2014. 03. 15. 13:00

Talpra, magyar! – Esőben is ezrek a Jobbik megemlékezésén

A Jobbik fővárosi szervezetei 13 órától a Kodály Köröndnél ünnepelték a forradalmat, 15 órától pedig a Deák téren kezdődött nagygyűlés. Esett az eső, de több ezren voltak a téren.

Talpa, magyar! – jelszóval hirdette meg a Jobbik március 15-i ünnepi megemlékezését, amelynek első helyszíne idén is a Kodály Körönd volt. A fővárosi jobbikosok 1848 darab héliumos piros, fehér, zöld lufit osztottak szét, amit a Deák téren eresztettek el. A menet lovas felvezetéssel csatlakozott a központi rendezvényhez, a turisták szerették.

16:35 Lord koncert!

Még nem ért véget teljesen a Jobbik március 15-i megemlékezése, a színpadon ugyanis Vona Gábort a Lord zenekar váltotta. Köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a szeles délutánon, közvetítésünk eddig tartott.

16:25 Vona: Nem félünk senkitől!

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint a politikusok csupán felállnak március 15-én, és közhelyeket mondanak a szabadságról, de arról már nem beszélnek, hogy most szabadok vagyunk-e. „Szabad-e az a nép, amelynek nincsenek gyárai, hanem más nemzetek rabszolgájaként dolgozik? Szabad-e az a nép, amelyet a bankszektor kisemmizett? Szabad-e az a nép, amelynek földjeit hamarosan bárki megveheti?” – tette fel a kérdést Vona Gábor. Mint hozzáfűzte, ki kell mondani: nem vagyunk szabadok - Valódi szabadságharc kéne, nem olyan fideszes féle.

s

Vona Gábor szeretné, ha gondolatait egy tévévita keretében mondhatná el, ezért most ismét kihívta egy miniszterelnök-jelölti vitára Orbán Viktor miniszterelnököt. A Jobbik vezetője szerint nem lehet szabad az a nép, amelynek vezetői gyávák.

Emlékeztetett, Orbán főtanácsadója azt mondta, nekik az MSZP csak rivális, a Jobbik az ellenség, fogjanak ellene össze - nem lenne jobb egy vita?-  kérdezi Vona. A pártelnök nagyapja, Vona Gábor Erdélyben a hazáért adta az életét, ezért ha a sors azt szánta neki, hogy meg kell halnia a nemzetért, akkor büszkén vállalja ő is - hangzott el.

A Jobbiknak nincs szégyellnivalója, nem a nemzeti párt felelős az ország tönkretételéért. A Jobbiknak van programja, ebben rendet, megélhetést és elszámoltatást szeretne – jelentette ki Vona Gábor, ecsetelve, hogy a megélhetés tisztességes fizetést, tisztességes nyugdíjakat jelent, a rend pedig nem a rendőrség traffipaxozásáról szól, hanem inkább a csendőrségről. Az elszámoltatás a titkosítások feloldását, a politikusbűnözők felelősségre vonását jelenti – jegyezte meg.

s

„Nekünk a szabadság nem örökség. Ez minden generációnak feladat, minden generációnak meg kell küzdenie a szabadságért. Aki azt hiszi, hogy a szabadságunktól meg lehet fosztani, az nem ért minket, nem lát a szívünkbe. Eurázsia pusztáin nőttünk néppé, ott születtünk, Attila unokáiként. Megéreztük a sztyeppéken, hogy nincs szebb a szabadságnál, és azóta tudjuk, magyarként szabadság nélkül nem élhetünk. Elég egy szikra, hogy Attila unokáiként megmutassuk erőnket: nem változunk, nem leszünk gyarmat” – mondta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Vona Gábor szerint ha azt gondolják, hogy fenyegetéssel, plakátrongálással és titkosszolgálattal meg tudják őket félemlíteni, akkor tévednek. A Jobbik azt „ígéri”, hogy minden bajt, minden nyomort, minden keserűséget túlél a magyarság, mert ez a sorsa. A jobbikosok nem félnek senkitől, a Jobbik pedig április 6-án meg akarja menteni Magyarországot – zárta szavait Vona Gábor.

s

15:56 Ne legyen kiszolgálatott többé a magyar!

Sneider Tamás parlamenti képviselő a többezres tömeg előtt arról beszélt, 166 éve ezen a napon néhány fiatal történelmet csinált. Ennek eredménye volt az áprilisi törvény, melynek egyik legfontosabb része a jobbágyok felszabadítása lett, aminek köszönhetően a parasztemberek tízezrei fogtak fegyvert szabadságukért.

