekintve - bár természetesen nem költségvetési tétel - ugyanúgy növeli az elégedetlenséget - sőt, talán még inkább mint a túlburjánzó állam - a kormányzati szereplők egy részénél tapasztalható urizálás, új szót kreálva, az ibizaizmus. Nem kell bemutatnunk senkinek ennek a világnak a két lábon járó képviselőjét.
 
hjk
Segélyosztás Fazekas Sándor bemutatásában. Fotó: MTI / Illyés Tibor

Túlközpontosítás

Randa szó, tudjuk, de máshogy nehéz kifejezni azt, amit a második és harmadik Orbán-kormány véghez vitt az utóbbi években. A központosítás persze önmagában nem baj, kivéve akkor, amikor olyan területet igyekszik kontrollálni, amit jellegéből fakadóan csak nem, vagy nehezen tehet meg. Az oktatás pontosan ilyen. A nagy reformláz közepette megalkotott KLIK ugyanis bebizonyította, hogy alkalmatlan a feladatra, az oktatásban nem, vagy csak évekkel ezelőtt dolgozó minisztériumi és hivatali fejesek pedig látható tanácstalansággal - jobb szó nincs - szerencsétlenkedték végig az elmúlt éveket. Az oktatás mellett még rosszabb helyzetben vannak a közgyűjteményi dolgozók (könyvtárosok, levéltárasok, muzeológusok), náluk 2002 óta semmiféle bérfejlesztés nem történt, ráadásul - például a könyvtárak irányítása még nagyobb káoszba fulladt, mint az oktatás.

Egymásnak ugrasztás

Ami a kormányzat "segítségére" szolgálhat az a magyar társadalom mélyszöveteiben sokszor megtapasztalható, egymás iránti irigység. Az állam többször adta tanújelét annak, hogy nem fél ezt az eszközt felhasználni, egyes társadalmi csoportok közötti feszültséget meglovagolni. Ennek jele volt Orbán Viktor rádiónyilatkozata, amelyben "megköszönte" a társadalom türelmét a pedagógusok irányába, vagy a számos alkalommal - több kormányzati tisztviselő szájából is - elhangzott - amúgy minimum csúsztatásnak, de inkább hamis állításnak minősülő - kijelentés, miszerint micsoda bérfejlesztések történtek itt az utóbbi években az oktatásban. Ha a cikk alatti kommentek között majd azt olvassa az Élet Iskoláját hatszor elvégző Mancikától:
 
"a tanároknak én bízóny egy filér forintótt sem adnák, mert nyáron hat hónapig szabadcságon vanak, meg dögőljön meg amugyis is mínd"
 
- no, akkor tudni fogja, könnyű ezt a tüzet táplálni.
 

Korlátolt állam, észrevehetetlen sztrájk

A habonyi koordináta-rendszer foglyává váló kormányzati erőpolitika pedig alapvetően - saját szempontjukból természetesen - hibás. A megosztásra és keménykedésre épülő taktika láthatóan - eddig - nem érte el a célját. Az eddigi tapasztalatok - úgy általában az elmúlt 26 évben - szerint ugyanis visszafogott béremeléssel, látszattárgyalásokkal sikert tudott elérni a mindenkori kormány.

Látni kell, a harmadik Orbán-kabinet elődei (beleértve Orbán Viktor első kormányát is) nem követték el azt a hibát, hogy egyszerre 'majd minden társadalmi csoport tyúkszemére rálépjenek. Az értelmetlen és bohózatba fulladó központosítással, a minden korábbinál nagyobb, sokszor abszurd elvárásokkal, a látványos és bicskanyitogató kormányzati költekezéssel és pazarlással, valamint az egyre pofátlanabb menedzseri fizetésekkel és megalázó béremelési ajánlatokkal együtt azonban a kormány most először komolyan kihívta maga ellen a sorsot, amihez már kevés lesz a felpörgetett - közpénzből üzemeltetett - kormányzati propaganda. Vagy inkább csak olaj a tűzre.
 
Könnyen lehet, hogy a rendszerváltás óta először tudják megcsinálni a munkavállalók az általános sztrájkot, még ha ez nem is lehet teljes a Fidesz kormány által hozott sztrájktörvény jóvoltából.
A jogszabály 2010-es módosítása óta feltételekhez kötik a sztrájkjog gyakorlását a közszolgáltatóknál: így kizárólag az elégséges szolgáltatás mértékéről (ez amúgy is hihetetlen magas érték) kötött megállapodás birtokában lehet sztrájkolni ezeknél a cégeknél: ha a felek nem tudnak megállapodni, akkor a bíróság dönt, de ez elhúzódhat. Elemzők és szakszervezetisek reakciói szerint a sztrájktörvény módosításával a kormány gyakorlatilag "észrevehetetlenné" tette a sztrájkokat. Amennyiben azokat törvényesen kezdik el...
Egy biztos, az eddig roppant ügyesen politizáló Fidesz kezéből most kicsúszni látszik a kezdeményezés, és ha az elégedetlen munkavállalókra nem tudja rátolni az atomizált állapotban található, nyomokban baloldalit is tartalmazó baloldali ellenzéket (és persze a sztrájkolók sem hagyják magukra telepedni őket), akkor komoly gondba kerülhet a kormánypárt.