A magyar kormány viszont most megfeledkezett a szegényekről. Az áprilisi választáson a magyarok felemelkedése lesz a tét – mondta Sneider. Vissza kell állítani a többkulcsos progresszív adórendszert, a korkedvezményes nyugdíjat, valamint a nyugdíjak összegét is meg kell emelni.

s

s

s

Bálint NatáLia operaénekesnő is fellépett a Jobbik színpadán

A jobbikos politikus szerint meg kell változtatni a munkaerő-kölcsönzés szabályait is, mert elfogadhatatlan, hogy egyik napról a másikra bárkinek felmondhatnak. „Mondjunk nemet április 6-án arra, hogy ilyen kiszolgáltatott legyen a magyar” – szólított fel mindenkit a honatya.

15:43 166 év alatt sem törtünk meg

Következőként Tatár József szólalt fel, a devizahiteles kerekasztal részéről. Mint mondta, 1848 legfontosabb üzenete a magyar nemzeti önrendelkezés, mert ’48-ban az emberek bíztak az igazukban. Ennek üzenete az, hogy a legnagyobb kockázatot is vállalni kell – tette hozzá.

Megjegyezte: Ma is mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy mit jelent ma magyarnak lenni. A cégér változott, de a hatalmi kényszer működése változatlan. 1848-ban volt felelős pénzügyminisztérium, lett pénztárköltségvetés. 1989 óta Tatár József szerint ezek nemhogy nem teljesültek, még inkább függőségbe kerültünk.  A gazdasági kényszer pedig százezreket kényszerített külföldre, pedig egyszerű politikai döntéssel megoldható lett volna a probléma.

s

A magyarok becsülete nem eladó, nem eladó a hazánk és nem eladó gyermekeink jövője sem – jelentette ki. Mint mondta, 166 év alatt a magyar nemzet mindig talpra tudott állni, egyúttal megköszönte a Jobbiknak, különösen Z. Kárpát Dánielnek, hogy kiállnak a devizahitelesekért.

15:27 Most készítik elő a rendszerváltást

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint akik most betöltik a Deák teret, valójában épp előkészítik a rendszerváltást. Mint mondta, a Jobbik megkeresi azokat, akik a pénzügyi szemetet a magyar emberek kukájába öntötték, és minden károsult vagyonát visszaszerzik. Hozzátette: Az, hogy még mindig a devizahitelesek szerződéseiről kell beszélni, tűrhetetlen, mint ahogy az is, hogy még mindig Brüsszel dönt arról, hogy a magyarak embereken segíthetnek-e vagy sem.

Mint a képviselő megjegyezte, az ősbűn 2001-ben történt, amikor az egyoldalú hitelszerződéseket is lehetővé tették. A Jobbik kártérítést ígér az adósok számára, a végrehajtói rendszert pedig állami kézbe fogja helyezni – mondta a devizaügyről, hozzátéve: A hazánkat sújtó legnagyobb katasztrófa a népességfogyás, de a külföldre vándorolt emberekkel lehetne jól felpörgetni gazdaságot is.

s

Z. Kárpát Dániel szerint a fiatalok jó része a minőségi munka hiánya miatt megy el, vagy mert a mai magyar átlagfizetésből nem tudják a jövőjüket megteremteni. A Jobbik a Hét Vezér tervében kidolgozta, hogyan tudnak minden magyar fiatalt otthonhoz juttatatni – mondta. Ehhez hozzáfűzte, a kormány 25 milliárdot fordított a Kossuth tér felújítására, de ezt a pénzt fordíthatta volna a fiatalok otthonteremtésére, gyárak megnyitására, munkahelyteremtésre is.

Vérlázító, hogy a magyar kormány hagyja külföldre zavarni fiatalok százezreit – jelentette ki. A képviselő végül arra kért mindenkit, hogy április 6-án mondjon ítéletet azok felett, akik külföldre zavarták a fiatalokat, és „munkareggeliznek” a „magyarokat tönkretevő bankokkal”.

15:05 A liberálisok március 15-én is csak tüntetni tudnak

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője és országgyűlési képviselője, a rendezvény moderátoraként felhívta a figyelmet arra, hogy liberális provokáció várható. A „tüntetők” hisztijét a képviselő kérte, hogy a jelenlévő megemlékezők kezeljék méltósággal.

s

14:56 Magyarország felemelkedik!

Ahogy lufik emelkednek, úgy fog felemelkedni Magyarország is – mondták a Jobbik központi rendezvényén, majd 1848 darab piros, fehér és zöld héliummal töltött léggömböt engedtek a magasba.

s

14:53 Összeért a két tömeg

A vonulók megérkeztek a Deák térre, ahol több ezres tömeg várta a szintén nagy létszámú jobbikos megemlékezőt.

s

14:28 A turistáknak nagyon tetszik a Jobbik menetelése

Elindult a menet, helyszíni tudósítónk szerint a fúvós zenekar jó hangulatot csinál. Ezt mutatja az is, hogy az Andrássy út mentén lévő több száz turista folyamatosan kamerázza és fényképezi a jobbikos vonulókat, a magyar hagyományokról és történelemről kérdezgetik a résztvevőket. Talán részben épp most hullik darabjaira a nyugati sajtó által sugárzott Jobbik-ellenes propaganda.

s

14:05 – Rajtunk múlik, hogy 100 év múlva beszélnek-e még itt magyarul

Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke utolsó felszólalóként azt mondta, azokról emlékezünk ma, a függetlenségért és szabadságért életüket áldozták. Régen úgy gondoltuk –monda-, eljön az idő, amikor erre a hősies kiállásra már csak emlékezni kell, nem lesz aktuális. Ellenben – tette hozzá- az akkori Habsburg Birodalom és az Európai Unió között nincs nagy különbség, ma ugyan úgy a függetlenségért kell harcolni, mint akkor.

A képviselő kitért arra is, hogy a szocialisták azok, akik március 15-én is azzal foglalkoznak, hogy a Jobbiknak ártsanak. Mint mondta, ma is több helyen Jobbik-ellenes szórólapokat osztottak a városban, pedig ennek semmi köze az ünnephez.

Szilágyi György egyben arról beszélt az összegyűlteknek, hogy meg kell vívniuk saját harcukat, az emberek „álljanak csatasorba”, ugyanis jelenleg a jobbikosokon múlik, hogy 80-10 év múlva még beszélnek-e egyáltalán magyarul Magyarországon.

Helyszíni tudósítónk szerint már közel kétezer ember gyűlt össze a Kodály Köröndnél, hamarosan kezdődik a vonulás. Sok az árpád-sávos és magyar nemzeti zászló, valamint a kiosztott héliumos piros-fehér-zöld lufi. Huszárok vezetik a menetet, fúvózenekar követi őket, továbbá "Talpra, magyar!" feliratot tartják képviselők és képviselő-jelöltek maguk előtt a sor elején.

13:45 A Fidesz Haynaunak is luxusnyugdíjat adna

Novák Előd, a nemzeti párt alelnöke Kodály Köröndnél tartott beszédében azt mondta: A kormány álszent módon ünnepel, hiszen például a felújított Kossuth térről „száműzte” az 56-osok emlékműveit, a szabadság téren pedig kordonnal védi a szovjet megszállókat. Ezzel szemben –tette hozzá-, a Jobbik a márciusi ifjak örököseiként más szemmel nézik a világot, kormányra kerülésük esetén pedig visszaállítják a Parlament elé a az ’56-osok emlékműveit is, valamint eredeti állapotára visszaállítanák a Szabadság teret is.

s

Mozgalmárok vagyunk. nem fotelforradalmárok! – jelentette ki Novák Előd, aki szerint a Fidesz-kormány az alapján, hogy Mátsik György vérügyésznek luxusnyugdíjat biztosít, bizonyára ugyan így tenne Haynauval is. Egyúttal a képviselő megfogadta, hogy következetesen „nem lesz polkorrekt”, így továbbra sem fogja a cigányokat romáknak, a cigánybűnözést megélhetési bűnözésnek, a homoszexuálisokat melegnek, vagy a választók átverését nemzeti együttműködésnek hívni.

Ezt követően Benke Nikolett szavalta el a Nemzeti Dalt.

Hegedűsné Kovács Enikő, a nemzeti párt országgyűlési képviselője felszólalásában reagált Bajnai Gordon korábbi jelentésétre. A volt, bukott miniszterelnököt nemrég arról kérdezték, miért a Talpra, magyar! – jelszóval kampányolnak ők is. Erre a politikus azt mondta, hogy szerinte Petőfi őket támogatná. Hegedűsné egy Weöres Sándor idézet mentén fejtette ki, hogy Petőfi Sándor életszemlélete miért is áll közel a mai Jobbikhoz.

s

s

13:25 Riasztás Budapesten!

Szombat kora délután a viharos szél miatt egyre több járásra adtak ki riasztást. Pest, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, és Nógrád megye több járásában már narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott - szombat éjfélig szóló - veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.

Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben is 70 kilométer/órásnál erősebb széllökések lehetnek.

13:16 Nincs meghátrálás

Információink szerint a baloldallal ellentétben a Jobbik megtartja központi rendezvényét. A Kodály köröndön a párt budapesti megemlékezése már folyik. A szervezők azt közölték az alfahir.hu-val, hogy a Jobbik Deák téri, központi rendezvénye délután 3 órától meg lesz tartva. A rendezők folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzést, és amennyiben bármi rendkívüli változás állna be, úgy megteszik a megfelelő intézkedéseket – tudtuk meg.

s

Vári-Kovács Péter színművész és Lehmann Viktor csepeli elnök éneklik a Himnuszt

13:05 Kezdődik

Megkezdődött a Jobbik fővárosi szervezeteinek ünnepi gyűlése a Kodály Köröndnél. Helyszíni tudósítónk szerint több százan gyűltek össze, hogy emlékezzenek az 1848-as magyar forradalomra- és szabadságharcra. Az időjárás egyelőre megfelelő, de a baloldali pártok már lemondták a közelgő vihar miatt programjaikat.

s

alfahir.hu